Miskolc, Klapka György u. 2.

Miskolc
Klapka György u. 2.
Az Avasi Gimnázium előtti téren.

Felállítás2005

Spisák Anita
2010.03.10. 17:18
"Másfél évtizeden keresztül állt Nyíregyházán egy olyan, monumentálisnak nevezhető szobor, amelyet Miskolc még 1987-ben rendelt meg Tilles Béla szobrászművésztől. Az alkotást 1989-ben ki is fizette a város, először azonban a felállítás körüli huzavonák miatt húzódott a hazahozatala, később pedig a jelek szerint egyszerűen megfeledkeztek róla. 1987-ben Miskolc országos pályázatot írt ki egy olyan köztéri alkotás elkészítésére, amely a tervek szerint a Városház téren – nagyjából a mai Szent István szobor helyén – került volna felállításra, és attraktív látványelemekkel mintegy „lezárta” volna a sétálóutcát. A pályázatot Tilles Béla Sugárzás elnevezésű, több mint hét méter magas, krómacél kompozíciója nyerte, amelyhez tíz méter átmérőjű medencét, vízi látványelemeket, és különleges, az avasi templomtorony harangjátékához komponált fényjátékot is tervezett a művész." Hosszas huzavona után az alkotás végül 2005-ben Miskolcra érkezett, ahol az Avason állították fel. Mostanra az alkotás körül pihenőparkot alakítottak ki.
(forrás: minap.hu)
További linkek
http://minap.hu/archiv/minap200703.pdf

Spisák Anita műlapja

Cím alapján hasonló

"Sugárzás" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Miskolc
Feltöltő
Azonosító
45680
Feltöltve
2010.03.10. 16:45

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Spisák Anita 10.03.10. 16:45

"Sugárzás" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Miskolc
Feltöltő
Azonosító
45681
Feltöltve
2010.03.10. 16:46

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Spisák Anita 10.03.10. 16:46

"Sugárzás" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Miskolc
Feltöltő
Azonosító
45682
Feltöltve
2010.03.10. 16:47

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Spisák Anita 10.03.10. 16:47

"Sugárzás" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Miskolc
Feltöltő
Azonosító
45683
Feltöltve
2010.03.10. 16:48

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Spisák Anita 10.03.10. 16:48

"Sugárzás" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Miskolc
Feltöltő
Azonosító
45684
Feltöltve
2010.03.10. 16:49

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Spisák Anita 10.03.10. 16:49

"Sugárzás" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Miskolc
Feltöltő
Azonosító
45685
Feltöltve
2010.03.10. 16:55

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Spisák Anita 10.03.10. 16:55

"Sugárzás" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Miskolc
Feltöltő
Azonosító
336887
Feltöltve
2018.12.26. 14:23
EXIF információk...
HUAWEI / WAS-LX1
ƒ220/100 • 1/103 • ISO50

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Lukács Ferenc 18.12.26. 14:23

"Sugárzás" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Miskolc
Feltöltő
Azonosító
336889
Feltöltve
2018.12.26. 14:23
EXIF információk...
HUAWEI / WAS-LX1
ƒ220/100 • 1/100 • ISO64

336891
Feltöltve
2018.12.26. 14:25

Lukács Ferenc 18.12.26. 14:25

"Sugárzás" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Miskolc
Feltöltő
Azonosító
336892
Feltöltve
2018.12.26. 14:26
EXIF információk...
HUAWEI / WAS-LX1
ƒ220/100 • 1/103 • ISO50

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Lukács Ferenc 18.12.26. 14:26
Összesen 10 fotó

Műlap története

18.12.26. 14:26
1 új fotót töltöttem a "Sugárzás" műlaphoz
18.12.26. 14:25
1 új fotót töltöttem a "Sugárzás" műlaphoz
18.12.26. 14:23
1 új fotót töltöttem a "Sugárzás" műlaphoz
18.12.26. 14:23
1 új fotót töltöttem a "Sugárzás" műlaphoz
10.03.10. 17:18
Spisák Anita publikálta "Sugárzás" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.