Salgótarján, Múzeum tér 1.

Salgótarján
Múzeum tér 1.
A Városháza I. emeletén a fogadótérben, a Förster Kálmán terem...Teljes szövegA Városháza I. emeletén a fogadótérben, a Förster Kálmán terem bejáratai között, látod a Tarjáni falat.Kevesebb szöveg

Felállítás1988

Antal András (keramikus)

Nem köztéri:Egyéb intézmény területe
ocsovai andrás
2019.10.30. 10:36
Salgótarján, Városháza.
Ráértem és nyitva volt. Régen vártam a lehetőségre. Volt egy szabad félórám. A földszinten nem nyomtattam sorszámot. Szembetűnt egy üvegalkotás. Sokan voltak a fotózásról lemondtam. Szép lassan felosontam az első emeletre. Itt szabadon nézelődhettem, egyedüli ügyfélként. Faliképek mellett itt láttam meg a Tarjáni falat. Fotózás közben egy hivatalnok megemlítette, hogy nézzem meg a más emeleti szinteken lévő látnivalókat is. Heten nyolcan szólítottak meg, hogy miben segíthetnek. Nem fővárosi hivatal, nem azt kérdezték mit keresek ott. Egy másik segítőm kis idő múltán meghozta a fal alkotója nevét is. Mi több, elirányított a ház közművelődési referenséhez, Tarnócziné Máté Melinda asszonyhoz, aki számtalan Tarjánhoz kapcsolódó kérdésemre adott választ, melyekért köszönettel tartozom. Megemlítette, hogy munkája során is használja a Köztérkép lapjait adatait.
Antal András mázas samott Tarjáni falán "látom" a város templomait, üzemeit, épületeit, a környező hegyeket, a Zagyvát és völgyét, a földtani vetődésekkel a volt bányászmúltat is.
A fal majd félköríve, a világítási adottságok tükröződnek képeim minőségén.
Az alkotó életrajza, az alkotás címe, készítésének ideje, helye, anyaga tekintetében segítségemre volt a :https://budapestaukcio.hu/antal-andras/festo oldala.
Antal András megismeréséhez segít ez az oldal: https://nograd-art.blog.hu/2012/12/23/antal_andras

Cím alapján hasonló

"Tarjáni fal" c. alkotás fotói

Alkotó
Antal András (keramikus)
Település
Salgótarján
Feltöltő
Azonosító
381080
Feltöltve
2019.10.30. 09:35
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FS30
ƒ33/10 • 1/30 • 5mm • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ocsovai andrás 19.10.30. 09:35

"Tarjáni fal" c. alkotás fotói

Alkotó
Antal András (keramikus)
Település
Salgótarján
Feltöltő
Azonosító
381082
Feltöltve
2019.10.30. 09:37
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FS30
ƒ33/10 • 1/30 • 5mm • ISO320

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ocsovai andrás 19.10.30. 09:37

"Tarjáni fal" c. alkotás fotói

Alkotó
Antal András (keramikus)
Település
Salgótarján
Feltöltő
Azonosító
381084
Feltöltve
2019.10.30. 09:39
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FS30
ƒ33/10 • 1/30 • 5mm • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ocsovai andrás 19.10.30. 09:39

"Tarjáni fal" c. alkotás fotói

Alkotó
Antal András (keramikus)
Település
Salgótarján
Feltöltő
Azonosító
381085
Feltöltve
2019.10.30. 09:40
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FS30
ƒ33/10 • 1/30 • 5mm • ISO320

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ocsovai andrás 19.10.30. 09:40

"Tarjáni fal" c. alkotás fotói

Alkotó
Antal András (keramikus)
Település
Salgótarján
Feltöltő
Azonosító
381086
Feltöltve
2019.10.30. 09:42
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FS30
ƒ33/10 • 1/30 • 5mm • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ocsovai andrás 19.10.30. 09:42

"Tarjáni fal" c. alkotás fotói

Alkotó
Antal András (keramikus)
Település
Salgótarján
Feltöltő
Azonosító
381087
Feltöltve
2019.10.30. 09:46
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FS30
ƒ33/10 • 1/30 • 5mm • ISO320

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ocsovai andrás 19.10.30. 09:46

"Tarjáni fal" c. alkotás fotói

Alkotó
Antal András (keramikus)
Település
Salgótarján
Feltöltő
Azonosító
381088
Feltöltve
2019.10.30. 09:48
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FS30
ƒ33/10 • 1/30 • 5mm • ISO320

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ocsovai andrás 19.10.30. 09:48

"Tarjáni fal" c. alkotás fotói

Alkotó
Antal András (keramikus)
Település
Salgótarján
Feltöltő
Azonosító
381089
Feltöltve
2019.10.30. 09:50
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FS30
ƒ33/10 • 1/30 • 5mm • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ocsovai andrás 19.10.30. 09:50

"Tarjáni fal" c. alkotás fotói

Alkotó
Antal András (keramikus)
Település
Salgótarján
Feltöltő
Azonosító
381090
Feltöltve
2019.10.30. 09:53
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FS30
ƒ33/10 • 1/30 • 5mm • ISO320

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ocsovai andrás 19.10.30. 09:53

"Tarjáni fal" c. alkotás fotói

Alkotó
Antal András (keramikus)
Település
Salgótarján
Feltöltő
Azonosító
482433
Feltöltve
2022.03.31. 17:14
EXIF információk...
SONY / DSC-RX100
ƒ18/10 • 1/30 • 10.4mm • ISO250

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 22.03.31. 17:14

"Tarjáni fal" c. alkotás fotói

Alkotó
Antal András (keramikus)
Település
Salgótarján
Feltöltő
Azonosító
482434

482435

482436
Feltöltve
2022.03.31. 17:14
EXIF információk...
SONY / DSC-RX100
ƒ18/10 • 1/30 • 10.4mm • ISO320

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 22.03.31. 17:14

"Tarjáni fal" c. alkotás fotói

Alkotó
Antal András (keramikus)
Település
Salgótarján
Feltöltő
Azonosító
482437
Feltöltve
2022.03.31. 17:14
EXIF információk...
SONY / DSC-RX100
ƒ18/10 • 1/30 • 10.4mm • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 22.03.31. 17:14
Összesen 14 fotó

Műlap története

22.03.31. 17:14
5 új fotót töltöttem a "Tarjáni fal" műlaphoz
19.10.30. 10:36
ocsovai andrás publikálta "Tarjáni fal" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.