Arad, Revolutiei
Archív képek
További képek a Fotólistában

Alternatív, helyi címek:Monumentul Sfintei Treimi

Arad
Revolutiei
A szinház és a minorita templom közötti téren

Avatás2007. november 3.
Avatás1901. június 4.

Fekete Károly
2009.11.26. 13:43
Votiv szobor, a XVIII. századi pestisjárványok emlékére. Az eredeti fogadalmi szobor helyett állították 1901-ben. Erre utal a szobor hátoldalán levő felirat: Signum gratiae 1746-1901-2007 - az első szobor állításának, a mai szobor eredeti felavatási és az ujraállítás dátuma. A szobrot az 1960-as években lebontották. A bronzalakoknak a közeli minorita templom előcsarnoka adott menedéket a 2007-es ujraállításig.
Az eredeti konszakrációs tábla nem került vissza az obeliszkre. Azt a lebontáskor egy Arad-közeli falu templomába menekítették és a miséző(oltár) asztalt alakították ki belőle. Ott szolgál ma is. Ehelyett került fel az obeliszk hátoldalára a fentebb említett feliratú tábla.
Az aradiak ma is eleget tesznek eredeti fogadalmuknak, melyet a pestisjárványok elmúltával tettek s ami szerint minden évben Úr napját követő vasárnap megismétlik az Úrnapi körmenetet. A processzió a hagyomány szerint a minorita templomból indul, érintve a Szentháromság szobrot, majd a megyeháza felé veszi útját s tér vissza a minorita templomba. A körmenetet a minorita atyák vezetik és mielött visszatérnének a templomba, annak lépcsőjéről a szentséges Oltáriszentséggel megáldják a várost és polgárait.

Cím alapján hasonló

"Szentháromság" c. alkotás fotói

Az alkotó kézjegye
Alkotó
Település
Arad
Feltöltő
Azonosító
19625
Feltöltve
2009.06.01. 12:53
Képinfó
Szignó a képen

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Fekete Károly 09.06.01. 12:53
Az alkotó kézjegye

"Szentháromság" c. alkotás fotói

,,Emberközelben'
Alkotó
Település
Arad
Feltöltő
Azonosító
19626
Feltöltve
2009.06.01. 12:58

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Fekete Károly 09.06.01. 12:58
,,Emberközelben'

"Szentháromság" c. alkotás fotói

2007. szeptember 19.-én kihozzák a szobrot a minorita templon előcsarnokából
Alkotó
Település
Arad
Feltöltő
Azonosító
19627
Évszám
2007
Feltöltve
2009.06.01. 13:07

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Fekete Károly 09.06.01. 13:07
2007
2007. szeptember 19.-én kihozzák a szobrot a minorita templon előcsarnokából

"Szentháromság" c. alkotás fotói

Útban eredeti- és újrafelállitásának helye felé
Alkotó
Település
Arad
Feltöltő
Azonosító
19628
Feltöltve
2009.06.01. 13:09

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Fekete Károly 09.06.01. 13:09
Útban eredeti- és újrafelállitásának helye felé

"Szentháromság" c. alkotás fotói

Épül a szobor
Alkotó
Település
Arad
Feltöltő
Azonosító
19629
Feltöltve
2009.06.01. 13:11

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Fekete Károly 09.06.01. 13:11
Épül a szobor

"Szentháromság" c. alkotás fotói

2007. november 3.-án Roos Márton temesvári megyéspüspök újraszenteli a felállitott szobrot
Alkotó
Település
Arad
Feltöltő
Azonosító
19630
Évszám
2007
Feltöltve
2009.06.01. 13:16

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Fekete Károly 09.06.01. 13:16
2007
2007. november 3.-án Roos Márton temesvári megyéspüspök újraszenteli a felállitott szobrot

"Szentháromság" c. alkotás fotói

Majd félévszázadnyi számüzetés után újra a miénk a szobor
Alkotó
Település
Arad
Feltöltő
Azonosító
19631
Feltöltve
2009.06.01. 13:18

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Fekete Károly 09.06.01. 13:18
Majd félévszázadnyi számüzetés után újra a miénk a szobor

"Szentháromság" c. alkotás fotói

Signum gratiae 1746 - 1901 - 2007 Arad
Az első fogadalmi szobor állitásának, a mai szobor eredeti felállitásának és az ujraállitásnak dátuma
Alkotó
Település
Arad
Feltöltő
Azonosító
19675
Feltöltve
2009.06.01. 18:14

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Fekete Károly 09.06.01. 18:14
Signum gratiae 1746 - 1901 - 2007 Arad Az első fogadalmi szobor állitásának, a mai szobor er...Teljes szövegSignum gratiae 1746 - 1901 - 2007 Arad
Az első fogadalmi szobor állitásának, a mai szobor eredeti felállitásának és az ujraállitásnak dátumaKevesebb szöveg

"Szentháromság" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Arad
Feltöltő
Azonosító
243973
Fotózva
2014. május
Feltöltve
2016.06.24. 09:26
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S5600
ƒ500/100 • 1/350 • ISO64

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 16.06.24. 09:26
2014. május

"Szentháromság" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Arad
Feltöltő
Azonosító
243972
Fotózva
2014. május
Feltöltve
2016.06.24. 09:26
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S5600
ƒ500/100 • 1/300 • ISO64

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 16.06.24. 09:26
2014. május

"Szentháromság" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Arad
Feltöltő
Azonosító
243971
Fotózva
2014. május
Feltöltve
2016.06.24. 09:24
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S5600
ƒ560/100 • 1/400 • ISO64

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 16.06.24. 09:24
2014. május

"Szentháromság" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Arad
Feltöltő
Azonosító
243970
Fotózva
2014. május
Feltöltve
2016.06.24. 09:24
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S5600
ƒ500/100 • 1/450 • ISO64

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 16.06.24. 09:24
2014. május

"Szentháromság" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Arad
Feltöltő
Azonosító
243969
Fotózva
2014. május
Feltöltve
2016.06.24. 09:24
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S5600
ƒ560/100 • 1/450 • ISO64

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 16.06.24. 09:24
2014. május

"Szentháromság" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Arad
Feltöltő
Azonosító
268418
Feltöltve
2017.03.02. 23:38
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ63/10 • 1/250 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 17.03.02. 23:38

"Szentháromság" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Arad
Feltöltő
Azonosító
268419
Feltöltve
2017.03.02. 23:39
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ56/10 • 1/125 • ISO320

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 17.03.02. 23:39

"Szentháromság" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Arad
Feltöltő
Azonosító
268420
Feltöltve
2017.03.02. 23:39
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ45/10 • 1/200 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 17.03.02. 23:39

"Szentháromság" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Arad
Feltöltő
Azonosító
268421
Feltöltve
2017.03.02. 23:39
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ63/10 • 1/160 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 17.03.02. 23:39

"Szentháromság" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Arad
Feltöltő
Azonosító
268422
Feltöltve
2017.03.02. 23:40
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ45/10 • 1/250 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 17.03.02. 23:40

"Szentháromság" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Arad
Feltöltő
Azonosító
434116
Fotózva
2015. szeptember
Feltöltve
2021.02.23. 09:11
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX130 IS
ƒ40/10 • 1/1250 • 5mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 21.02.23. 09:11
2015. szeptember

"Szentháromság" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Arad
Feltöltő
Azonosító
434117
Fotózva
2015. szeptember
Feltöltve
2021.02.23. 09:11
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX130 IS
ƒ45/10 • 1/1250 • 5mm • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 21.02.23. 09:11
2015. szeptember

Archív fotók

"Szentháromság" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Arad
Feltöltő
Azonosító
19633
Feltöltve
2009.06.01. 13:29
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Fekete Károly 09.06.01. 13:29
Archív felvétel

"Szentháromság" c. alkotás fotói

Képeslap 1902
Alkotó
Település
Arad
Feltöltő
Azonosító
36599
Évszám
1902
Feltöltve
2009.11.26. 14:52
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 09.11.26. 14:52
1902, Archív felvétel
Képeslap 1902

"Szentháromság" c. alkotás fotói

Képeslap 20-as évek
Alkotó
Település
Arad
Feltöltő
Azonosító
36601
Feltöltve
2009.11.26. 14:53
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 09.11.26. 14:53
Archív felvétel
Képeslap 20-as évek

"Szentháromság" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Arad
Feltöltő
Azonosító
440591
Forrás
http://real.mtak.hu/71207/1/121_gazda_vekerdi_jarvany_bibl.pdf
Feltöltve
2021.04.26. 18:41
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Papp János 21.04.26. 18:41
Archív felvétel
Összesen 24 fotó

Műlap története

23.12.26. 11:37
Megérintettem a "Szentháromság" alkotást
23.06.08. 18:16
Megérintettem a "Szentháromság" alkotást
22.12.18. 17:27
A "Szentháromság" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
21.09.28. 10:55
A "Szentháromság" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
21.04.26. 18:41
1 új fotót töltöttem a "Szentháromság" műlaphoz
21.02.23. 09:11

19.10.04. 09:34
A Közösség megszavazta a Szentháromság műlapon várakozó szerkesztést
17.03.02. 23:40
1 új fotót töltöttem a "Szentháromság" műlaphoz
17.03.02. 23:39

17.03.02. 23:38
1 új fotót töltöttem a "Szentháromság" műlaphoz
16.06.24. 09:26

16.06.24. 09:24

12.11.18. 07:51
A "Szentháromság" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
09.11.26. 14:53
1 új fotót töltöttem a "Szentháromság" műlaphoz
09.11.26. 14:52
1 új fotót töltöttem a "Szentháromság" műlaphoz
09.11.26. 13:43
Fekete Károly publikálta "Szentháromság" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.