Éneklő kislányok-szobor

Budapest, XI. kerület, Sopron út 50.
Archív képek

Angol cím:Singing girls

Budapest
XI. kerület, Sopron út 50.
Az iskola épülete előtt, kerítés mögött találjátok.

Avatás1936. június

Berci
2008.07.17. 14:51
Mintegy 120 cm-es kőtalapzaton, 3 db 150 cm magas kislány kőből.
Göröntsér Vera
2020.11.20. 22:51
Kis iskolatörténet: a mai Domonkos Pál Péter Általános iskola elődje 1911-ben kezdte meg működését. .A közeli, kelenföldi gyártelep a századforduló környékén épült ki, az ott dolgozó munkások gyermekei számára kellett képzési lehetőséget biztosítani. A "barakkiskolát" átmeneti megoldásnak szánták, de 25 év telt el az új, mai épület megépítéséig. Akkor viszont a kor elvárásainak megfelelő, Budapesten az egyik legmodernebb, legjobban felszerelt iskolája volt a 6 osztályos elemi iskola.
A filmhíradó tanúsága szerint 1936. júniusában érkeztek az "oktatást jelképező művészi szobrok". Két oldalt állították fel őket (akkor még javában élt a fiúk és lányok elkülönítése, külön bejárat, külön oktatás) és a két szoborcsoport a fiúk és lányok közötti különbséget is mutatják.
A lányok hármas csoportja – lábuknál egy összecsuklott, árválkodó mackóval – magyaros ruhában, átszellemülten, de mindenképpen odafigyeléssel fújják a dalt, egyikük lesi a kottát.
Források:
http://www.sopronutiiskola.hu/iskola.html
https://filmhiradokonline.hu/watch.php?id=1904

Berci műlapja

Cím alapján hasonló

"Éneklő kislányok-szobor" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
9164
Feltöltve
2008.07.17. 14:51

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Berci 08.07.17. 14:51

"Éneklő kislányok-szobor" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
371513
Feltöltve
2019.08.31. 13:31
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FS30
ƒ33/10 • 1/40 • 5mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ocsovai andrás 19.08.31. 13:31

"Éneklő kislányok-szobor" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
371514
Feltöltve
2019.08.31. 13:32
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FS30
ƒ33/10 • 1/30 • 5mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ocsovai andrás 19.08.31. 13:32

"Éneklő kislányok-szobor" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
371515
Feltöltve
2019.08.31. 13:34
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FS30
ƒ33/10 • 1/30 • 5mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ocsovai andrás 19.08.31. 13:34

"Éneklő kislányok-szobor" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
371516
Feltöltve
2019.08.31. 13:35
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FS30
ƒ33/10 • 1/30 • 5mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ocsovai andrás 19.08.31. 13:35

"Éneklő kislányok-szobor" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
371517
Feltöltve
2019.08.31. 13:36
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FS30
ƒ33/10 • 1/40 • 5mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ocsovai andrás 19.08.31. 13:36

"Éneklő kislányok-szobor" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
371518
Feltöltve
2019.08.31. 13:38
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FS30
ƒ33/10 • 1/30 • 5mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ocsovai andrás 19.08.31. 13:38

"Éneklő kislányok-szobor" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
371519
Feltöltve
2019.08.31. 13:39
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FS30
ƒ33/10 • 1/30 • 5mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ocsovai andrás 19.08.31. 13:39

"Éneklő kislányok-szobor" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
371520
Feltöltve
2019.08.31. 13:40
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FS30
ƒ33/10 • 1/30 • 5mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ocsovai andrás 19.08.31. 13:40

"Éneklő kislányok-szobor" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
371521
Feltöltve
2019.08.31. 13:43
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FS30
ƒ33/10 • 1/30 • 5mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ocsovai andrás 19.08.31. 13:43

"Éneklő kislányok-szobor" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
371522
Feltöltve
2019.08.31. 13:45
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FS30
ƒ33/10 • 1/30 • 5mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ocsovai andrás 19.08.31. 13:45

"Éneklő kislányok-szobor" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
371523
Feltöltve
2019.08.31. 13:48
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FS30
ƒ33/10 • 1/30 • 5mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ocsovai andrás 19.08.31. 13:48

Archív fotók

"Éneklő kislányok-szobor" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
12553
Feltöltve
2008.12.26. 13:58
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Neszták Béla 08.12.26. 13:58
Archív felvétel

12554

12555
Feltöltve
2008.12.26. 13:59
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Neszták Béla 08.12.26. 13:59
Archív felvétel

"Éneklő kislányok-szobor" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
12556
Feltöltve
2008.12.26. 14:02
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Neszták Béla 08.12.26. 14:02
Archív felvétel
Összesen 16 fotó

Műlap története

2 perce
A főszerkesztők Példás műlapnak szavazták meg az "Éneklő kislányok-szobor" feltöltésünket!
22 órája
Az "Éneklő kislányok-szobor" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés.
19.08.31. 13:48
1 új fotót töltöttem az "Éneklő kislányok-szobor" műlaphoz!
19.08.31. 13:45
1 új fotót töltöttem az "Éneklő kislányok-szobor" műlaphoz!
19.08.31. 13:43
1 új fotót töltöttem az "Éneklő kislányok-szobor" műlaphoz!
19.08.31. 13:40
1 új fotót töltöttem az "Éneklő kislányok-szobor" műlaphoz!
19.08.31. 13:39
1 új fotót töltöttem az "Éneklő kislányok-szobor" műlaphoz!
19.08.31. 13:38
1 új fotót töltöttem az "Éneklő kislányok-szobor" műlaphoz!
19.08.31. 13:36
1 új fotót töltöttem az "Éneklő kislányok-szobor" műlaphoz!
19.08.31. 13:35
1 új fotót töltöttem az "Éneklő kislányok-szobor" műlaphoz!
19.08.31. 13:34
1 új fotót töltöttem az "Éneklő kislányok-szobor" műlaphoz!
19.08.31. 13:32
1 új fotót töltöttem az "Éneklő kislányok-szobor" műlaphoz!
19.08.31. 13:31
1 új fotót töltöttem az "Éneklő kislányok-szobor" műlaphoz!
14.10.02. 20:55
Az "Éneklő kislányok-szobor" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés.
14.10.02. 20:54
Az "Éneklő kislányok-szobor" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés.
08.12.26. 14:02
1 új fotót töltöttem az "Éneklő kislányok-szobor" műlaphoz!
08.12.26. 13:59
1 új fotót töltöttem az "Éneklő kislányok-szobor" műlaphoz!
08.12.26. 13:58

08.07.17. 14:51
Berci publikálta "Éneklő kislányok-szobor" c. műlapját!
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.