ÁRKAYNÉ SZTEHLÓ Lili

#104
üvegfestő, (Budapest, 1897. november 7. - Budapest, 1959. november 2.)

,

1915-1919: Magyar Képzőművészeti Főiskola; mesterei: Deák-Ébner Lajos, Bosznay István, Glatz Oszkár, Vaszary János. 1920-ben tanulmányait megszakítva Bécsbe költözött. 1922-ben visszatért Budapestre, és 1923-ban befejezte a főiskolát. 1924-1925-ben rövid tanulmányutat tett Párizsba és Rómába. 1925-ben az Új Művészek Egyesületének egyik alapító tagja volt, és még ebben az évben részt vett meghívottként a Képzőművészek Új Társasága II. kiállításán. 1925-1926-ban egy évet töltött Párizsban ösztöndíjjal. 1927-ben férjhez ment Árkay Bertalan építészhez. 1928-1930 között férjével együtt a Római Magyar Akadémián töltött két évet. Az eredetileg festőnek tanuló ~ 1927-től apósa, Árkay Aladár ösztönzésére kezdett üvegfestéssel foglalkozni. Festett üvegein kezdetben a Nagy Sándor-féle szimbolikus-szecesszió és az art deco hatása mutatható ki, míg a harmincas évek első felében készült alkotásain már a kubizmus, a konstruktivizmus, az expresszionizmus és az itáliai novecento stíluselemeit ötvözte egymással. Ő volt a két világháború közötti időszak hazai és külföldi iparművészeti, képzőművészeti és egyházművészeti kiállításainak az egyik legsikeresebb résztvevője, melyet számos díja és elismerése is tanúsított. A harmincas évek második felétől stílusa archaizálódott, kifejezésmódja megfáradt, és egyre sematikusabb megoldásokat alkalmazott. A háború után készült ablakait konzervativizmus és a már bevált formulák alkalmazása jellemezte.

Mesterei . 

  • Deák-Ébner Lajos, Bosznay István, Glatz Oszkár, Vaszary János.

Főbb művei . 

  • a mohácsi Városháza lépcsőházának üvegablakai (1927-1928)

  • a győr-gyárvárosi templom üvegablakai (1928-1930)

  • a városmajori templom üvegablakai és berendezési tárgyai (1933-1936)

  • a mohácsi Fogadalmi templom üvegablakai és oltárai (1934-1953)

  • a pasaréti templom üvegablakai (1937)

  • a székesfehérvári Szt. István Mauzóleum és a pannonhalmi Millenniumi Kápolna ablakai (1938)

  • a mohácsi ravatalozó üvegablaka (1939)

  • a komáromi plébániatemplom és a galyatetői kápolna üvegablakai (1940)

  • a somogyhárságyi római katolikus templom, a városligeti Jáki kápolna, a margitszigeti kápolna, és a szombathelyi papi szeminárium üvegablakai (1941)

  • a MÁV Kórház kápolnájának üvegablakai (1942)

  • a Kútvölgyi kórház kápolnája és a pécsi belvárosi templom üvegablaka (1943)

  • a szentkirályi templom ablakai (1944-1947)

  • a balatonlellei templom oltárfestménye (1950)

  • a veszprémi Szt. Mihály-székesegyház, a győri székesegyház Héderváry-kápolnájának, valamint a győri Püspökvár Dóczy-kápolnájának ablakai (1956)

  • a hegykői római katolikus templom és a polgári templom ablakai (1958-1959).

Egyéni kiállítások . 

  • 1981 • ~ emlékkiállítása, Magyar Építészeti Múzeum, Székesfehérvár (gyűjt., kat.).

Válogatott csoportos kiállítások . 

  • 1930 • Iparművészeti kiállítás, Monza

  • 1931 • A Római Magyar Akadémia ösztöndíjasainak kiállítása, Nemzeti Szalon, Budapest

  • 1933 • Klebelsberg Kunó-emlékkiállítás, Műcsarnok, Budapest

  • 1933 • V. Milánói Triennálé, Milánó

  • 1934 • II. Arte Sacra, Róma

  • 1934 • Világkiállítás, Brüsszel

  • 1936 • VI. Milánó Triennálé, Milánó

  • 1937 • Modern Monumentális Művészet kiállítás, Nemzeti Szalon, Budapest

  • 1937 • Világkiállítás, Párizs

  • 1938 • Első Magyar Iparművészeti Tárlat, Nemzeti Szalon, Budapest

  • 1938 • III. Arte Sacra, Róma

  • 1940 • VII. Milánói Triennálé, Milánó

  • 1941 • Egyházművészeti kiállítás, Nemzeti Szalon, Budapest.

Művek közgyűjteményekben . 

  • Fővárosi Képtár, Budapest.

  • Országos Műemlékvédelmi Hivatal, Budapest

  • Magyar Építészeti Múzeum, Budapest.

Irodalom . 

  • Nagy Z.: ~ üvegablakai, Magyar Iparművészet, 1935/3.

  • Jajczay J.: ~ üvegfestményei, Magyar Iparművészet, 1938/1.

  • Csernyánszky M.: ~ festett üvegablakai, Szépművészet, 1942/1.

  • Somogyi A.: ~ művészete, Vigília, 1960/5.

  • Pandur J.: Sztehló üvegablakai és Kolbe Mihály mozaikjai a mohácsi Csatatéri-emléktemplomban, Baranyai Művelődés, 1976/2.

  • P. Szücs J.: Buda "Sainte Chapelle-je". ~ ablakai a városmajori templomban, Budapest, 1977/8.

  • Pusztay L.: ~ emlékkiállítása (gyűjt., kat., bev. tan., Építészeti Múzeum, Székesfehérvár, 1981)

  • P. Szücs J.: Római iskola, Budapest, 1987

  • Mendöl Zs.: Épületekhez kapcsolódó díszítő üvegmunkák Pécsett, Janus Pannonius Múzeum Évkönyve, Pécs, 1990.

Az adatok az Enciklopédia Kiadó által kiadott Kortárs Magyar Művészeti Lexikon I-III. köteteinek digitális változatából származnak. A kötetek tartalmát nem frissítjük, csak közreadjuk.

Információk a lexikonról