A halálra táncoltatott lány

Sepsiszentgyörgy (Sfântu Gheorghe), Szabadság tér 1 szám

A Tamási Áron Színház bárhelyiségének nyugati falán.

Felállítás1958

Piskolti Gábor (festőművész)

Nem köztéri:Egyéb intézmény területe
Sántha Imre Géza
2014.03.21. 22:10
A sepsiszentgyörgyi Színház épületét, belső köztereit az 1957/58-as felújítások alkalmával több műalkotással látták el, melyeket itt a Köztérképen is bemutatunk. Ezek a székely nép életéből és a balladák világából ihletődtek. A színház bárjának illetve kávézójának kialakított helyiségben Piskolti Gábor (1914-1970) marosvásárhelyi festő festette mag a "Halálra táncoltatott lány" balladát drámaian megjelenítő kompozíciót.
Magának a balladának több változata van, ismert "Haláltánc" vagy a "Sági bíró lánya" címmel is. A történetnek szintén több változatát ismerjük, de szinte egyikből sem derül ki világosan a halálra táncoltatás oka. Többnyire csak azt tudjuk meg, hogy a lány hűtlen volt, vagy családi, társadalmi különbözőségek miatt nem lehetett a férfié, aki végsőkig tartó táncba vitte szerelmét. A ballada három fő szereplője az anya, a lány és a férfi. A csábító, a „másik" személye sosem ismert. A középkori gyökerekkel rendelkező, mondhatni európa több népénél megtalálható folklorisztikus dráma itt székely környezetben, népies jegyekkel jelenik meg.
Íme egy idézet a ballada ismert változatából: "Eressz el, eressz el, Darvas Kis Kelemen! Kis kamuka szoknyám derekamra dagadt / Dehogy eresztelek! Hétszer kérettelek, ha nekem nem adnak, másnak se adjanak...".
Az 1958-ban készült falfestményt az 1980-as években eltakarták és csak 2012-ben, a helyiség legújabb felújítása alkalmával vált újra láthatóvá.
Források:
K.J.: Egy színház újjászületik. Művészet. Marosvásárhely. I évf. 9. szám. 1958 december.

Cím alapján hasonló

"A halálra táncoltatott lány" c. alkotás fotói

Alkotó
Piskolti Gábor (festőművész)
Település
Sepsiszentgyörgy (Sfântu Gheorghe)
Feltöltő
Azonosító
160371
Feltöltve
2014.03.21. 20:59

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 14.03.21. 20:59

"A halálra táncoltatott lány" c. alkotás fotói

Alkotó
Piskolti Gábor (festőművész)
Település
Sepsiszentgyörgy (Sfântu Gheorghe)
Feltöltő
Azonosító
160374
Feltöltve
2014.03.21. 21:00

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 14.03.21. 21:00

160376

160379
Feltöltve
2014.03.21. 21:00
Képinfó
Szignó a képen

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 14.03.21. 21:00

"A halálra táncoltatott lány" c. alkotás fotói

Alkotó
Piskolti Gábor (festőművész)
Település
Sepsiszentgyörgy (Sfântu Gheorghe)
Feltöltő
Azonosító
160380
Feltöltve
2014.03.21. 21:01

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 14.03.21. 21:01

160381

160382

160405
Fotózva
2013. szeptember
Feltöltve
2014.03.22. 09:43
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX L120
ƒ31/10 • 1/13 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 14.03.22. 09:43
2013. szeptember

"A halálra táncoltatott lány" c. alkotás fotói

Alkotó
Piskolti Gábor (festőművész)
Település
Sepsiszentgyörgy (Sfântu Gheorghe)
Feltöltő
Azonosító
166212
Feltöltve
2014.05.20. 21:34

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 14.05.20. 21:34
Összesen 9 fotó

Műlap története

épp most
Megérintettem az "A halálra táncoltatott lány" alkotást
15 napja
Megérintettem az "A halálra táncoltatott lány" alkotást
02.19. 10:08
Megérintettem az "A halálra táncoltatott lány" alkotást
02.04. 17:50
Megérintettem az "A halálra táncoltatott lány" alkotást
23.12.19. 12:27
Megérintettem az "A halálra táncoltatott lány" alkotást
23.11.26. 11:34
Megérintettem az "A halálra táncoltatott lány" alkotást
23.10.23. 11:02
Megérintettem az "A halálra táncoltatott lány" alkotást
23.09.28. 11:13
Megérintettem az "A halálra táncoltatott lány" alkotást
23.09.04. 11:14
Megérintettem az "A halálra táncoltatott lány" alkotást
23.08.15. 19:35
Megérintettem az "A halálra táncoltatott lány" alkotást
23.07.07. 11:21
Megérintettem az "A halálra táncoltatott lány" alkotást
23.06.21. 10:54
Megérintettem az "A halálra táncoltatott lány" alkotást
23.05.11. 10:09
Megérintettem az "A halálra táncoltatott lány" alkotást
23.04.22. 15:47
Megérintettem az "A halálra táncoltatott lány" alkotást
23.03.04. 08:23
Megérintettem az "A halálra táncoltatott lány" alkotást
22.11.02. 10:52
Megérintettem az "A halálra táncoltatott lány" alkotást
22.10.08. 08:44
Megérintettem az "A halálra táncoltatott lány" alkotást
22.08.04. 09:43
Megérintettem az "A halálra táncoltatott lány" alkotást
22.07.15. 09:11
Megérintettem az "A halálra táncoltatott lány" alkotást
22.06.09. 07:35
Megérintettem az "A halálra táncoltatott lány" alkotást
22.04.13. 10:42
Megérintettem az "A halálra táncoltatott lány" alkotást
22.02.09. 11:36
Megérintettem az "A halálra táncoltatott lány" alkotást
14.03.21. 22:10
Sántha Imre Géza publikálta "A halálra táncoltatott lány" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.