Budapest, V. kerület, Duna utca 1.
További képek a Fotólistában

Budapest
V. kerület, Duna utca 1.
A Március 15. tér déli oldalán, Buda felől az Erzsébet hídról jobbra...Teljes szövegA Március 15. tér déli oldalán, Buda felől az Erzsébet hídról jobbra lekanyarodva, a hídhoz közelebb, nagyjából a Mátyás-pince előtti területen.Kevesebb szöveg

Felállítás2014. április 27.

Csuhai István
2014.04.29. 09:57
Az Élet Menete elnevezésű nagyszabású demonstrációt 2014-ben, a holokauszt 70. évfordulójának évében 11. alkalommal rendezték meg Budapesten, április 27-én. Ez az esemény minden évben a II. világháború idején a zsidóság ellen elkövetett rettenetes bűnökre emlékeztet; a nemzetközi kezdeményezés résztvevői, idén Budapesten több tízezer ember, a vonulással és az elhangzó beszédek meghallgatásával fejezik ki szolidaritásukat az ártatlanul elpusztultak iránt, és ily módon erősítik meg azt a hitüket, hogy ilyen szörnyűség a történelemben még egyszer nem fordulhat elő.

Mielőtt a menet útjára indult volna, ebben az évben az Erzsébet híd pesti hídfőjétől a Keleti pályaudvar Thököly úti parkolójáig, avatta fel Ilan Mor, Izrael Állam budapesti nagykövete, Forgács János holokauszt-túlélő, volt auschwitzi fogoly, az Élet Menete Alapítvány önkéntese és Kolos Sára, a Scheiber Sándor Zsidó Gimnázium és Általános Iskola tanulója Kelemen Zénó térplasztikáját.

Az emlékmű felállítását Belváros-Lipótváros V. kerület Önkormányzata, Magyarország Kormánya, a KIM Wekerle Sándor Alapkezelője, Budapest Főváros Önkormányzata, a MAZSIHISZ, Pataki György, Lefkovics Judit és Zoltán, Jerger Krisztina, Tom Svéd és családja, Az Élet Menete Alapítvány kuratóriuma támogatták.

Igen hatásos modern térplasztika, az ismétlődő, a szív alakját létrehozó spirálformák az emberi élet tünékenységére utalnak, a plasztika bal oldalán szereplő, vízszintes tölcsér felé folyó számok a haláltáborokba került emberek tetovált sorszámaira, miközben az egyenesen ívelő nagy vonal megcsavarodik, megtörik. A mű valószínűsíthetően Kelemen Zénó innen nem olyan messze, a Gólyavár mellett álló Hullámpadjához http://www.kozterkep.hu/~/5386/Hullampad_Budapest_2008.html hasonlóan szintén üveggyapotból készült. A térplasztika előtti füves területen kő lapokon annak a 21 településnek a nevei olvashatók, melyeknek koncentrációs munkatáboraiban magyar áldozatok szenvedtek és pusztultak el.
Források:
http://hvg.hu/itthon/20140427_Szekhelyi_Jozsef_beszede_utan_megindult_a
További linkek
Az Élet Menete Alapítványról:
http://eletmenete.hu/

Cím alapján hasonló

Normál és archív fotók

"Élet menete" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
164138
Feltöltve
2014.04.29. 09:35
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D40
ƒ71/10 • 1/200 • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 14.04.29. 09:35

"Élet menete" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
164132
Feltöltve
2014.04.29. 09:26

Csuhai István 14.04.29. 09:26

"Élet menete" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
164133

164134
Feltöltve
2014.04.29. 09:27

Csuhai István 14.04.29. 09:27

"Élet menete" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
164135
Feltöltve
2014.04.29. 09:28
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D40
ƒ63/10 • 1/160 • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 14.04.29. 09:28

"Élet menete" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
164136
Feltöltve
2014.04.29. 09:34
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D40
ƒ71/10 • 1/200 • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 14.04.29. 09:34

"Élet menete" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
164137
Feltöltve
2014.04.29. 09:35
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D40
ƒ71/10 • 1/200 • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 14.04.29. 09:35

"Élet menete" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
164130
Feltöltve
2014.04.29. 09:24
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D40
ƒ53/10 • 1/320 • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 14.04.29. 09:24

"Élet menete" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
164131
Feltöltve
2014.04.29. 09:25
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D40
ƒ63/10 • 1/160 • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 14.04.29. 09:25

"Élet menete" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
164139
Feltöltve
2014.04.29. 09:36
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D40
ƒ80/10 • 1/250 • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 14.04.29. 09:36

"Élet menete" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
164140

164141

183233
Feltöltve
2014.10.13. 11:55

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 14.10.13. 11:55

"Élet menete" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
183234

183235

183236
Feltöltve
2014.10.13. 11:56

Ády 14.10.13. 11:56

"Élet menete" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
183237

186826
Feltöltve
2014.11.14. 00:53
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/80 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 14.11.14. 00:53

"Élet menete" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
186827
Feltöltve
2014.11.14. 00:54
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ45/10 • 1/50 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 14.11.14. 00:54

"Élet menete" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
186828
Feltöltve
2014.11.14. 00:54
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ56/10 • 1/100 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 14.11.14. 00:54

"Élet menete" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
186829
Feltöltve
2014.11.14. 00:55
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ45/10 • 1/100 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 14.11.14. 00:55

"Élet menete" c. alkotás fotói

Részlet, éjszakai megvilágításban
Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
187033
Feltöltve
2014.11.16. 02:18

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Szeifert Natália 14.11.16. 02:18
Részlet, éjszakai megvilágításban

"Élet menete" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
262225
Feltöltve
2016.12.18. 22:11
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ280/100 • 1/7 • ISO800

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 16.12.18. 22:11

"Élet menete" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
262223
Feltöltve
2016.12.18. 22:09
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ280/100 • 1/4 • ISO800

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 16.12.18. 22:09

"Élet menete" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
262222
Feltöltve
2016.12.18. 22:08
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ320/100 • 1/4 • ISO800

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 16.12.18. 22:08

"Élet menete" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
262221
Feltöltve
2016.12.18. 22:08
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ280/100 • 1/5 • ISO800

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 16.12.18. 22:08

"Élet menete" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
515176
Fotózva
2020. október
Feltöltve
2023.01.27. 15:12
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ100
ƒ28/10 • 1/800 • 9.1mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Krekács Károly 23.01.27. 15:12
2020. október

"Élet menete" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
515177

Adalék vagy máshol

"Élet menete" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
262224
Feltöltve
2016.12.18. 22:11
Képinfó
Adalék
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ500/100 • 1/120 • ISO800

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 16.12.18. 22:11
Összesen 29 fotó

Műlap története

23.01.27. 15:12
1 új fotót töltöttem az "Élet menete" műlaphoz
23.01.27. 15:12
1 új fotót töltöttem az "Élet menete" műlaphoz
19.03.17. 17:12
Megérintettem az "Élet menete" alkotást
19.01.15. 18:51
Megérintettem az "Élet menete" alkotást
18.12.01. 14:38
Megérintettem az "Élet menete" alkotást
18.11.15. 11:22
Megérintettem az "Élet menete" alkotást
18.09.24. 11:03
Megérintettem az "Élet menete" alkotást
18.04.07. 13:43
Megérintettem az "Élet menete" alkotást
17.08.08. 10:49
Megérintettem az "Élet menete" alkotást
17.06.14. 09:11
Megérintettem az "Élet menete" alkotást
16.12.18. 22:11
1 új fotót töltöttem az "Élet menete" műlaphoz
16.12.18. 22:11
1 új fotót töltöttem az "Élet menete" műlaphoz
16.12.18. 22:09
1 új fotót töltöttem az "Élet menete" műlaphoz
16.12.18. 22:08
1 új fotót töltöttem az "Élet menete" műlaphoz
16.12.18. 22:08
1 új fotót töltöttem az "Élet menete" műlaphoz
16.02.15. 15:54
Megérintettem az "Élet menete" alkotást
15.12.24. 09:55
Megérintettem az "Élet menete" alkotást
15.11.11. 12:08
Megérintettem az "Élet menete" alkotást
15.09.30. 09:32
Megérintettem az "Élet menete" alkotást
15.09.10. 13:53
Megérintettem az "Élet menete" alkotást
15.02.19. 23:18
Megérintettem az "Élet menete" alkotást
15.02.14. 20:57
Megérintettem az "Élet menete" alkotást
14.11.16. 02:18
1 új fotót töltöttem az "Élet menete" műlaphoz
14.11.14. 00:55
1 új fotót töltöttem az "Élet menete" műlaphoz
14.11.14. 00:54
1 új fotót töltöttem az "Élet menete" műlaphoz
14.11.14. 00:54
1 új fotót töltöttem az "Élet menete" műlaphoz
14.11.14. 00:53
1 új fotót töltöttem az "Élet menete" műlaphoz
14.10.13. 11:56
1 új fotót töltöttem az "Élet menete" műlaphoz
14.10.13. 11:56
1 új fotót töltöttem az "Élet menete" műlaphoz
14.10.13. 11:55
1 új fotót töltöttem az "Élet menete" műlaphoz
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.