1940-43: kőfaragó-betűfaragó mesterséget tanult Szabadkán; egy ideig ott, majd Budapesten dolgozott, ahol először került kapcsolatba a szobrászattal. Szüleit az auschwitzi haláltáborban kivégezték. 1944: belépett a VIII. Vajdasági Rohambrigádba, részt vett a harcokban. 1945: a bolmáni csatában megsebesült, elfogták, majd Zágrábban szabadon engedték. Beiratkozott a belgrádi Iparművészeti Iskolába. 1948: a jugoszláv művészeti akadémiák egyetemistáinak és a művészeti iskolák tanulóinak fesztiválkiállításán szobrászati I. díj; felvették az újonnan megnyitott belgrádi Iparművészeti Akadémia szobrászati szakának harmadik évfolyamára. 1950: a Belgrádi Egyetem szobrászati I. díja. 1951-ben befejezte tanulmányait Radeta Stanković és Marin Studin tanároknál. 1975-ben a belgrádi Iparművészeti Karon a szobrászat tanára, docens, 1981-ben rendes tanár, 1985-89 között a belgrádi Művészeti Egyetem rektora. 1958-ban a mauthauseni jugoszláv áldozatok meghívásos pályázat I. díja, Mauthausen; 1959: a dachaui haláltábor áldozatainak emlékére kiírt nemzetközi emlékműpályázat I. díja; 1965: a dachaui emlékműpályázat befejező részén I. díj; 1971: Jugoszláv portrékiállítás I. díj, Tuzla; XII. Októberi Szalon I. díja szobrászatra; 1972: Szerbiai Képzőművészek Egyesülete Őszi Kiállításán Aranyvéső díj; 1973: a Jugoszláv Képzőművészek Szövetségének ezüstplakettje; 1986: I. díj az Energoprojekt üzlethelyiségei elé felállítandó emlékműre. Két téma foglalkoztatta, a portrészobrászat és a második világháború nagy kataklizmája. Portréit az egyiptomi szobrászat hatására a leegyszerűsített, tömör formák, a felületek gazdag kidolgozása és a modell személyiségének hangsúlyozása jellemzik. A háború borzalmait feldolgozó szobraival az 50-es évek közepén a szabadabb, expresszívebb figuráció képviselője. A formák megnyúltak, szögletesek, majd gyorsan elérkezik a tömegek drasztikus redukálásához; szobrászatát a linearizmus és az expresszív stilizáció jellemzi. A haláltáborok borzalmaira és szenvedéseire, a megszállás ártatlan áldozataira való emlékezés hatására fáradhatatlanul dolgozott e tragikus téma szobrászi megoldásain. Így jött létre az emlékművek egész sora: a mauthauseni (1957), a dachaui (1965), a jeruzsálemi (1979), a szabadkai Akasztottak balladája (1967), a kragujevaci Százat egyért (1980). A halál rettenetes képe a Tömegsírokban, Halálszekerekben jutott kifejezésre. A Főnixek szimbolizálják az emberiség képességét arra, hogy újjászülessen. A ma tragédiája, Jan Palah önelégetése inspirálta az Önelégetés-ciklust.

Mesterei . 

Egyéni kiállítások . 

Válogatott csoportos kiállítások . 

Köztéri művei .