Nemzetközi Gyermekbarát Fesztivál emlékműve

Sepsiszentgyörgy (Sfântu Gheorghe), Strada Kós Károly
További képek a Fotólistában

A Tanulók Háza, azaz az egykori szemerjai iskola előtti téren, a főút felőli kerítés mellett.

Felállítás2022. március
Elbontás2021. március
Felállítás2002

Nem köztéri:Oktatási intézmény területe
Sántha Imre Géza
2022.08.10. 17:25
Ez a kis emlékmű a Nemzetközi Gyermekbarát Fesztiváloknak állít emléket, melyet több ízben Sepsiszentgyörgyön rendeztek meg a Tanulók Házánál. Eredetileg a Kőrösi Csoma Sándor utcában lévő tanintézmény udvarán, az új épület előtt állították fel.
Az alkotó, Sebestyén András (1983-2002) tragikus körülmények között elhunyt, ígéretes művész egyetlen köztérre került műve. A dombormű a helyi, Plugor Sándor Művészeti Líceumban készült, pontosabban Petrovits István szobrász-tanár iskolai műtermében. Több, diákok által mintázott domborműből választották ki. Bronzba szerették volna kiönteni, de az túl költségesnek bizonyult azért maradtak az alumíniumnál.
2021 tavaszán, miután a református egyház, visszakapta a Tanulók házának régi, Kós Károly által tervezett épületét és a belső udvar jelentős részét, új iskolaépületet kezdtek építeni és az ott állt domborműves emlékkövet mondhatni kacatként félredobták. Ekkor tűntek el a dombormű alól a gyermekbarát fesztiválokat megörökítő réztáblácskák. 2022 márciusában a Tanulók háza új székhelyére vitték át az emlékművet, a város egy másik részében lévő, egykori szemerjai, 4-es iskola elé. Ez tett tekinthető műtárgymentésnek is. Itt az új helyén részben csonkán állították fel, a már említett rézplakettek hiányában. A domborműves emlékművet előbb csak egyszerűen a földre tették, majd 2022 nyarán az aljánál kikövezve betonba helyezték, így most újra szilárdan áll.
A dombormű készítéséről az alkotó édesapja, Sebestyén Lajos zenetanár szolgáltatott információkat számomra.
2023 októberében a kis emlékművet reklámfelületként használva találtam. A 'Gyerekek Palotája' saját, színes reklámját tette rá az emlékmű felületére, oda, ahol korábban kis réztáblák voltak, melyek ennek felállítási okáról informáltak. Sajnálatos, hogy így veszti el eredeti rendeltetését.
Kapcsolódó műlap az eredeti helyszínen állt emlékkőről: https://www.kozterkep.hu/13073/nemzetkozi-gyermekbarat-fesztival-emlekmuve

Cím alapján hasonló

Normál és archív fotók

"Nemzetközi Gyermekbarát Fesztivál emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Sepsiszentgyörgy (Sfântu Gheorghe)
Feltöltő
Azonosító
510597
Feltöltve
2022.12.06. 12:35

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 22.12.06. 12:35

"Nemzetközi Gyermekbarát Fesztivál emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Sepsiszentgyörgy (Sfântu Gheorghe)
Feltöltő
Azonosító
496166
Feltöltve
2022.08.04. 11:21
EXIF információk...
Samsung / SM-A105FN
ƒ190/100 • 1/208 • 3.6mm • ISO40

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 22.08.04. 11:21

"Nemzetközi Gyermekbarát Fesztivál emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Sepsiszentgyörgy (Sfântu Gheorghe)
Feltöltő
Azonosító
496585
Feltöltve
2022.08.10. 13:45

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 22.08.10. 13:45

"Nemzetközi Gyermekbarát Fesztivál emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Sepsiszentgyörgy (Sfântu Gheorghe)
Feltöltő
Azonosító
496168
Feltöltve
2022.08.04. 11:36
EXIF információk...
Samsung / SM-A105FN
ƒ190/100 • 1/210 • 3.6mm • ISO40

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 22.08.04. 11:36

"Nemzetközi Gyermekbarát Fesztivál emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Sepsiszentgyörgy (Sfântu Gheorghe)
Feltöltő
Azonosító
496583
Feltöltve
2022.08.10. 09:00

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 22.08.10. 09:00

496584

496595
Feltöltve
2022.08.11. 06:44
EXIF információk...
Samsung / SM-A105FN
ƒ190/100 • 1/3215 • 3.6mm • ISO40

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 22.08.11. 06:44

"Nemzetközi Gyermekbarát Fesztivál emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Sepsiszentgyörgy (Sfântu Gheorghe)
Feltöltő
Azonosító
541678
Feltöltve
2023.10.06. 13:25

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 23.10.06. 13:25

Élményképek

"Nemzetközi Gyermekbarát Fesztivál emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Sepsiszentgyörgy (Sfântu Gheorghe)
Feltöltő
Azonosító
528987
Feltöltve
2023.06.16. 12:42
Képinfó
Élménykép

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 23.06.16. 12:42
Összesen 9 fotó

Műlap története

5 órája
Megérintettem a "Nemzetközi Gyermekbarát Fesztivál emlékműve" alkotást
15 napja
Megérintettem a "Nemzetközi Gyermekbarát Fesztivál emlékműve" alkotást
03.15. 07:37
Megérintettem a "Nemzetközi Gyermekbarát Fesztivál emlékműve" alkotást
02.17. 14:39
Megérintettem a "Nemzetközi Gyermekbarát Fesztivál emlékműve" alkotást
02.01. 19:20
Megérintettem a "Nemzetközi Gyermekbarát Fesztivál emlékműve" alkotást
01.12. 08:07
Megérintettem a "Nemzetközi Gyermekbarát Fesztivál emlékműve" alkotást
23.12.23. 17:55
Megérintettem a "Nemzetközi Gyermekbarát Fesztivál emlékműve" alkotást
23.12.09. 12:57
Megérintettem a "Nemzetközi Gyermekbarát Fesztivál emlékműve" alkotást
23.11.07. 18:36
Megérintettem a "Nemzetközi Gyermekbarát Fesztivál emlékműve" alkotást
23.10.06. 13:25
1 új fotót töltöttem a "Nemzetközi Gyermekbarát Fesztivál emlékműve" műlaphoz
23.10.05. 14:24
Megérintettem a "Nemzetközi Gyermekbarát Fesztivál emlékműve" alkotást
23.08.17. 08:30
Megérintettem a "Nemzetközi Gyermekbarát Fesztivál emlékműve" alkotást
23.07.24. 07:38
Megérintettem a "Nemzetközi Gyermekbarát Fesztivál emlékműve" alkotást
23.06.20. 07:12
Megérintettem a "Nemzetközi Gyermekbarát Fesztivál emlékműve" alkotást
23.06.16. 12:42
1 új fotót töltöttem a "Nemzetközi Gyermekbarát Fesztivál emlékműve" műlaphoz
23.05.31. 12:30
Megérintettem a "Nemzetközi Gyermekbarát Fesztivál emlékműve" alkotást
23.05.15. 10:37
Megérintettem a "Nemzetközi Gyermekbarát Fesztivál emlékműve" alkotást
23.04.19. 11:28
Megérintettem a "Nemzetközi Gyermekbarát Fesztivál emlékműve" alkotást
23.03.11. 14:32
Megérintettem a "Nemzetközi Gyermekbarát Fesztivál emlékműve" alkotást
23.02.01. 10:40
Megérintettem a "Nemzetközi Gyermekbarát Fesztivál emlékműve" alkotást
22.12.19. 08:25
Megérintettem a "Nemzetközi Gyermekbarát Fesztivál emlékműve" alkotást
22.12.06. 12:35
1 új fotót töltöttem a "Nemzetközi Gyermekbarát Fesztivál emlékműve" műlaphoz
22.11.22. 07:31
Megérintettem a "Nemzetközi Gyermekbarát Fesztivál emlékműve" alkotást
22.11.04. 08:04
Megérintettem a "Nemzetközi Gyermekbarát Fesztivál emlékműve" alkotást
22.10.15. 23:25
A "Nemzetközi Gyermekbarát Fesztivál emlékműve" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
22.09.22. 08:56
Megérintettem a "Nemzetközi Gyermekbarát Fesztivál emlékműve" alkotást
22.08.14. 22:51
A "Nemzetközi Gyermekbarát Fesztivál emlékműve" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
22.08.11. 06:44
1 új fotót töltöttem a "Nemzetközi Gyermekbarát Fesztivál emlékműve" műlaphoz
22.08.11. 06:41
Megérintettem a "Nemzetközi Gyermekbarát Fesztivál emlékműve" alkotást
22.08.10. 17:25
Sántha Imre Géza publikálta "Nemzetközi Gyermekbarát Fesztivál emlékműve" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.