A harkányi gyógyvíz legendája

Harkány, Kossuth Lajos utca 7.

Harkány
Kossuth Lajos utca 7.
A Harkányi Gyógyfürdő irodaházának egy kis különtermében található.

Készítés1968

G. Staindl Katalin (keramikus)

Nem köztéri:Egyéb intézmény területe
Szapet
2021.12.03. 21:15
Óriási örömmel kutatok szinte minden régi alkotás után, de a Garányi keramikus házaspár csodálatos művei régóta külön helyet foglalnak el a szívemben. Álmomban sem gondoltam volna, hogy ilyen gyorsan sikerül személyesen is megcsodálnom, sőt megérintenem G. Staindl Katalin harkányi domborművét. Nagyon sokszor végigolvastam már az életrajzát, mely a köztéri alkotásait foglalja össze, de valahogy mindig elsiklottam e fölött. Nemrég kapcsolatba kerültem Czene Zoltán harkányi (több, mint) lokálpatriótával, aki szinte egyből tudta, hogy mit és hol kell keresni. Megkeresésemet követően pár nappal később már fotókat küldött a domborműről. Nem akartam hinni a szememnek. Gyorsan a tettek mezejére léptem és felkerestem a Harkányi Gyógyfürdő Zrt. vezetőségét, akik engedélyezték az alkotás megtekintését és fotózását.

A keramikusnő életrajzában az alkotásnál Idegenforgalmi Iroda szerepel, mely egykoron a gyógyfürdő irodaházában működött. Ennek a kis helyiségnek a falára került elhelyezésre a "Harkányi víz és ördög szántotta hegy legendáját" ábrázoló nagyjából másfél négyzetméter nagyságú relief. [1] Őszintén megmondom még nem hallottam a történetről, kísérőm világosított fel róla, miközben azon tanakodtam, hogy mire is utalhat az alkotáson lévő hosszú iromány.

"Egy helybeli monda szerint a termálvizet az ördög fakasztotta, ugyanis beleszeretett Harkába, egy helyi lányba. A leány anyja azonban túljárt az eszén: azt szabta az ördögnek feltételül, hogy annak a hajnali kakasszóig fel kell szántania a hegyet, ha Harkát akarja feleségül. Amikor az asszony látta, hogy az ördög jól halad, cselhez folyamodott. Még pirkadat előtt maga kezdett kukorékolni, a környék kakasai pedig folytatták. Az ördög látva, hogy vesztett, dühében patás lábával dobbantott egyet, mire megnyílt alatta a föld. „Hol pokolra ment, a földből kénszagú meleg víz tört föl” – szól a legenda utolsó sora."[2]

Ezúton szeretném megköszönni Czene Zoltánnak, a Harkányi Gyógyfürdő Zrt. vezetőségének és munkatársának, Urbán Szabolcsnak a segítséget és közreműködést!
Források:
[1] A harkányi gyógyvíz legendája: https://harkany.hu/harkanyfurdo/gyogyvizunk-legendaja
[2] Legenda és igaz történet Harkányból: https://ng.24.hu/kultura/2019/04/24/legenda-es-igaz-tortenet-harkanybol/
További linkek
G. Staindl Katalin életrajza (KMML): https://www.kozterkep.hu/adattar/lexikon_szocikk/4211

Szapet műlapja

Cím alapján hasonló

"A harkányi gyógyvíz legendája" c. alkotás fotói

Alkotó
G. Staindl Katalin (keramikus)
Település
Harkány
Feltöltő
Azonosító
470481
Feltöltve
2021.12.03. 20:36
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D90
ƒ45/10 • 1/640 • 18mm • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Szapet 21.12.03. 20:36

"A harkányi gyógyvíz legendája" c. alkotás fotói

Alkotó
G. Staindl Katalin (keramikus)
Település
Harkány
Feltöltő
Azonosító
470482
Feltöltve
2021.12.03. 20:36
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D90
ƒ45/10 • 1/500 • 18mm • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Szapet 21.12.03. 20:36

"A harkányi gyógyvíz legendája" c. alkotás fotói

Alkotó
G. Staindl Katalin (keramikus)
Település
Harkány
Feltöltő
Azonosító
470483
Feltöltve
2021.12.03. 20:36
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D90
ƒ45/10 • 1/200 • 26mm • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Szapet 21.12.03. 20:36

"A harkányi gyógyvíz legendája" c. alkotás fotói

Alkotó
G. Staindl Katalin (keramikus)
Település
Harkány
Feltöltő
Azonosító
470484
Feltöltve
2021.12.03. 20:36
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D90
ƒ45/10 • 1/200 • 40mm • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Szapet 21.12.03. 20:36

"A harkányi gyógyvíz legendája" c. alkotás fotói

Alkotó
G. Staindl Katalin (keramikus)
Település
Harkány
Feltöltő
Azonosító
470485
Feltöltve
2021.12.03. 20:36
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D90
ƒ45/10 • 1/250 • 22mm • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Szapet 21.12.03. 20:36

"A harkányi gyógyvíz legendája" c. alkotás fotói

Alkotó
G. Staindl Katalin (keramikus)
Település
Harkány
Feltöltő
Azonosító
470486
Feltöltve
2021.12.03. 20:36
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D90
ƒ45/10 • 1/200 • 38mm • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Szapet 21.12.03. 20:36

"A harkányi gyógyvíz legendája" c. alkotás fotói

Alkotó
G. Staindl Katalin (keramikus)
Település
Harkány
Feltöltő
Azonosító
470487
Feltöltve
2021.12.03. 20:36
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D90
ƒ53/10 • 1/80 • 70mm • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Szapet 21.12.03. 20:36

"A harkányi gyógyvíz legendája" c. alkotás fotói

Alkotó
G. Staindl Katalin (keramikus)
Település
Harkány
Feltöltő
Azonosító
470488
Feltöltve
2021.12.03. 20:36
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D90
ƒ53/10 • 1/125 • 62mm • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Szapet 21.12.03. 20:36

"A harkányi gyógyvíz legendája" c. alkotás fotói

Alkotó
G. Staindl Katalin (keramikus)
Település
Harkány
Feltöltő
Azonosító
470489
Feltöltve
2021.12.03. 20:36
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D90
ƒ45/10 • 1/200 • 30mm • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Szapet 21.12.03. 20:36

"A harkányi gyógyvíz legendája" c. alkotás fotói

Alkotó
G. Staindl Katalin (keramikus)
Település
Harkány
Feltöltő
Azonosító
470490
Feltöltve
2021.12.03. 20:36
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D90
ƒ53/10 • 1/50 • 66mm • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Szapet 21.12.03. 20:36

"A harkányi gyógyvíz legendája" c. alkotás fotói

Alkotó
G. Staindl Katalin (keramikus)
Település
Harkány
Feltöltő
Azonosító
470491
Feltöltve
2021.12.03. 20:36
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D90
ƒ53/10 • 1/60 • 66mm • ISO800

470492
Feltöltve
2021.12.03. 20:36
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D90
ƒ45/10 • 1/320 • 30mm • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Szapet 21.12.03. 20:36

"A harkányi gyógyvíz legendája" c. alkotás fotói

Alkotó
G. Staindl Katalin (keramikus)
Település
Harkány
Feltöltő
Azonosító
470493

470494
Feltöltve
2021.12.03. 20:36
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D90
ƒ5/1 • 1/80 • 52mm • ISO800

470495
Feltöltve
2021.12.03. 20:36
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D90
ƒ48/10 • 1/100 • 48mm • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Szapet 21.12.03. 20:36

"A harkányi gyógyvíz legendája" c. alkotás fotói

Alkotó
G. Staindl Katalin (keramikus)
Település
Harkány
Feltöltő
Azonosító
470496
Feltöltve
2021.12.03. 20:36
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D90
ƒ56/10 • 1/200 • 105mm • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Szapet 21.12.03. 20:36
Összesen 16 fotó

Műlap története

21.12.03. 21:15
Szapet publikálta "A harkányi gyógyvíz legendája" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.