Szikszó, Kassai út 13.

Szikszó
Kassai út 13.
A Kassai út és Hunyadi utca találkozásánál lévő kis téren, a Penny áruház előtt látható.

Felállítás2012. március 15.

Mazúr József (fafaragó)

Kiss Katalin
2012.05.06. 16:35
Szikszó város 'Abaúj kapuja'.

"A 2,6 méter magas faszobor Mazúr József szikszói fafaragó alkotása. Füzesséri József, Szikszó polgármestere a szobor avatásán arról beszélt, hogy egy várost többek között az is jellemez, hogyan bánik a köztereivel. A Hunyadi és Kassai utca közötti úgynevezett háromszög több mint közterület, ez egy közösségi tér.
Arra lett figyelmes a városvezetés, hogy a Penny Market megépítése után ez a kis zöld háromszög a fiatalok gyülekező helyévé vált. Ezért döntöttek úgy, hogy parkká fejlesztik ezt a területet. Március 15-ére elkészül a díszburkolat és padok szolgálják a pihenők kényelmét. Jobb helyet így nem is találtak volna az Abaúj kapuját szimbolizáló Aba vezér szobrának, jelezve azt is a világnak ezzel, hogy Szikszó gyökerei a honfoglalásig vezethető vissza.

Aba vezér szobra helyi összefogással készült. A Mazúr József fafaragó által készített alkotáshoz a faanyagot Nevelős Barna, Keresztéte polgármestere, szikszói lokálpatrióta ajánlotta fel. A felállítási munkálatokat Szikszó Önkormányzata végezte."
Források:
http://www.boon.hu/aba-vezer-szobrat-avatjak-szikszons/1928355
További linkek
Szikszó: http://www.szikszo.hu/

Kiss Katalin műlapja


Cím alapján hasonló

"Aba vezér" c. alkotás fotói Szikszó településről

Feltöltő
Azonosító
110251
Feltöltve
2012.05.06. 09:59
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ5
ƒ34/10 • 1/640 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Kiss Katalin 12.05.06. 09:59

"Aba vezér" c. alkotás fotói Szikszó településről

Feltöltő
Azonosító
110252
Feltöltve
2012.05.06. 09:59
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ5
ƒ34/10 • 1/400 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Kiss Katalin 12.05.06. 09:59

"Aba vezér" c. alkotás fotói Szikszó településről

Feltöltő
Azonosító
110253
Feltöltve
2012.05.06. 10:00
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ5
ƒ42/10 • 1/640 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Kiss Katalin 12.05.06. 10:00

"Aba vezér" c. alkotás fotói Szikszó településről

Feltöltő
Azonosító
110254
Feltöltve
2012.05.06. 10:00
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ5
ƒ43/10 • 1/400 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Kiss Katalin 12.05.06. 10:00

"Aba vezér" c. alkotás fotói Szikszó településről

Feltöltő
Azonosító
110255
Feltöltve
2012.05.06. 10:00
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ5
ƒ43/10 • 1/250 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Kiss Katalin 12.05.06. 10:00

"Aba vezér" c. alkotás fotói Szikszó településről

Feltöltő
Azonosító
110256
Feltöltve
2012.05.06. 10:01
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ5
ƒ38/10 • 1/320 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Kiss Katalin 12.05.06. 10:01

"Aba vezér" c. alkotás fotói Szikszó településről

Feltöltő
Azonosító
110257
Feltöltve
2012.05.06. 10:01
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ5
ƒ36/10 • 1/400 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Kiss Katalin 12.05.06. 10:01

"Aba vezér" c. alkotás fotói Szikszó településről

Feltöltő
Azonosító
110259
Feltöltve
2012.05.06. 10:02
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ5
ƒ37/10 • 1/250 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Kiss Katalin 12.05.06. 10:02

"Aba vezér" c. alkotás fotói Szikszó településről

Feltöltő
Azonosító
110260
Feltöltve
2012.05.06. 10:02
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ5
ƒ33/10 • 1/800 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Kiss Katalin 12.05.06. 10:02

"Aba vezér" c. alkotás fotói Szikszó településről

Feltöltő
Azonosító
110495
Feltöltve
2012.05.08. 17:49
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / VG120,D705
ƒ49/10 • 1/125 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Domby 12.05.08. 17:49
Összesen 10 fotó

Műlap története

12.05.08. 17:49
1 új fotót töltöttem az "Aba vezér" műlaphoz!
12.05.06. 16:35
Kiss Katalin publikálta "Aba vezér" c. műlapját!
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.