Kerekegyháza, Kossuth Lajos utca

Kerekegyháza
Kossuth Lajos utca
A református templom előtt áll.

Felállítás2000. december 2.

Hársch Ferenc
2009.10.02. 10:15
"Vörösmarty-szobrot avattak
Vörösmarty Mihály születésének 200. évfordulója alkalmából szobrot avattak szombaton Kerekegyházán.
A megközelítőleg életnagyságú alkotást Ácsa Szűcs Imre gárdonyi szobrászművész készítette süttői mészkőből.
Az emlékmű a középkorú Vörösmartyt ábrázolja, amint bal kezében egy csukott könyvet tart maga előtt. A református templom előtti téren felállított szobrot Vörösmarty Imre, a költő Pál nevű testvérének leszármazottja leplezte le. Ő volt a kezdeményezője a szoborállításnak is. Ennek anyagi költségeit a környéken élő Vörösmarty-leszármazottak közé tartozó négy-öt család adta össze.
A Szózat költőjének két gyermekétől nem született egyenes ági utóda. Kerekegyházán és a község hozzávetőleg 30 kilométeres körzetében viszont hozzávetőleg 30-35 olyan család él, melyek bizonyíthatóan Vörösmarty oldalági rokonainak vallhatják magukat. A Kerekegyházán lakó Vörösmarty Imrén tóvül számos oldalági rokon gyűlt még össze a szoboravatáson. A művet az ünnepi megemlékezés után az egybegyűltek megkoszorúzták." [1]
---
Acsa Szücs Imre képzőművész:
"A Vörösmarty szobor anyaga egy nagyon kemény, süttői mészkő. Mikor ide hozták 3,5 tonnát nyomott. Ebből kellett a 'fölösleget' levágni. Készen a mű 17 mázsás, tehát kb a felét fölöslegesen hozták ide.
Ennyit az anyagiakról. A dolog 'művészi része' sokkal fontosabb volt számomra, ugyanis a különböző felületek használatával festői szobrot szerettem volna csinálni. A márvány-szerűen felcsiszolt kezet és arcot a prémgallér egészen durván megmunkált felületei emelik ki. A 'rendes' szobrászok a plasztikát általában egynemű vésőkezeléssel csinálják meg. míg az én szobrom felületei változatosak, mint ahogy a festők is egészen különböző ecseteket használnak.
Ezért szeretem ezt a munkámat."
Források:
[1] https://library.hungaricana.hu/hu/view/BacsKiskunMegyeiNepujsag_2000_12/?pg=48&layout=s

Közös gyűjteményben
Magyar költők szobrai
Közös gyűjteményben
Magyar írók szobrai

Cím alapján hasonló

"Vörösmarty Mihály" c. alkotás fotói Kerekegyháza településről

Feltöltő
Azonosító
30601
Feltöltve
2009.10.02. 10:11

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hársch Ferenc 09.10.02. 10:11

"Vörösmarty Mihály" c. alkotás fotói Kerekegyháza településről

Feltöltő
Azonosító
30602
Feltöltve
2009.10.02. 10:12

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hársch Ferenc 09.10.02. 10:12

"Vörösmarty Mihály" c. alkotás fotói Kerekegyháza településről

Feltöltő
Azonosító
30603

30604

Összesen 4 fotó

Műlap története

40 perce
A főszerkesztők Példás műlapnak szavazták meg a "Vörösmarty Mihály" feltöltésünket!
05.24. 10:56
A "Vörösmarty Mihály" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés.
15.11.28. 21:00
A "Vörösmarty Mihály" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés.
10.10.18. 12:07
A "Vörösmarty Mihály" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés.
09.10.02. 10:15
Hársch Ferenc publikálta "Vörösmarty Mihály" c. műlapját!
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.