GERLE Margit

#1520
keramikus, (Mezőberény, 1949. január 7. - )

,

1968-1973: Magyar Iparművészeti Főiskola, kerámia szak, mesterei: Csekovszky Árpád, Jánossy György, Tölgyes Imre. Pályáját ipari formatervezőként kezdte, majd önálló keramikusművészként dolgozott. 1981-ben Finnországban, 1983-ban, 1986-ban, 1994-ben a kecskeméti Nemzetközi Kerámia Stúdióban, 1985-ben a Római Magyar Akadémián, 1995-ben Spanyolországban dolgozott ösztöndíjjal. 1988: X. Országos Kerámia Biennálé II. díja; 1992: XII. Országos Kerámia Biennálé különdíja; 1996: Nemzetközi Kerámia Triennálé díja, Belgrád; 1997: Tavaszi Fesztivál különdíja. 1974-1975 között a szegedi Tömörkény Művészeti Szakközépiskola tanára. 1990-93-ban a Magyar Iparművészeti Főiskola Mesterképző Intézetében tanított. 1976 óta vesz részt a Szimpózium-mozgalomban, 1976-ban, 1977-ben és 1988-ban Siklóson, 1997-ben Lipótfán dolgozott. A kerámiára ruházott hagyományos kategóriákat szűknek érezve a természeti formák, a természetes anyagok és az erőteljes plasztikai alakítás ötvözésével az alkalmazott és autonóm művészet sajátos együtteseként építi életművét. Első pályaszakaszát a szabályosabb henger- és gömbformák ritmusos sorolása jellemezte, majd egyre inkább a stilizált növényi formákból - szirmok, levelek -, illetve a geológiai képződményekhez, a tektonikus mozgások kialakította alakzatokhoz hasonló tömbökből építkezik. A legegyszerűbb elemek egymásmellettisége és a belőlük kialakuló együttes összetettsége, a folytonos ismétlődés és eltérés, a mozgás és a nyugalom ellentétéből alakuló vibrálás révén művei mintegy a természetben végbemenő makro-, illetve mikrofolyamatokat modellezik.

Mesterei . 

  • Csekovszky Árpád, Jánossy György, Tölgyes Imre.

Egyéni kiállítások . 

  • 1977 • Fényes Adolf Terem, Budapest

  • 1979 • Móra Ferenc Múzeum, Szeged • Városi Múzeum, Szabadka

  • 1980 • Magyar Kultúra Háza, Berlin • Kék Kápolna, Balatonboglár

  • 1982 • Bartók Galéria, Szeged

  • 1984 • Keramik Studió, Bécs

  • 1985 • Várgaléria, Gyula

  • 1986 • Városi Galéria, Szentes

  • 1987 • Budavári Galéria, Budapest

  • 1992 • Dorottya u. Galéria, Budapest, Kecskeméti Képtár.

Válogatott csoportos kiállítások . 

  • 1978 • V. Országos Kerámia Biennálé, Pécs

  • 1980 • Nemzetközi Kerámia Verseny, Gualdo Tadino • Szegedi képzőművészek, Szabadka • A kéz intelligenciája, Műcsarnok, Budapest • Rajz/Drawing, Pécsi Galéria, Pécs

  • 1981 • Szegedi Képzőművészek, Városi Galéria, Turku (FIN) • XXI. Rajzkiállítás, Wilka G., Poznań

  • 1982 • Nemzetközi Kerámiaművészeti Kiállítás, Vallauris • Södertälje • VII. Országos Kerámia Biennálé, Pécs

  • 1983 • A tervezés értékteremtés. Országos Iparművészeti kiállítás, Műcsarnok, Budapest

  • 1984 • Kecskeméti Nemzetközi Kerámia Stúdió Kiállítása, Collegium Hungaricum, Bécs • I. Nemzetközi Minikerámia Triennálé, Zágráb • VIII. Országos Kerámia Biennálé, Pécs

  • 1985 • Nemzetközi Iparművészeti Kiállítás, G. San Marco, Róma

  • 1986 • Kecskeméti Nemzetközi Kerámia Stúdió kiállítása, Párizs

  • 1987 • II. Nemzetközi Minikerámia Triennálé, Zágráb • Concorso Internazionale della Ceramica d'Arte, Faenza

  • 1989 • II. Nemzetközi Porcelán Triennálé, Nyon • Keramikusok Európája, Abbaye Saint-Germain, Auxerre

  • 1991 • Keramikusok Európája, Műcsarnok, Budapest • Kecskeméti Nemzetközi Kerámia Stúdió kiállítása, Vigadó Galéria, Budapest

  • 1992 • Dreleck-csoport kiállítása, M. im Andreasstift, Worms

  • 1993 • Variációk a pop-artra - Fejezetek a magyar képzőművészetből, Ernst Múzeum, Budapest • Magyar Képzőművészek, Olasz Intézet

  • 1994 • 12 magyar keramikus, Collegium Hungaricum, Bécs • Magyar Keramikusok, Magyar Intézet, Prága

  • 1995 • Magyar Keramikusok, Vigadó Galéria, Budapest • Válogatás a Kecskeméti Nemzetközi Kerámia Stúdió anyagából, Iparművészeti Múzeum, Budapest

  • 1996 • Cseh és magyar kerámiák, Kastély, Český Krumlov • Kisgrafikák, Újpest Galéria, Budapest • Magyar Papírművészeti Társaság kiállítása, Vigadó Galéria, Budapest, Újpest Galéria, Budapest • Péter-Pál Galéria, Szentendre • I. Nemzetközi Triennálé, Városi Galéria, Belgrád

  • 1997 • Magyar Papírművészek, Műcsarnok, Győr • Nemzetközi Kerámia Fesztivál, Aberystwyt (GB) • Grafika '97, Európai Avantgarde Grafikai Triennálé, Prága.

Köztéri művei . 

  • Falikerámia (1980, Óföldeák, szociális otthon)

  • Falikerámia (1985, Tömörkény, Faluház - házasságkötő t.)

  • Homlokzati díszek (1987, Mezőberény, Átriumház)

  • Funkcionális tárgyak, virágtartó edények (1988, Szolnok, Külkereskedelmi Bank)

  • Falikerámia (1989, Csongrád, Kereskedelmi és Hitelbank)

  • Falikerámia (Csongrád, Hungária Biztosító)

  • Falikerámia (1990, Makó, Gyarmati cukrászda)

  • Falikerámia (1991, Paks, Kereskedelmi és Hitelbank), Kerámiabetétek, II. világháborús emlékmű (Tiszakürt)

  • Funkcionális tárgyak, virágtartó edények (1992, Orosháza, Posta)

  • Falikerámia, díszkút (1993, Siófok, Posta)

  • Falikerámia (1994, Kecskemét, OTP-fiók)

  • Falikerámia (1995, Baja, OTP-fiók)

  • Falikerámia (1996, Kunbábony, CUKK iroda)

  • Homlokzati dísz (1997, Budafok-Vin), Oszlopdísz (1997, Kecskemét, Tropical Café)

  • Oszlopdísz (1997, Kecskemét, Egészségház)

  • Homlokzati dísz (1998, Kecskemét, Magic Land üzlet)

  • Falikerámia (1998, Pizza Hut étterem)

  • Homlokzati dísz (1998, Dunaharaszti, Virgin Ltd.).

Művek közgyűjteményekben . 

  • AMT-gyűjtemény, Viborg (DK)

  • Kerámia Múzeum, Aranđelovac (YU)

  • Janus Pannonius Múzeum, Pécs

  • Iparművészeti Múzeum, Budapest

  • Kecskeméti Képtár

  • Kecskeméti Nemzetközi Kerámia Stúdió

  • Kerámia Alkotótelep, Siklós

  • Móra Ferenc Múzeum, Szeged.

Irodalom . 

  • P. Szücs J.: A senki földjén, Művészet, 1977/1.

  • Molnár Zs.: ~ kerámiái, Magyar Ifjúság, 1977. december 9.

  • Frank, J.: Charm, Irony, Drama, New Hungarian Quarterly, 1978, Summer

  • Lévay E.: Csodafák, 7 Nap, Szabadka, 1979. június 8.

  • Szuromi P.: Lehetőségek, torzítások, Művészet, 1980/6.

  • Tandy L.: ~ kerámiái, Új Tükör, 1982. augusztus 15.

  • Dvorszky H.: Gondok és lehetőségek a mai magyar kerámiában, Művészet, 1982/9.

  • Szuromi P.: Tájak védett növényekkel, Művészet, 1982/12.

  • Coll, M. M.: ~, Bulleti Informatiu de Ceramica, 1984/22.

  • Graziant, E.: Artigianato al femminile, Ecomond Press, 1985. március 25.

  • Deblander, R.: Találkozás három magyar keramikussal, La Revue de la Céramique, 1991. XI-XII.

  • Tolnai O.: ~ ceramic art, Ceramic Art and Perception, 1993/12.

Az adatok az Enciklopédia Kiadó által kiadott Kortárs Magyar Művészeti Lexikon I-III. köteteinek digitális változatából származnak. A kötetek tartalmát nem frissítjük, csak közreadjuk.

Információk a lexikonról