Spirálmintás mozaik

Budapest, XI. kerület, Szent Gellért tér
További képek a Fotólistában

Budapest
XI. kerület, Szent Gellért tér
4-es metró Szent Gellért téri megállója

Felállítás2014. március 28.

Komoróczky Tamás (képzőművész)

Cedrus
2014.12.15. 12:26
"Különleges mozaikborításának köszönhetően ez a megálló már a megnyitás előtt egy évvel híres lett. Komoróczky Tamás képzőművész színes spirálmintás mozaikkal rakta ki az alagutakat, különleges vizuális hatást produkálva." Forrás: http://index.hu/nagykep/2014/03/27/negyes_metro/

A 4-es metróvonal Kelenföld vasútállomás és a Keleti pályaudvar között megnyitott szakaszát a nyáron én is megnéztem, amikor készítettem is néhány felvételt. A színes spirálmintás mozaik összhatása különösen hat a magas térben.

A mozaik megálmodójának nevére a múlt héten, a 4-es metróvonal tervezéséről, kivitelezéséről sugárzott televíziós műsorban lettem figyelmes. Úgy gondolom Köztérképre való az alkotás.
Források:
http://artportal.hu/lexikon/muveszek/komoroczy-tamas-1489
http://hu.wikipedia.org/wiki/M4-es_metróvonal

Cedrus műlapja

Cím alapján hasonló

"Spirálmintás mozaik" c. alkotás fotói

Alkotó
Komoróczky Tamás (képzőművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
190417
Feltöltve
2014.12.15. 11:51

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 14.12.15. 11:51

"Spirálmintás mozaik" c. alkotás fotói

Alkotó
Komoróczky Tamás (képzőművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
190418
Feltöltve
2014.12.15. 11:52

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 14.12.15. 11:52

"Spirálmintás mozaik" c. alkotás fotói

Alkotó
Komoróczky Tamás (képzőművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
190419
Feltöltve
2014.12.15. 11:53

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 14.12.15. 11:53

"Spirálmintás mozaik" c. alkotás fotói

Alkotó
Komoróczky Tamás (képzőművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
190420

190421
Feltöltve
2014.12.15. 11:54

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 14.12.15. 11:54

"Spirálmintás mozaik" c. alkotás fotói

Alkotó
Komoróczky Tamás (képzőművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
190422
Feltöltve
2014.12.15. 11:55

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 14.12.15. 11:55

"Spirálmintás mozaik" c. alkotás fotói

Alkotó
Komoróczky Tamás (képzőművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
190426
Feltöltve
2014.12.15. 14:08

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 14.12.15. 14:08

"Spirálmintás mozaik" c. alkotás fotói

Alkotó
Komoróczky Tamás (képzőművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
190427
Feltöltve
2014.12.15. 14:09

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 14.12.15. 14:09

"Spirálmintás mozaik" c. alkotás fotói

Alkotó
Komoróczky Tamás (képzőművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
190428
Feltöltve
2014.12.15. 14:11

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 14.12.15. 14:11

"Spirálmintás mozaik" c. alkotás fotói

Alkotó
Komoróczky Tamás (képzőművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
190429
Feltöltve
2014.12.15. 14:12

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 14.12.15. 14:12

"Spirálmintás mozaik" c. alkotás fotói

Alkotó
Komoróczky Tamás (képzőművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
190473
Feltöltve
2014.12.15. 23:24
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/30 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 14.12.15. 23:24

"Spirálmintás mozaik" c. alkotás fotói

Alkotó
Komoróczky Tamás (képzőművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
190474
Feltöltve
2014.12.15. 23:25
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/30 • ISO160

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 14.12.15. 23:25

"Spirálmintás mozaik" c. alkotás fotói

Alkotó
Komoróczky Tamás (képzőművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
190963
Feltöltve
2014.12.22. 21:45
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S5600
ƒ320/100 • 1/150 • ISO800

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Kissné Batiz Mária 14.12.22. 21:45

"Spirálmintás mozaik" c. alkotás fotói

Alkotó
Komoróczky Tamás (képzőművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
190962
Feltöltve
2014.12.22. 21:44
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S5600
ƒ320/100 • 1/85 • ISO800

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Kissné Batiz Mária 14.12.22. 21:44

"Spirálmintás mozaik" c. alkotás fotói

Alkotó
Komoróczky Tamás (képzőművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
214439
Feltöltve
2015.08.11. 12:56

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 15.08.11. 12:56

"Spirálmintás mozaik" c. alkotás fotói

Alkotó
Komoróczky Tamás (képzőművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
214440
Feltöltve
2015.08.11. 12:58

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 15.08.11. 12:58

"Spirálmintás mozaik" c. alkotás fotói

Alkotó
Komoróczky Tamás (képzőművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
242116
Feltöltve
2016.06.01. 22:51
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ28/10 • 1/30 • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 16.06.01. 22:51

"Spirálmintás mozaik" c. alkotás fotói

Alkotó
Komoróczky Tamás (képzőművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
242117
Feltöltve
2016.06.01. 22:52
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ28/10 • 1/50 • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 16.06.01. 22:52

"Spirálmintás mozaik" c. alkotás fotói

Alkotó
Komoróczky Tamás (képzőművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
242118
Feltöltve
2016.06.01. 22:52
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ28/10 • 1/40 • ISO400

242119
Feltöltve
2016.06.01. 22:53

Dr. Pinczés Sándor 16.06.01. 22:53

"Spirálmintás mozaik" c. alkotás fotói

Alkotó
Komoróczky Tamás (képzőművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
243515
Feltöltve
2016.06.19. 21:25
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ28/10 • 1/30 • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 16.06.19. 21:25

"Spirálmintás mozaik" c. alkotás fotói

Alkotó
Komoróczky Tamás (képzőművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
491696
Feltöltve
2022.07.03. 08:19
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX B600
ƒ33/10 • 1/25 • 4.3mm • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 22.07.03. 08:19

"Spirálmintás mozaik" c. alkotás fotói

Alkotó
Komoróczky Tamás (képzőművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
491697

491698
Feltöltve
2022.07.03. 08:19
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX B600
ƒ33/10 • 1/20 • 4.3mm • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 22.07.03. 08:19

"Spirálmintás mozaik" c. alkotás fotói

Alkotó
Komoróczky Tamás (képzőművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
491699
Feltöltve
2022.07.03. 08:19
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX B600
ƒ33/10 • 1/13 • 4.3mm • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 22.07.03. 08:19

"Spirálmintás mozaik" c. alkotás fotói

Alkotó
Komoróczky Tamás (képzőművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
491700
Feltöltve
2022.07.03. 08:19
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX B600
ƒ33/10 • 1/25 • 4.3mm • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 22.07.03. 08:19
Összesen 26 fotó

Műlap története

23.02.24. 10:52
Megérintettem a "Spirálmintás mozaik" alkotást
22.10.07. 13:26
Megérintettem a "Spirálmintás mozaik" alkotást
22.07.03. 08:19
5 új fotót töltöttem a "Spirálmintás mozaik" műlaphoz
22.06.11. 15:31
Megérintettem a "Spirálmintás mozaik" alkotást
21.09.26. 13:19
Megérintettem a "Spirálmintás mozaik" alkotást
20.07.08. 11:21
Megérintettem a "Spirálmintás mozaik" alkotást
19.11.24. 15:26
Megérintettem a "Spirálmintás mozaik" alkotást
19.03.29. 17:40
Megérintettem a "Spirálmintás mozaik" alkotást
19.02.14. 10:11
Megérintettem a "Spirálmintás mozaik" alkotást
18.12.01. 16:13
Megérintettem a "Spirálmintás mozaik" alkotást
18.09.22. 12:19
Megérintettem a "Spirálmintás mozaik" alkotást
18.07.23. 19:27
Megérintettem a "Spirálmintás mozaik" alkotást
18.06.03. 10:22
Megérintettem a "Spirálmintás mozaik" alkotást
18.04.01. 13:09
Megérintettem a "Spirálmintás mozaik" alkotást
17.10.17. 16:45
Megérintettem a "Spirálmintás mozaik" alkotást
17.08.11. 09:33
Megérintettem a "Spirálmintás mozaik" alkotást
17.06.26. 18:20
Megérintettem a "Spirálmintás mozaik" alkotást
17.05.17. 13:12
Megérintettem a "Spirálmintás mozaik" alkotást
16.06.19. 21:25
1 új fotót töltöttem a "Spirálmintás mozaik" műlaphoz
16.06.06. 11:31
Megérintettem a "Spirálmintás mozaik" alkotást
16.06.01. 22:53
1 új fotót töltöttem a "Spirálmintás mozaik" műlaphoz
16.06.01. 22:52

16.06.01. 22:51
1 új fotót töltöttem a "Spirálmintás mozaik" műlaphoz
15.12.16. 18:40
Megérintettem a "Spirálmintás mozaik" alkotást
15.08.11. 12:58
1 új fotót töltöttem a "Spirálmintás mozaik" műlaphoz
15.08.11. 12:56
1 új fotót töltöttem a "Spirálmintás mozaik" műlaphoz
14.12.22. 21:45
1 új fotót töltöttem a "Spirálmintás mozaik" műlaphoz
14.12.22. 21:44
1 új fotót töltöttem a "Spirálmintás mozaik" műlaphoz
14.12.15. 23:25
1 új fotót töltöttem a "Spirálmintás mozaik" műlaphoz
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.