Szűz Mária Irgalmasság Anyja

Sepsiszentgyörgy (Sfântu Gheorghe), Kós Károly út 6 sz.

Alternatív, helyi címek:Szemerjai Szűz Mária
Angol cím:Virgin Mary statue

A Szent József római katolikus templom plébániája előtt

Felállítás2016. október 8.

Sántha Imre Géza
2016.10.08. 13:26
Sepsiszentgyörgy központi körzetének déli oldalán állították fel ezt a Szűz Mária szobrot, a központi katolikus plébánia előtt, közel ahhoz a helyhez ahol valamikor a székely város széle volt, és ahonnan az 1880-ig különálló Szemerja falu kezdődőtt. Ez utóbbi település eredeti neve Szűz Mária falva volt, a legelső róla szóló írásos említés Sancta Maria-ként említi. A XVI-ik századtól a Reformáció hatására a település teljes mértékben áttért a kálvinista, református hitre, ahol Szűz Mária tisztelete mellékes tényezővé vállt, és a falu megnevezése is csökevényesedett, átalakult. 1583-ben már Zemerja Asszony néven említik, de azt nem lehet tudni hogy mikor állandósult a Szemerja megnevezés.
Az egykori védasszony emlékére, tiszteletére állították tehát e szobrot Szemerja északi bejáratánál, katolikus környezetben. A XX században itt, a régi Szemerján megtelepült katolikusok mellett a városrész többségi protestánsai is magukénak érezhetik, és becsben tarthatják ezentúl ezt a Mária szobrot.
Az egész alakos alkotást Pakó Benedek kanonok kezdeményezésére állították, és Ft. Jakubinyi György érsek szentelte meg Szűz Mária Magyarok Nagyasszonya napján.
A szobor helyének tengerszint fölötti magassága 528 m.
Források:
http://www.3szek.ro/load/cikk/95991/kozteri_szobor_marianak_az_irgalmas_szuzanyanak
További linkek
http://www.3szek.ro/load/cikk/95991/kozteri_szobor_marianak_az_irgalmas_szuzanyanak

Cím alapján hasonló

"Szűz Mária Irgalmasság Anyja" c. alkotás fotói Sepsiszentgyörgy (Sfântu Gheorghe) településről

Feltöltő
Azonosító
254399
Feltöltve
2016.10.08. 13:07
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S4700
ƒ450/100 • 1/110 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 16.10.08. 13:07

"Szűz Mária Irgalmasság Anyja" c. alkotás fotói Sepsiszentgyörgy (Sfântu Gheorghe) településről

Feltöltő
Azonosító
254400
Feltöltve
2016.10.08. 13:07
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S4700
ƒ540/100 • 1/60 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 16.10.08. 13:07

"Szűz Mária Irgalmasság Anyja" c. alkotás fotói Sepsiszentgyörgy (Sfântu Gheorghe) településről

Feltöltő
Azonosító
254401
Feltöltve
2016.10.08. 13:08
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S4700
ƒ400/100 • 1/480 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 16.10.08. 13:08

"Szűz Mária Irgalmasság Anyja" c. alkotás fotói Sepsiszentgyörgy (Sfântu Gheorghe) településről

Feltöltő
Azonosító
254402
Feltöltve
2016.10.08. 13:08
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S4700
ƒ310/100 • 1/500 • ISO100

254403
Feltöltve
2016.10.08. 13:08
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S4700
ƒ560/100 • 1/125 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 16.10.08. 13:08

"Szűz Mária Irgalmasság Anyja" c. alkotás fotói Sepsiszentgyörgy (Sfântu Gheorghe) településről

Feltöltő
Azonosító
254404
Feltöltve
2016.10.08. 13:09
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S4700
ƒ360/100 • 1/480 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 16.10.08. 13:09

"Szűz Mária Irgalmasság Anyja" c. alkotás fotói Sepsiszentgyörgy (Sfântu Gheorghe) településről

Feltöltő
Azonosító
254405
Feltöltve
2016.10.08. 13:10
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S4700
ƒ310/100 • 1/750 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 16.10.08. 13:10

"Szűz Mária Irgalmasság Anyja" c. alkotás fotói Sepsiszentgyörgy (Sfântu Gheorghe) településről

Feltöltő
Azonosító
254406
Feltöltve
2016.10.08. 13:10
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S4700
ƒ310/100 • 1/400 • ISO200

254407
Feltöltve
2016.10.08. 13:10
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S4700
ƒ310/100 • 1/480 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 16.10.08. 13:10

"Szűz Mária Irgalmasság Anyja" c. alkotás fotói Sepsiszentgyörgy (Sfântu Gheorghe) településről

Feltöltő
Azonosító
254408
Feltöltve
2016.10.08. 13:11
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S4700
ƒ420/100 • 1/220 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 16.10.08. 13:11

"Szűz Mária Irgalmasság Anyja" c. alkotás fotói Sepsiszentgyörgy (Sfântu Gheorghe) településről

Feltöltő
Azonosító
369673
Feltöltve
2019.08.18. 13:28

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 19.08.18. 13:28
Összesen 11 fotó

Műlap története

19.08.18. 13:28
1 új fotót töltöttem a "Szűz Mária Irgalmasság Anyja" műlaphoz!
16.10.08. 13:26
Sántha Imre Géza publikálta "Szűz Mária Irgalmasság Anyja" c. műlapját!
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.