Fertőszéplak
További képek a Fotólistában

Alternatív, helyi címek:Szent Szív

A dombon álló barokk, kéttornyú "Mindenszentek" titulusú r.k. templom...Teljes szövegA dombon álló barokk, kéttornyú "Mindenszentek" titulusú r.k. templom közvetlen szomszédságában, a Kálváriával átellenben.Kevesebb szöveg

Felállítás1736

Az alkotót eddig nem sikerült kideríteni. Többet tudsz?

Bertha János
2019.03.03. 12:26
„A Szentírásban és a hagyományban a szív nem lélektani, hanem az egész embert kifejező fogalom."

Szent Margit volt az első, aki a Szent Szív különös oltalmába ajánlotta magát. E fölajánlást később egészen napjainkig jámbor egyének és közösségek, városok és nemzetek követik.
XI. Pius pápa (1922-39) az Egyházat is Jézus Szíve oltalmába ajánlotta.

„1736-ban özvegy Széchényi Zsigmondné az előző évben teljesen elkészült templom két oldalán a Szent Sír és a Szent Szív számára dombot emeltetett. A legenda szerint a dombok elkészítésében saját kezűleg is segédkezett: saját kötényében hordta hozzájuk a földet.
Még abban az évben elkészült a Szent Szív emlékmű, rá egy évre pedig a Kálvária.
Az özvegy fia, II. Zsigmond, 1757-ben a kálváriákat kovácsolt vaskerítéssel keríttette körül egy lövői kovácsmesterrel.
1767-ben mindkét emlékművet újabb szobrokkal vették körül, amelyet Schaller István festett ki."

A dombon középen Jézus Szíve magaslik, körben pedig szentek szobrai láthatóak.
A Szent Szívet a legutóbbi restauráláskor nem egészítették ki az egykor létező kovácsoltvas sugarakkal, melyet többször megrongáltak, elloptak. (Lásd.: MTA fotótára)

"A körpárkányon látható szobrok:
•Szent Simeon, aki megjövendölte Jézus születését,
•Nepomuki Szent János, a gyónási titok vértanúja,
•Szent Flórián, a tűzoltók védőszentje,
•Assisi Szent Ferenc, a rendalapító,
•Szent Kristóf, az utazók védőszentje,
•Szent Domonkos, a Domonkos rend megalapítója,
•Szent Longinusz, a szembetegségek védőszentje,
•Alacoque Szent Margit, akinek látomásai voltak Jézus Szívével,
•Szűz Mária."
Véleményem szerint Szent Ferenc helyett Szent Antalt láthatjuk a szobrok között. Ezt támasztja alá, hogy a Szent jelképei láthatók: azaz imádság közben megjelenő kis Jézus, aki átölelte őt. Továbbá kezében a "könyv", alatta az ártatlanságot szimbolizáló liliom néhány szirma is. (lásd a feltöltött fotót)
Források:
-Magyar Katolikus Lexikon
-A funiQ a Cartographia Kft. digitális szolgáltatása
-http://fototar.mi.btk.mta.hu (MTA fotótára)
-Sopron és környéke műemlékei. (Bp. 1953. Akadémiai Kiadó)

Bertha János műlapja

Cím alapján hasonló

"Szent Szív" c. alkotás fotói

Település
Fertőszéplak
Feltöltő
Azonosító
429737
Fotózva
2015. január
Feltöltve
2021.01.16. 09:08
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ18/1 • 1/60 • 70mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 21.01.16. 09:08
2015. január

"Szent Szív" c. alkotás fotói

Település
Fertőszéplak
Feltöltő
Azonosító
429804
Fotózva
2015. január
Feltöltve
2021.01.16. 11:37
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ18/1 • 1/100 • 18mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 21.01.16. 11:37
2015. január

"Szent Szív" c. alkotás fotói

Település
Fertőszéplak
Feltöltő
Azonosító
429736
Fotózva
2015. január
Feltöltve
2021.01.16. 09:07
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ18/1 • 1/100 • 18mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 21.01.16. 09:07
2015. január

"Szent Szív" c. alkotás fotói

Település
Fertőszéplak
Feltöltő
Azonosító
344638
Fotózva
2013. február
Feltöltve
2019.03.02. 15:35
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D80
ƒ50/10 • 1/800 • ISO140

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 19.03.02. 15:35
2013. február

"Szent Szív" c. alkotás fotói

Település
Fertőszéplak
Feltöltő
Azonosító
429729
Fotózva
2015. január
Feltöltve
2021.01.16. 09:04
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ18/1 • 1/60 • 110mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 21.01.16. 09:04
2015. január

"Szent Szív" c. alkotás fotói

Település
Fertőszéplak
Feltöltő
Azonosító
429754
Fotózva
2015. január
Feltöltve
2021.01.16. 10:15
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ18/1 • 1/100 • 38mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 21.01.16. 10:15
2015. január

"Szent Szív" c. alkotás fotói

Település
Fertőszéplak
Feltöltő
Azonosító
429756
Fotózva
2015. január
Feltöltve
2021.01.16. 10:16
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ18/1 • 1/100 • 52mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 21.01.16. 10:16
2015. január

"Szent Szív" c. alkotás fotói

Település
Fertőszéplak
Feltöltő
Azonosító
429755
Fotózva
2015. január
Feltöltve
2021.01.16. 10:15
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ18/1 • 1/100 • 65mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 21.01.16. 10:15
2015. január

"Szent Szív" c. alkotás fotói

Település
Fertőszéplak
Feltöltő
Azonosító
429742
Fotózva
2015. január
Feltöltve
2021.01.16. 10:07
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ16/1 • 1/60 • 175mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 21.01.16. 10:07
2015. január

"Szent Szív" c. alkotás fotói

Település
Fertőszéplak
Feltöltő
Azonosító
344639
Fotózva
2013. február
Feltöltve
2019.03.02. 15:36
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D80
ƒ50/10 • 1/800 • ISO180

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 19.03.02. 15:36
2013. február

"Szent Szív" c. alkotás fotói

Település
Fertőszéplak
Feltöltő
Azonosító
429738
Fotózva
2013. február
Feltöltve
2021.01.16. 09:09
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D80
ƒ50/10 • 1/800 • 70mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 21.01.16. 09:09
2013. február

"Szent Szív" c. alkotás fotói

Település
Fertőszéplak
Feltöltő
Azonosító
344640
Fotózva
2013. február
Feltöltve
2019.03.02. 15:37
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D80
ƒ50/10 • 1/800 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 19.03.02. 15:37
2013. február

"Szent Szív" c. alkotás fotói

Település
Fertőszéplak
Feltöltő
Azonosító
429739
Fotózva
2013. február
Feltöltve
2021.01.16. 09:13
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D80
ƒ5/1 • 1/800 • 70mm • ISO140

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 21.01.16. 09:13
2013. február

"Szent Szív" c. alkotás fotói

Település
Fertőszéplak
Feltöltő
Azonosító
429743
Fotózva
2015. január
Feltöltve
2021.01.16. 10:08
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ16/1 • 1/60 • 300mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 21.01.16. 10:08
2015. január

"Szent Szív" c. alkotás fotói

Település
Fertőszéplak
Feltöltő
Azonosító
429735
Fotózva
2013. február
Feltöltve
2021.01.16. 09:07
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D80
ƒ5/1 • 1/640 • 135mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 21.01.16. 09:07
2013. február

"Szent Szív" c. alkotás fotói

Település
Fertőszéplak
Feltöltő
Azonosító
429749
Fotózva
2015. január
Feltöltve
2021.01.16. 10:12
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ11/1 • 1/60 • 44mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 21.01.16. 10:12
2015. január

"Szent Szív" c. alkotás fotói

Település
Fertőszéplak
Feltöltő
Azonosító
429730
Fotózva
2013. február
Feltöltve
2021.01.16. 09:05
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D80
ƒ5/1 • 1/800 • 29mm • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 21.01.16. 09:05
2013. február

"Szent Szív" c. alkotás fotói

Település
Fertőszéplak
Feltöltő
Azonosító
429750

344641
Fotózva
2013. február
Feltöltve
2019.03.02. 15:40
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D80
ƒ50/10 • 1/800 • ISO140

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 19.03.02. 15:40
2013. február

"Szent Szív" c. alkotás fotói

Település
Fertőszéplak
Feltöltő
Azonosító
429753
Fotózva
2015. január
Feltöltve
2021.01.16. 10:14
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ18/1 • 1/60 • 44mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 21.01.16. 10:14
2015. január

"Szent Szív" c. alkotás fotói

Település
Fertőszéplak
Feltöltő
Azonosító
429740
Fotózva
2013. február
Feltöltve
2021.01.16. 09:18
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D80
ƒ50/10 • 1/640 • 95mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 21.01.16. 09:18
2013. február

"Szent Szív" c. alkotás fotói

Település
Fertőszéplak
Feltöltő
Azonosító
344643
Fotózva
2013. február
Feltöltve
2019.03.02. 15:43
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D80
ƒ50/10 • 1/640 • ISO110

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 19.03.02. 15:43
2013. február

"Szent Szív" c. alkotás fotói

Település
Fertőszéplak
Feltöltő
Azonosító
429745
Fotózva
2015. január
Feltöltve
2021.01.16. 10:09
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ25/1 • 1/50 • 40mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 21.01.16. 10:09
2015. január

"Szent Szív" c. alkotás fotói

Település
Fertőszéplak
Feltöltő
Azonosító
429746
Fotózva
2015. január
Feltöltve
2021.01.16. 10:10
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ22/1 • 1/50 • 18mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 21.01.16. 10:10
2015. január

"Szent Szív" c. alkotás fotói

Település
Fertőszéplak
Feltöltő
Azonosító
429752
Fotózva
2015. január
Feltöltve
2021.01.16. 10:13
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ18/1 • 1/60 • 62mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 21.01.16. 10:13
2015. január

"Szent Szív" c. alkotás fotói

Település
Fertőszéplak
Feltöltő
Azonosító
429751
Fotózva
2015. január
Feltöltve
2021.01.16. 10:13
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ11/1 • 1/60 • 100mm • ISO125

429748
Fotózva
2015. január
Feltöltve
2021.01.16. 10:11

Bertha János 21.01.16. 10:11
2015. január

"Szent Szív" c. alkotás fotói

Település
Fertőszéplak
Feltöltő
Azonosító
429747
Fotózva
2015. január
Feltöltve
2021.01.16. 10:10
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ11/1 • 1/60 • 40mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 21.01.16. 10:10
2015. január

"Szent Szív" c. alkotás fotói

Település
Fertőszéplak
Feltöltő
Azonosító
429744
Fotózva
2015. január
Feltöltve
2021.01.16. 10:08
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ25/1 • 1/50 • 35mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 21.01.16. 10:08
2015. január

"Szent Szív" c. alkotás fotói

Település
Fertőszéplak
Feltöltő
Azonosító
429733
Fotózva
2013. február
Feltöltve
2021.01.16. 09:06
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D80
ƒ5/1 • 1/800 • 62mm • ISO140

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 21.01.16. 09:06
2013. február

"Szent Szív" c. alkotás fotói

Település
Fertőszéplak
Feltöltő
Azonosító
429803
Fotózva
2013. február
Feltöltve
2021.01.16. 11:35
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D80
ƒ5/1 • 1/800 • 29mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 21.01.16. 11:35
2013. február

"Szent Szív" c. alkotás fotói

Település
Fertőszéplak
Feltöltő
Azonosító
429734
Fotózva
2013. február
Feltöltve
2021.01.16. 09:06
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D80
ƒ5/1 • 1/800 • 29mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 21.01.16. 09:06
2013. február

"Szent Szív" c. alkotás fotói

Település
Fertőszéplak
Feltöltő
Azonosító
429805
Fotózva
2013. február
Feltöltve
2021.01.16. 11:43

Bertha János 21.01.16. 11:43
2013. február

"Szent Szív" c. alkotás fotói

Település
Fertőszéplak
Feltöltő
Azonosító
429732
Fotózva
2013. február
Feltöltve
2021.01.16. 09:06
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D80
ƒ5/1 • 1/800 • 18mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 21.01.16. 09:06
2013. február

"Szent Szív" c. alkotás fotói

Település
Fertőszéplak
Feltöltő
Azonosító
429731
Fotózva
2013. február
Feltöltve
2021.01.16. 09:05
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D80
ƒ5/1 • 1/800 • 38mm • ISO140

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 21.01.16. 09:05
2013. február

"Szent Szív" c. alkotás fotói

Település
Fertőszéplak
Feltöltő
Azonosító
435518
Feltöltve
2021.03.06. 19:25
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ63/10 • 1/500 • 300mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 21.03.06. 19:25

"Szent Szív" c. alkotás fotói

Település
Fertőszéplak
Feltöltő
Azonosító
435519
Feltöltve
2021.03.06. 19:25
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ13/1 • 1/125 • 155mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 21.03.06. 19:25

"Szent Szív" c. alkotás fotói

Település
Fertőszéplak
Feltöltő
Azonosító
471158
Feltöltve
2021.12.11. 15:51
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ56/10 • 1/500 • 85mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 21.12.11. 15:51

"Szent Szív" c. alkotás fotói

Település
Fertőszéplak
Feltöltő
Azonosító
471159
Feltöltve
2021.12.11. 15:51
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ63/10 • 1/500 • 195mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 21.12.11. 15:51

"Szent Szív" c. alkotás fotói

Település
Fertőszéplak
Feltöltő
Azonosító
471160
Feltöltve
2021.12.11. 15:51
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ63/10 • 1/640 • 300mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 21.12.11. 15:51

"Szent Szív" c. alkotás fotói

A restaurálás előtti időből származó fotó.
Település
Fertőszéplak
Feltöltő
Azonosító
548322
Fotózva
2011. december
Feltöltve
2023.12.09. 17:37
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D80
ƒ25/1 • 1/100 • 29mm • ISO640

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 23.12.09. 17:37
2011. december
A restaurálás előtti időből származó fotó.

"Szent Szív" c. alkotás fotói

A restaurálás előtti időből származó fotó.
Település
Fertőszéplak
Feltöltő
Azonosító
548324
Fotózva
2011. december
Feltöltve
2023.12.09. 17:37
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D80
ƒ22/1 • 1/100 • 18mm • ISO640

548326
Fotózva
2011. december
Feltöltve
2023.12.09. 17:37
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D80
ƒ25/1 • 1/125 • 34mm • ISO640

548327
Fotózva
2011. december
Feltöltve
2023.12.09. 17:37
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D80
ƒ22/1 • 1/125 • 18mm • ISO640

548325
Fotózva
2011. december
Feltöltve
2023.12.09. 17:37
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D80
ƒ25/1 • 1/100 • 24mm • ISO640

548323

Összesen 46 fotó

Műlap története

23.12.09. 17:37
6 új fotót töltöttem a "Szent Szív" műlaphoz
21.12.11. 15:51
3 új fotót töltöttem a "Szent Szív" műlaphoz
21.03.06. 19:25
2 új fotót töltöttem a "Szent Szív" műlaphoz
21.01.16. 11:43
1 új fotót töltöttem a "Szent Szív" műlaphoz
21.01.16. 11:37
1 új fotót töltöttem a "Szent Szív" műlaphoz
21.01.16. 11:35
1 új fotót töltöttem a "Szent Szív" műlaphoz
21.01.16. 10:16
1 új fotót töltöttem a "Szent Szív" műlaphoz
21.01.16. 10:15

21.01.16. 10:14
1 új fotót töltöttem a "Szent Szív" műlaphoz
21.01.16. 10:13

21.01.16. 10:12

21.01.16. 10:11
1 új fotót töltöttem a "Szent Szív" műlaphoz
21.01.16. 10:10

21.01.16. 10:09
1 új fotót töltöttem a "Szent Szív" műlaphoz
21.01.16. 10:08

21.01.16. 10:07
1 új fotót töltöttem a "Szent Szív" műlaphoz
21.01.16. 09:18
1 új fotót töltöttem a "Szent Szív" műlaphoz
21.01.16. 09:13
1 új fotót töltöttem a "Szent Szív" műlaphoz
21.01.16. 09:09
1 új fotót töltöttem a "Szent Szív" műlaphoz
21.01.16. 09:08
1 új fotót töltöttem a "Szent Szív" műlaphoz
21.01.16. 09:07

21.01.16. 09:06

Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.