Kossuth-szobor
Köztársaság tér
Az avatón, 1904. október 2-án részt vett egykor Kossuth Lajos fia, Kossuth Ferenc is.
Méreteiben a mellette álló Bocskai szobor alkalmazkodott ehhez a szoborhoz, tehát ez is kb. 4 méter magas talapzaton áll, és másfélszeres életnagyságú.
Ez a Kossuth-szobrok időrendi sorában a 42. alkotás.
A Hajdú-Bihari Napló 2012. 03. 13.-án megjelent számából: Az ünnepre visszakapták címmel jelent meg egy cikk az alkotás legújabb állapotáról.
'Verőfényes napsütésben március 7-én került vissza régi helyére a helyiek büszkesége, a 108 éves Kossuth-szobor. A város képviselőtestülete januárban döntött az emlékmű felújításáról, mely feladattal Bíró Lajos szobrászművészt bízta meg, aki február 1-én szállíttatta el Mátészalkára, ottani műhelyébe a szobrot. A szabadság apostalaként tisztelt Kossuth Lajos szobrát 1904. október 9-én leplezték le egykori szabadságharcos egyenruhába öltözött nánási honvédek jelenlétében. Készítője Horvay János szobrászművész volt, akit Kossuth Lajos fia, Ferenc a legjobb Kossuth-portré készítőjeként ismert el. Az egykori avatáson az ünnepi szónok Rákosi Viktor az akkoriak nevében fogadalmat tett az ősök emlékének ápolására.
A nemzeti ünnepünkre megújulva, ugyanolyan bronzcsillogással áll régi helyén, mint egykoron, azzal a dicső céllal, melyet Kossuth Ferenc hagyott örökül a városnak. HBN-FA'
Blogbejegyzések a műlapról
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/c71831a77235554feb6490a6bbc328c9_4.jpg)
Kossuth-szobrok
![](/tagok/27fa738d6f9e80029a3e7f5fefb58440_5.jpg)
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/675f49b053c1b9f35b1b5b06e43892a6_4.jpg)
"Kossuth-szobor" c. alkotás fotói
ƒ50/10 • 1/1250 • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/37e5b7b339b3be92d39b4c844db54ffe_4.jpg)
"Kossuth-szobor" c. alkotás fotói
ƒ80/10 • 1/250 • ISO125
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/a436985eb882470819fec27bc232b4e0_4.jpg)
"Kossuth-szobor" c. alkotás fotói
ƒ90/10 • 1/200 • ISO125
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/d63b880d3dcaf997188eaa895508068d_4.jpg)
"Kossuth-szobor" c. alkotás fotói
ƒ90/10 • 1/160 • ISO125
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/f0864f0f34efe8825202c4d3ddde3a16_4.jpg)
"Kossuth-szobor" c. alkotás fotói
ƒ90/10 • 1/200 • ISO125
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/83c454a2ae65d15f79a8aa00b3eff804_4.jpg)
"Kossuth-szobor" c. alkotás fotói
ƒ44/10 • 1/500 • ISO125
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/5455d901bd7fc03c2c30aaf94452a9f4_4.jpg)
"Kossuth-szobor" c. alkotás fotói
ƒ50/10 • 1/250 • ISO80
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u524-a4345-5d5d8a0a63794-4a0c78228974cd6f30df87bb_4.jpg)
"Kossuth-szobor" c. alkotás fotói
ƒ410/100 • 1/750 • 8.5mm • ISO64
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u78-a4345-5f22e22037cb2-5a5918546997d9d223639d22_4.jpg)
"Kossuth-szobor" c. alkotás fotói
ƒ50/10 • 1/500 • 13.2mm • ISO80
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/0de65321be5519a62306e23cf5364bb1_4.jpg)
"Kossuth-szobor" c. alkotás fotói
A képet készítette: Füz László
ƒ90/10 • 1/320 • ISO200
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
A képet készítette: Füz László
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/4bef547dc09263cca5eed90027a2ef77_4.jpg)
"Kossuth-szobor" c. alkotás fotói
ƒ56/10 • 1/640 • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/37579c5cbd6d3c7ef2e067d4dace4bfb_4.jpg)
"Kossuth-szobor" c. alkotás fotói
A képet készítette: Füz László
ƒ160/10 • 1/250 • ISO200
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
A képet készítette: Füz László
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/d4a2a2ff6d43b16b44c8e9d09c21d5c7_4.jpg)
"Kossuth-szobor" c. alkotás fotói
ƒ35/10 • 1/400 • ISO80
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u524-a4345-5d5d89f1bd3b4-96158c7c0b6754826cb323d4_4.jpg)
"Kossuth-szobor" c. alkotás fotói
ƒ310/100 • 1/950 • 4.3mm • ISO64
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/93bb1d81becabf6935bf06708869ddd2_4.jpg)
"Kossuth-szobor" c. alkotás fotói
ƒ50/10 • 1/250 • ISO80
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/f4add20f1156864def70efccdf09dc10_4.jpg)
"Kossuth-szobor" c. alkotás fotói
ƒ63/10 • 1/250 • ISO200
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/0dc43818b7b2eccf15d0e191f06d88cb_4.jpg)
"Kossuth-szobor" c. alkotás fotói
ƒ50/10 • 1/250 • ISO80
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/2b4201d9f13525e4aed4d605baf614fe_4.jpg)
"Kossuth-szobor" c. alkotás fotói
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/7716370a4c60f8a47c27bdde36e9afd2_4.jpg)
"Kossuth-szobor" c. alkotás fotói
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/f1ec16a8053317f06b907ea5e2e0ccee_4.jpg)
"Kossuth-szobor" c. alkotás fotói
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/815872c41cc7d9ed335a810b0caea49f_4.jpg)
"Kossuth-szobor" c. alkotás fotói
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/307f6c6f3f8c54ff8082d4b147bae5dc_4.jpg)
"Kossuth-szobor" c. alkotás fotói
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/3fdc7aba97acd638503f992ff619d57b_4.jpg)
"Kossuth-szobor" c. alkotás fotói
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u5009-a4345-5fa9397f21de7-8a463a97126eea0b4156bb41_4.jpg)
"Kossuth-szobor" c. alkotás fotói
ƒ34/10 • 1/1000 • 5mm • ISO80
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u5009-a4345-6033ddb458f60-593fad78b338f4e0a209d8af_4.jpg)
"Kossuth-szobor" c. alkotás fotói
ƒ34/10 • 1/1000 • 5mm • ISO80
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u5009-a4345-610ba7583c4c6-930e03e07689b2e4b7aa25b2_4.jpg)
"Kossuth-szobor" c. alkotás fotói
ƒ40/10 • 1/1000 • 8.2mm • ISO160
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u5009-a4345-618cceed13bc2-ec9c8fe337cdc828339979f8_4.jpg)
"Kossuth-szobor" c. alkotás fotói
ƒ35/10 • 1/1000 • 5.4mm
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u5009-a4345-62b1a837dfc9e-a881389c2ab6566128abe053_4.jpg)
"Kossuth-szobor" c. alkotás fotói
ƒ46/10 • 1/400 • 13.2mm • ISO200
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
Archív fotók
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/40db998aced8d3fb19e9e6fa0a927c7d_4.jpg)
"Kossuth-szobor" c. alkotás fotói
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/16ad3cbff54a5ed710ea17bf894ae474_4.jpg)
"Kossuth-szobor" c. alkotás fotói
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/9540a7e992b1785fd08dc7975f5df44f_4.jpg)
"Kossuth-szobor" c. alkotás fotói
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/71fd75ae88b74337a4c87dd8dd0b824d_4.jpg)
"Kossuth-szobor" c. alkotás fotói
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/45f8b020d9de4c4be74f605837d5646e_4.jpg)
"Kossuth-szobor" c. alkotás fotói
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/a98cd5659d05be0129611ccfca232a81_4.jpg)
"Kossuth-szobor" c. alkotás fotói
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/c31350b786ff53372c5587634fc4d559_4.jpg)