Történelmi emlékfal

Sepsiszentgyörgy (Sfântu Gheorghe), Kálvin tér 4 szám
További képek a Fotólistában

Alternatív, helyi címek:Erdélyi fejedelmek domborművei
Angol cím:Historical memorial wall

A Kálvin téren, a református vártemplom parókiája előtt

Felállítás2018. augusztus 12.


Sántha Imre Géza
2018.08.13. 19:31
Sepsiszentgyörgy legrégebbi templomának, a református Vártemplomnak a műemlékövezetében, a régi parókia egykori kapuja helyén nemrég történelmi emlékfalat avattak. Az új emlékhely Erdély három kiemelkedő protestáns fejedelmének állít emléket: Bethlen Gábor, Bocskay István és I. Rákóczi György személyiségeinek. Az ünnepi leleplezésen nt. Ősz Sándor Előd egyházkerületi levéltáros elmondta, hogy a három uralkodót azért tartjuk "a fejedelemség legnagyobbjainak, mert egyszerre voltak sikeres politikusok és hitvalló reformátusok, és egyszerre vállalták fel a magyar nemzet függetlenségi harcát".
A ft. Kató Béla erdélyi református püspök jelenlétében történt eseményen nem csak ezt az emlékfalat, hanem új lelkészi lakást, közösségi házat és fedeles székelykapút is avattak a vártemplomi gyülekezet javára.
Források:
http://www.3szek.ro/load/cikk/115677/gyarapodo_vartemplomi_gyulekezet



Tagi gyűjteményben
Erdélyi fejedelmek

Cím alapján hasonló

Normál és archív fotók

"Történelmi emlékfal" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Sepsiszentgyörgy (Sfântu Gheorghe)
Feltöltő
Azonosító
320733
Feltöltve
2018.08.12. 21:56
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S4700
ƒ310/100 • 1/1700 • ISO64

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 18.08.12. 21:56

"Történelmi emlékfal" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Sepsiszentgyörgy (Sfântu Gheorghe)
Feltöltő
Azonosító
320734
Feltöltve
2018.08.12. 21:57
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S4700
ƒ450/100 • 1/1400 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 18.08.12. 21:57

"Történelmi emlékfal" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Sepsiszentgyörgy (Sfântu Gheorghe)
Feltöltő
Azonosító
320736
Feltöltve
2018.08.12. 21:59
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S4700
ƒ360/100 • 1/450 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 18.08.12. 21:59

"Történelmi emlékfal" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Sepsiszentgyörgy (Sfântu Gheorghe)
Feltöltő
Azonosító
320737
Feltöltve
2018.08.12. 22:00
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S4700
ƒ360/100 • 1/350 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 18.08.12. 22:00

"Történelmi emlékfal" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Sepsiszentgyörgy (Sfântu Gheorghe)
Feltöltő
Azonosító
320738
Feltöltve
2018.08.12. 22:00
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S4700
ƒ360/100 • 1/420 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 18.08.12. 22:00

"Történelmi emlékfal" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Sepsiszentgyörgy (Sfântu Gheorghe)
Feltöltő
Azonosító
320739
Feltöltve
2018.08.12. 22:01
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S4700
ƒ340/100 • 1/1200 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 18.08.12. 22:01

"Történelmi emlékfal" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Sepsiszentgyörgy (Sfântu Gheorghe)
Feltöltő
Azonosító
320740
Feltöltve
2018.08.12. 22:02
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S4700
ƒ340/100 • 1/900 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 18.08.12. 22:02

"Történelmi emlékfal" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Sepsiszentgyörgy (Sfântu Gheorghe)
Feltöltő
Azonosító
320741
Feltöltve
2018.08.12. 22:04
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S4700
ƒ310/100 • 1/680 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 18.08.12. 22:04

"Történelmi emlékfal" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Sepsiszentgyörgy (Sfântu Gheorghe)
Feltöltő
Azonosító
320742
Feltöltve
2018.08.12. 22:47
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S4700
ƒ400/100 • 1/450 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 18.08.12. 22:47

"Történelmi emlékfal" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Sepsiszentgyörgy (Sfântu Gheorghe)
Feltöltő
Azonosító
400037
Feltöltve
2020.03.19. 20:07
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
Samsung / SM-A105FN
ƒ190/100 • 1/50 • 3.6mm • ISO40

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 20.03.19. 20:07

"Történelmi emlékfal" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Sepsiszentgyörgy (Sfântu Gheorghe)
Feltöltő
Azonosító
400038
Feltöltve
2020.03.19. 20:08
EXIF információk...
Samsung / SM-A105FN
ƒ190/100 • 1/1252 • 3.6mm • ISO40

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 20.03.19. 20:08

Élményképek

"Történelmi emlékfal" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Sepsiszentgyörgy (Sfântu Gheorghe)
Feltöltő
Azonosító
518963
Feltöltve
2023.03.14. 09:28
Képinfó
Élménykép

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 23.03.14. 09:28
Összesen 12 fotó

Műlap története

14 perce
Megérintettem a "Történelmi emlékfal" alkotást
22 napja
Megérintettem a "Történelmi emlékfal" alkotást
01.26. 10:37
Megérintettem a "Történelmi emlékfal" alkotást
23.12.26. 16:17
Megérintettem a "Történelmi emlékfal" alkotást
23.12.12. 10:35
Megérintettem a "Történelmi emlékfal" alkotást
23.11.06. 18:21
Megérintettem a "Történelmi emlékfal" alkotást
23.09.12. 11:05
Megérintettem a "Történelmi emlékfal" alkotást
23.06.29. 10:25
Megérintettem a "Történelmi emlékfal" alkotást
23.05.27. 19:27
Megérintettem a "Történelmi emlékfal" alkotást
23.05.13. 13:06
Megérintettem a "Történelmi emlékfal" alkotást
23.03.31. 11:21
Megérintettem a "Történelmi emlékfal" alkotást
23.03.14. 09:28
1 új fotót töltöttem a "Történelmi emlékfal" műlaphoz
23.03.10. 09:12
Megérintettem a "Történelmi emlékfal" alkotást
23.01.15. 11:04
Megérintettem a "Történelmi emlékfal" alkotást
22.12.18. 16:38
Megérintettem a "Történelmi emlékfal" alkotást
22.11.05. 12:51
Megérintettem a "Történelmi emlékfal" alkotást
22.10.10. 11:36
Megérintettem a "Történelmi emlékfal" alkotást
22.09.03. 08:17
Megérintettem a "Történelmi emlékfal" alkotást
22.07.16. 07:08
Megérintettem a "Történelmi emlékfal" alkotást
22.05.08. 16:14
Megérintettem a "Történelmi emlékfal" alkotást
22.02.03. 07:01
Megérintettem a "Történelmi emlékfal" alkotást
20.03.19. 20:08
1 új fotót töltöttem a "Történelmi emlékfal" műlaphoz
20.03.19. 20:07
1 új fotót töltöttem a "Történelmi emlékfal" műlaphoz
18.08.13. 19:31
Sántha Imre Géza publikálta "Történelmi emlékfal" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.