Almády Amtmann Géza síremléke

Budapest, VIII. kerület, Fiumei út 16.
További képek a Fotólistában

Budapest
VIII. kerület, Fiumei út 16.
9-közép jelzéssel nyilvántartott sírhely.

Az avatási időpontot nem ismerjük. Többet tudsz?

Nem köztéri:Temető, sírkert
ATTILA SISKOVITS
2014.04.21. 10:06
Almády Géza (Budapest, 1858. – Budapest, 1935.) "valószínűleg,
Amtmann Gézaként látta meg a napvilágot Budapesten, vélhetően az Almády magyarosított neve. Kezdeti éveiről szinte semmilyen adat nem áll rendelkezésünkre, részese a főváros politikai életének, hiszen érdemeiért udvari tanácsos címet kapott. A kép tanulsága szerint több magas kitüntetés tulajdonosa lehetett. Tagja volt a főváros Budapest Törvény hatóságának, fővárosi tanácsnok...
Csorvással házassága révén került kapcsolatba, miután felesége Grechenek Klára hozományaként a Kis-csorvási Grechenek major a birtokába került. A közel 300 holdas majorság és kastély birtoklásával bekerült a csorvási virillisek, közé majd pedig ezen a jogon, Békés vármegye Törvényhatóságának tagja lett. Érdekes módon ennek a hármas politikai feladatnak eleget tudott tenni. Nyomon követni csak a Békésmegyei és csorvási tevékenységét van módunk. Ezek alapján megállapítható, hogy személyében, Csorvás község, egy tapasztalt törvényhozót nyert, mert ugyan felesége képviseletében, mint a virillis megbízottja 1904-től részt vett a Csorvási Képviselő-testület ülésein... Mint tehetős ember először 1866-ban támogatja a katolikus templom felépítését, majd 1874-ben 250 osztrák értékű forinttal a katolikus lelkészalapot. Az 1935-ös nyilvántartás szerint Almády Gézáné birtoka 298 kh. Almády Gézáné először az 1898-as évben lett virillis, akit férje Almády Géza képviselt a csorvási képviselő-testületben, amely feladatot 1930-ig ellátott... Aktivitása itt is megmaradt, mert többször tárgyalta a megye törvényhatósága javaslatait. 1924-ben 8. a csorvási virillisek sorában, ekkor 17 millió korona adót fizetett. Tagja, sőt választmányi tagja 1928-ban a Békésmegyei Gazdasági Egyletnek, amely 1860-ban alakult. Itt is aktív több kezdeményezése volt a megye gazdasági életét illetően."
Almády Géza Budapesten halt meg, síremléke (melyet egy keresztet ölelő, Madonna kompozíció díszít) a Kerepesi temetőben van.
Források:
http://www.fsz.bme.hu/mtsz/mhk/csarnok/a/almady.htm
http://net.jogtar.hu/jr/gen/hjegy_doc.cgi?docid=A1300042.BM
http://bfl.archivportal.hu/id-368-9_parcella.html
További linkek
http://hu.wikipedia.org/wiki/Telcs_Ede

Cím alapján hasonló

"Almády Amtmann Géza síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
119806
Feltöltve
2012.09.26. 01:22
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D700
ƒ200/10 • 1/160 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

ATTILA SISKOVITS 12.09.26. 01:22

"Almády Amtmann Géza síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
163323
Feltöltve
2014.04.21. 18:23
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ40/10 • 1/1000 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 14.04.21. 18:23

"Almády Amtmann Géza síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
163325
Feltöltve
2014.04.21. 18:24
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ32/10 • 1/1000 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 14.04.21. 18:24

"Almády Amtmann Géza síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
163326
Feltöltve
2014.04.21. 18:25
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ40/10 • 1/800 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 14.04.21. 18:25

"Almády Amtmann Géza síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
163327
Feltöltve
2014.04.21. 18:25
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ32/10 • 1/1250 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 14.04.21. 18:25

"Almády Amtmann Géza síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
163328
Feltöltve
2014.04.21. 18:28
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ32/10 • 1/1000 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 14.04.21. 18:28

"Almády Amtmann Géza síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
431405
Feltöltve
2021.02.03. 21:50
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ50/10 • 1/400 • 12.1mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 21.02.03. 21:50

"Almády Amtmann Géza síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
431406
Feltöltve
2021.02.03. 21:50
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ56/10 • 1/500 • 20.7mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 21.02.03. 21:50

"Almády Amtmann Géza síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
431407
Feltöltve
2021.02.03. 21:50
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ45/10 • 1/640 • 7.3mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 21.02.03. 21:50

"Almády Amtmann Géza síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
431408
Feltöltve
2021.02.03. 21:50
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ45/10 • 1/500 • 7.3mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 21.02.03. 21:50

"Almády Amtmann Géza síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
431409
Feltöltve
2021.02.03. 21:50
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ45/10 • 1/800 • 7.3mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 21.02.03. 21:50

"Almády Amtmann Géza síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
431410
Feltöltve
2021.02.03. 21:50
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ50/10 • 1/500 • 9.8mm • ISO80

431411

484647
Feltöltve
2022.04.17. 20:05
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FS30
ƒ33/10 • 1/400 • 5mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ocsovai andrás 22.04.17. 20:05

"Almády Amtmann Géza síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
484648
Feltöltve
2022.04.17. 20:11
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FS30
ƒ33/10 • 1/800 • 5mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ocsovai andrás 22.04.17. 20:11

"Almády Amtmann Géza síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
499245
Feltöltve
2022.09.01. 23:09
EXIF információk...
SONY / DSC-RX100
ƒ56/10 • 1/500 • 10.4mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 22.09.01. 23:09

"Almády Amtmann Géza síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
499246
Feltöltve
2022.09.01. 23:09
EXIF információk...
SONY / DSC-RX100
ƒ56/10 • 1/800 • 10.4mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 22.09.01. 23:09

"Almády Amtmann Géza síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
499247
Feltöltve
2022.09.01. 23:09
EXIF információk...
SONY / DSC-RX100
ƒ56/10 • 1/640 • 10.4mm • ISO125

499248

499249

Összesen 20 fotó

Műlap története

22.09.01. 23:09
5 új fotót töltöttem az "Almády Amtmann Géza síremléke" műlaphoz
22.04.17. 21:22
Az "Almády Amtmann Géza síremléke" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
22.04.17. 20:11
1 új fotót töltöttem az "Almády Amtmann Géza síremléke" műlaphoz
22.04.17. 20:05
1 új fotót töltöttem az "Almády Amtmann Géza síremléke" műlaphoz
21.02.03. 21:50
7 új fotót töltöttem az "Almády Amtmann Géza síremléke" műlaphoz
14.04.21. 18:28
1 új fotót töltöttem az "Almády Amtmann Géza síremléke" műlaphoz
14.04.21. 18:25

14.04.21. 18:24
1 új fotót töltöttem az "Almády Amtmann Géza síremléke" műlaphoz
14.04.21. 18:23
1 új fotót töltöttem az "Almády Amtmann Géza síremléke" műlaphoz
14.04.21. 10:06
A közösség publikálta ATTILA SISKOVITS "Almády Amtmann Géza síremléke" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.