Zalakaros, Üdülő sor 4.

Zalakaros
Üdülő sor 4.
Belenus Thermál Hotel kertjében

Felállítás1982

Németh János (keramikus)

Nem köztéri:Egyéb intézmény területe
Göröntsér Vera
2014.03.09. 23:03
A vadászat "izgalmait", hogyan is sikerült megfejteni, mit rejt a forrásként a közösségi ház honlapjáról letöltött listán jelzett, de már régóta nem létező Danubius Hotel elnevezés, leírtam a kapcsolt lapon. (Megjegyzem: némi büszkeséget érzek, mert elég következetes keresésem eredményeként a nem kellően naprakész adatokat Zalakaros érintett internetes oldalain javították.)
A cél tehát ez a termál hotel volt, ami az idők során átalakult. A felállításként feltüntetett évszám itt: 1996, de az alkotás korábbi.
Az Artportal adatai szerint (látom még a saját szememmel az alkotáson, a művész szignója mellett) a felállítás dátuma: 1982, helye: Magyar Hajó- és Darugyár üdülője. http://artportal.hu/lexikon/muveszek/nemeth-janos-904
Feltételezem, a hely ugyanaz. Kezdetben volt az üdülő, majd különböző privatizációs lépések következtében a név (a tulajdonos) változott. A kutatás közben fellelt néhány névváltozat ugyanannak az épületnek a neve, a lényeg azonban nem más: ott áll a kertben, egy működő kút közepén.

Németh Jánosnak igencsak jellegzetes stílusa van. Kerámia alkotásai szinte testvérei egymásnak, forma, stílus és szín alapján gyakorlatilag első ránézésre felismerhetők.
Ez a kút nemrégiben "restauráláson" esett át. A megrendelő kívánságára a "felületkezelés" következtében egy világosabb, csillogó színt kapott, ami talán némi keleties hangulatot kölcsönöz a göcseji hagyományokat hordozó gondolatvilágnak.
Másrészt tartalmi megfogalmazásában (és eredeti formájában) hamisítatlan Németh-alkotás. Így itt is látom: "A mesélő kedvű szobrásznak kerámiabeszédében segítségére sietnek a népköltészet jelképei, a nap, a hold, a csillagok, fák, virágok, vizek, madarak és négylábúak, a mitológia, ... a népi vallásosság szentjei ... és ott vannak a pajzán erotikus asszonyok is,,." [3]
Források:
[1] http://www.zalakaros.hu/turizmus/zalakarosrol/kozteri-alkotasok/
[2] http://kozossegihaz-zalakaros.hu/?page_id=18
[3] http://vaol.hu/kultura/nepkolteszetbol-taplalkozo-nyelv-1260020
További linkek
http://www.belenushotel.hu/hu/hotel/
Kostyál László — Zóka Gyula: Hirdette utcákon, tereken (2004) http://mek.oszk.hu/08000/08058/08058.pdf

Kapcsolódó
Hajós élet

Cím alapján hasonló

"Feltörő élet" c. alkotás fotói

Alkotó
Németh János (keramikus)
Település
Zalakaros
Feltöltő
Azonosító
159295
Feltöltve
2014.03.09. 12:45
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ32/10 • 1/800 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 14.03.09. 12:45

"Feltörő élet" c. alkotás fotói

Alkotó
Németh János (keramikus)
Település
Zalakaros
Feltöltő
Azonosító
159296
Feltöltve
2014.03.09. 12:46
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ32/10 • 1/1000 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 14.03.09. 12:46

"Feltörő élet" c. alkotás fotói

Alkotó
Németh János (keramikus)
Település
Zalakaros
Feltöltő
Azonosító
159297
Feltöltve
2014.03.09. 12:46
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ45/10 • 1/250 • ISO100

159298
Feltöltve
2014.03.09. 12:46
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ32/10 • 1/500 • ISO100

159299
Feltöltve
2014.03.09. 12:46
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ45/10 • 1/200 • ISO100

159300
Feltöltve
2014.03.09. 12:46
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ35/10 • 1/400 • ISO100

159301

159302
Feltöltve
2014.03.09. 12:47
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ45/10 • 1/500 • ISO100

Göröntsér Vera 14.03.09. 12:47

"Feltörő élet" c. alkotás fotói

Alkotó
Németh János (keramikus)
Település
Zalakaros
Feltöltő
Azonosító
159303
Feltöltve
2014.03.09. 12:47
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ35/10 • 1/1250 • ISO100

159304

159305
Feltöltve
2014.03.09. 12:47
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ40/10 • 1/1250 • ISO100

159306
Feltöltve
2014.03.09. 12:47
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ50/10 • 1/800 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 14.03.09. 12:47
Összesen 12 fotó

Műlap története

14.03.09. 23:03
Göröntsér Vera publikálta "Feltörő élet" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.