DIÓSY Antal

#1001
festő, grafikus, gobelintervező, (Budapest, 1895. június 18. - Budapest, 1977. augusztus 22.)

,

Művészeti tanulmányait az Országos Magyar Királyi Iparművészeti Iskolában végezte 1910-14 között. Itt Körösfői Kriesch Aladár volt a mestere, aki mellett később tanársegéd is lett. 1930-ban elnyerte a Székesfőváros Akvarell-díját, 1932-ben és 1938-ban az Állami Akvarell-díjat, 1935-ben ő volt a Balaton akvarellpályázat győztese. Az 1937-es Párizsi Világkiállításon a magyar pavilon éttermének freskóiért Grand Prix-vel jutalmazták, 1939-ben New Yorkban aranyérmet nyert a Nemzetközi kiállításon, 1940-ben Milánóban a VII. Nemzetközi Iparművészeti kiállításon szintén aranyérmet. 1942-1949 között a Magyar Iparművészeti Főiskola festészeti szakán tanított. 1965: Munka Érdemrend arany fokozat; 1971: Munkácsy-díj; 1977: érdemes művész. Az első világháborúban haditudósítóként rajzok sokaságát készítette. Az 1920-ban megalakult Cennini Társaság egyik alapító tagja, utóbb a Magyar Akvarell- és Pasztellfestők Egyesületének alelnöke. 1923-tól 1927-ig külföldön élt. Pályafutása első felében több monumentális díszítőfestői feladatot oldott meg. Gobelinterveit felesége, Nagyajtay Teréz műhelyében kivitelezték. Újságrajzolói, bélyegtervezői tevékenységet is kifejtett, de elsőrendűen akvarellista volt. Túlnyomórészt portrékat, táj- és városképeket festett.

Mesterei . 

  • Körösfői Kriesch Aladár.

Kiadványok, illusztrációk . 

  • Ecce homo! 1. Kolozsvár görbe tükörje, Kolozsvár, 1924

  • Ecce homo! 2. Nagyvárad görbe tükörje, Kolozsvár, 1924

  • MADÁCH I.: Az ember tragédiája, Budapest, 1962. [Nagyajtay Terézzel]

  • PEREHÁZY K.: A Városliget, Budapest, 1978.

Egyéni kiállítások . 

  • 1929 • Fészek Klub, Budapest

  • 1954 • Derkovits Terem, Budapest

  • 1955, 1975 • Csók Galéria, Budapest (kat.)

  • 1961 • Műcsarnok, Budapest

  • 1968 • Győri Műcsarnok [Nagyajtay Terézzel]

  • 1970 • Ernst Múzeum, Budapest (kat.) • Pécsi Képcsarnok, Pécs

  • 1972 • Képcsarnok, Zalaegerszeg

  • 1974 • Medgyessy Terem, Debrecen

  • 1976 • Miskolc

  • 1985 • Csontváry Terem, Budapest (emlékkiállítás)

  • 1995 • TM Galéria, Budapest • Tölgyfa Galéria, Budapest (emlékkiállítások).

Köztéri művei . 

  • Konstantin látomása (freskó, 1920 előtt, Zebegény, templom [Körösfői Kriesch Aladárral])

  • Mátyást királlyá választják (freskó, 1929, Országház)

  • mennyezetfestmények (1938, Kőbánya, Kálvária kápona).

Irodalom . 

  • KOPP J.: A magyar grafika 150 éve. Budapest ?

  • KESERÜ K.: A gödölloi muvésztelep és a népmuvészet... 1987

  • FÓTHY J.: ~ról, Művészet, 1969

  • KERESZTURY D.: (kat., bev. tan., Ernst Múzeum, Budapest, 1970)

  • FÉNYES K.: ~, Budapest, 1972

  • POGÁNY Ö. G.: (kat., bev. tan., Csók Galéria, Budapest, 1975).

Az adatok az Enciklopédia Kiadó által kiadott Kortárs Magyar Művészeti Lexikon I-III. köteteinek digitális változatából származnak. A kötetek tartalmát nem frissítjük, csak közreadjuk.

Információk a lexikonról