Dunaújváros, Vasmű út
Archív képek
További képek a Fotólistában

Angol cím:Smelter

Dunaújváros
Vasmű út
A Vasmű út és az Építők útja találkozásánál.

Felállítás1960. április 4.

Berci
2008.12.04. 18:32
Somogyi József kitűnő szobra, a Martinász Dunaújváros Kádár-kori címerének jelképe volt. Felállítása körül bonyodalmak voltak, a már 1953-ban elkészült alak csak 1960-ban kerülhetett helyére, a szovjet mintára épült, széles főútvonal mellé. Ugyanis az alak nem a daliás és fáradhatatlan, egyeneshátú, izmos szocreál munkáseszményt követte, ami 1950 és 57 között szinte egyeduralkodó és követelmény volt, hanem egy valódi, fáradt gyári munkást ábrázol.
Göröntsér Vera
2017.10.31. 16:12
A dunaújvárosi József Attila Könyvtár oldalán érdekes visszaemlékezés olvasható az alkotás előéletéről. Nekem pl. új, hogy a Soroksári Vasmű elé készült, Schall József építész kérésére. Az akkori igazgató nem fogadta el: ”miért ilyen sovány, a szocializmusban...”
Felállítása előtt járt Brüsszelben, a világkiállításon, míg egy példányát Kádár János és az őt kísérő delegáció Lengyelországnak ajándékozta.
Végül a dunaújvárosi martinászok örömmel és büszkeséggel köszönték meg a szobrot Somogyinak felállítása után. A város befogadta a szobrot, 1969 és 1991 között még címerében is szerepelt képe.
Napjaink: 2013-ban környezetét parkosították, a különbség az utóbb feltöltött fényképeken is jól látható.
Források:
http://www.jakd.hu/index.php?p=evfordulo&id=1411
Angol leírás, sztori
Berci
2008.12.04. 18:32
The well-known statue was former the sign of Dunaújváros in the communist times.

Berci műlapja

Cím alapján hasonló

Normál és archív fotók

"Martinász" c. alkotás fotói Dunaújváros településről

Feltöltő
Azonosító
11682
Feltöltve
2008.11.25. 16:00

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Berci 08.11.25. 16:00

11683

11890
Feltöltve
2008.12.04. 18:40

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Berci 08.12.04. 18:40

"Martinász" c. alkotás fotói Dunaújváros településről

Feltöltő
Azonosító
18683
Feltöltve
2009.05.16. 18:49

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 09.05.16. 18:49

"Martinász" c. alkotás fotói Dunaújváros településről

Feltöltő
Azonosító
18684
Feltöltve
2009.05.16. 18:50

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 09.05.16. 18:50

"Martinász" c. alkotás fotói Dunaújváros településről

Feltöltő
Azonosító
184839
Feltöltve
2014.10.25. 22:23
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ40/10 • 1/125 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

county 14.10.25. 22:23

"Martinász" c. alkotás fotói Dunaújváros településről

Feltöltő
Azonosító
184840
Feltöltve
2014.10.25. 22:23
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ58/10 • 1/160 • ISO640

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

county 14.10.25. 22:23

"Martinász" c. alkotás fotói Dunaújváros településről

Feltöltő
Azonosító
184841
Feltöltve
2014.10.25. 22:24
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ58/10 • 1/160 • ISO800

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

county 14.10.25. 22:24

"Martinász" c. alkotás fotói Dunaújváros településről

Feltöltő
Azonosító
184842
Feltöltve
2014.10.25. 22:24
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ40/10 • 1/200 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

county 14.10.25. 22:24

"Martinász" c. alkotás fotói Dunaújváros településről

Feltöltő
Azonosító
239077
Fotózva
2013. május
Feltöltve
2016.05.02. 11:43
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ28
ƒ56/10 • 1/200 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 16.05.02. 11:43
2013. május

"Martinász" c. alkotás fotói Dunaújváros településről

Feltöltő
Azonosító
239082
Fotózva
2013. május
Feltöltve
2016.05.02. 12:57
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ28
ƒ40/10 • 1/125 • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 16.05.02. 12:57
2013. május

"Martinász" c. alkotás fotói Dunaújváros településről

Feltöltő
Azonosító
239084
Fotózva
2013. május
Feltöltve
2016.05.02. 13:03
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ28
ƒ40/10 • 1/200 • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 16.05.02. 13:03
2013. május

"Martinász" c. alkotás fotói Dunaújváros településről

Feltöltő
Azonosító
240073
Fotózva
2014. június
Feltöltve
2016.05.11. 21:17
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ40/10 • 1/500 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 16.05.11. 21:17
2014. június

"Martinász" c. alkotás fotói Dunaújváros településről

Feltöltő
Azonosító
270289
Fotózva
2013. július
Feltöltve
2017.03.17. 10:27
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ28
ƒ50/10 • 1/200 • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 17.03.17. 10:27
2013. július

"Martinász" c. alkotás fotói Dunaújváros településről

Feltöltő
Azonosító
270290
Fotózva
2013. július
Feltöltve
2017.03.17. 10:27
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ28
ƒ50/10 • 1/250 • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 17.03.17. 10:27
2013. július

"Martinász" c. alkotás fotói Dunaújváros településről

Feltöltő
Azonosító
270291
Fotózva
2013. július
Feltöltve
2017.03.17. 10:28
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ28
ƒ56/10 • 1/400 • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 17.03.17. 10:28
2013. július

"Martinász" c. alkotás fotói Dunaújváros településről

Feltöltő
Azonosító
270292
Fotózva
2013. július
Feltöltve
2017.03.17. 10:28
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ28
ƒ80/10 • 1/400 • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 17.03.17. 10:28
2013. július

Archív fotók

"Martinász" c. alkotás fotói Dunaújváros településről

Forrás: Magyarország könyv 1960
Feltöltő
Azonosító
16532
Évszám
1960
Feltöltve
2009.04.16. 12:47
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 09.04.16. 12:47
1960, Archív felvétel
Forrás: Magyarország könyv 1960

"Martinász" c. alkotás fotói Dunaújváros településről

képeslap 70-es évek
Feltöltő
Azonosító
41684
Feltöltve
2010.01.27. 12:34
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 10.01.27. 12:34
Archív felvétel
képeslap 70-es évek

"Martinász" c. alkotás fotói Dunaújváros településről

Képeslap 60-as évek
Feltöltő
Azonosító
65812
Feltöltve
2010.09.10. 16:35
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 10.09.10. 16:35
Archív felvétel
Képeslap 60-as évek

"Martinász" c. alkotás fotói Dunaújváros településről

Kép - 28763
Feltöltő
Azonosító
129613
Forrás
fortepan.hu
Feltöltve
2013.01.27. 14:40
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 13.01.27. 14:40
Archív felvétel
Kép - 28763

"Martinász" c. alkotás fotói Dunaújváros településről

Fotó: Csigó László
Feltöltő
Azonosító
189222
Forrás
Budapest folyóirat, 1978. szeptember
Évszám
1978
Feltöltve
2014.12.04. 11:45
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 14.12.04. 11:45
1978, Archív felvétel
Fotó: Csigó László

"Martinász" c. alkotás fotói Dunaújváros településről

Feltöltő
Azonosító
278354
Forrás
Fortepan 117561 sz. kép
Feltöltve
2017.05.18. 22:34
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Neményi Margó 17.05.18. 22:34
Archív felvétel

Adalék vagy máshol

"Martinász" c. alkotás fotói Dunaújváros településről

2013-ban átépítették a szobor környezetét pihenő hellyé.
Feltöltő
Azonosító
160978
Évszám
2013
Feltöltve
2014.03.28. 16:12
Képinfó
Adalék
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S100FS
ƒ560/100 • 1/220 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ortó Béla 14.03.28. 16:12
2013
2013-ban átépítették a...Teljes szöveg2013-ban átépítették a szobor környezetét pihenő hellyé.Kevesebb szöveg

"Martinász" c. alkotás fotói Dunaújváros településről

Feltöltő
Azonosító
160979
Feltöltve
2014.03.28. 16:13
Képinfó
Adalék
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S100FS
ƒ800/100 • 1/170 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ortó Béla 14.03.28. 16:13
Összesen 25 fotó

Műlap története

04.18. 11:38
Megérintettem a "Martinász" alkotást!
04.16. 19:47
Megérintettem a "Martinász" alkotást!
01.29. 16:11
Megérintettem a "Martinász" alkotást!
18.07.28. 10:16
Megérintettem a "Martinász" alkotást!
18.03.09. 10:36
Megérintettem a "Martinász" alkotást!
17.11.01. 11:11
A "Martinász" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés.
17.07.15. 11:12
Megérintettem a "Martinász" alkotást!
17.05.18. 22:34
1 új fotót töltöttem a "Martinász" műlaphoz!
17.03.17. 10:28

17.03.17. 10:27

17.03.10. 18:13
Megérintettem a "Martinász" alkotást!
16.12.14. 18:28
A "Martinász" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés.
16.12.01. 08:33
Megérintettem a "Martinász" alkotást!
16.10.28. 14:56
Megérintettem a "Martinász" alkotást!
16.09.03. 19:12
Megérintettem a "Martinász" alkotást!
16.07.30. 17:33
Megérintettem a "Martinász" alkotást!
16.06.12. 12:14
Megérintettem a "Martinász" alkotást!
16.05.11. 21:17
1 új fotót töltöttem a "Martinász" műlaphoz!
16.05.02. 13:03
1 új fotót töltöttem a "Martinász" műlaphoz!
16.05.02. 12:57
1 új fotót töltöttem a "Martinász" műlaphoz!
16.05.02. 11:43
1 új fotót töltöttem a "Martinász" műlaphoz!
14.12.04. 11:45
1 új fotót töltöttem a "Martinász" műlaphoz!
14.10.25. 22:24

14.10.25. 22:23

14.03.28. 16:13
1 új fotót töltöttem a "Martinász" műlaphoz!
14.03.28. 16:12
1 új fotót töltöttem a "Martinász" műlaphoz!
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.