1848/49-es szabadságharc honvéd emlékműve

Sepsiszentgyörgy (Sfântu Gheorghe), Szabadság tér
További képek a Fotólistában

Alternatív, helyi címek:Oroszlános emlékmű

Sepsiszentgyörgy Főterén, a Tamás Áron színház és a Bod Péter Könyvtár...Teljes szövegSepsiszentgyörgy Főterén, a Tamás Áron színház és a Bod Péter Könyvtár (volt Megyeház) közötti parkban.Kevesebb szöveg

Felállítás1874. október 11.


Sántha Imre Géza
2010.08.19. 13:41
Az 1848/49-es szabadságharc 25-ik évfordulójára állították Sepsiszentgyörgy főterén, az elhunyt hősök, honvédek emlékére. A középen emelkedő obeliszk fő oldalán a koronás magyar címer plakettje állt, lennebb pedig a harci szereket ábrázoló dombormű. Az oldallapokra Jókai Mór fogalmazta meg a következő feliratokat: 'Az 1848-49 évi szabadságharczban Háromszéken és Háromszékről elesett honvédek emlékére' (északi oldal), 'A népjog és az önálló Haza vértanúinak emelé ezen szobrot emlékül a hálás utókor' (nyugati oldal), 'Ők a szabadságért és hazáért estek el, s él örök emlékük, míg él magyar, él a szabadság' (déli oldal). Az obeliszk két oldalán egy-egy carrarai márványból faragott oroszlánszobrot helyeztek el. Az egyik oroszlán éberen figyel, utalva a reactio hatalmával büszkén dacoló nemzeti győzelmekre, a másik meg alszik, utalva a szabadságharc szomorú végére.
A Trianon utáni években az obeliszket ledöntötték, letörték a címert. Az obeliszket a Székely Nemzeti Múzeum udvarára szállították, de a talapzat az oroszlánokkal a helyén maradt. 1932-ben az oroszlánokat gurították le a helyükről, de azért még visszarakták őket hatósági utasításra. 1934-ben a helyi prefektus felszólítására az oroszlánokat mégis a múzeumba szállították, a talapzatot elbontották.
1940 szeptemberében, a második bécsi döntést követően az emlékművet gyorsan visszaállították, a hiányzó részeket pótolták. Az 1944 szeptemberében viszont a beözönlő román Maniu-gárdisták az obeliszket ledöntötték, az oroszlánokat pedig megcsonkították. Ez utóbbiak újra a múzeumba, annak kertjébe, viszonylag eldugott helyre kerültek. 1947 után az obeliszket visszaállították ugyan, de a címert eltávolították és az '1848-1849' -évszámokat tartalmazó márványtáblával helyettesítették, az obeliszk aljára pedig csak 'A Szabadságharc emlékére' felirat került (ugyanez románul is). 1958-ban az emlékművet néhány Mikó Kollégiumos diák megkoszorúzta, amiért a hatalom hosszú börtönévekre ítélte őket. 1972-ben az oroszlánokat az eredetiek után készült másolatokkal pótolták, és azóta egységes képet nyújt az emlékmű, de 1989 decemberéig tilos volt megkoszorúzni. 1989 dec. 22-én este a rendszerváltó, forradalmi események áldozatainak emlékére, az emlékmű égő gyertyákkal telt meg. 1990 márc. 15-én, a korábban elítélt, és börtönbe zárt volt Mikós diákok vihettek először szabadon koszorút az emlékhelyre, és ez a tiszteletre méltó feladat azóta is kijár nekik minden március 15-én, amikor díszes megemlékező ünnepség zajlik e helyen. Az eredeti, megcsonkított oroszlánszobrok 1990 után talapzatra kerültek a múzeumudvar egyik sétányára.
2015 decemberében tisztították meg és fúgázták újra az emlékművet és a rajta lévő szobrokat, 2018 márciusában pedig felújították az obeliszket, visszakerült a homlokzati részére a koronás magyar címer, és a Jókai Mór által megfogalmazott eredeti feliratok.
Az emlékmű helyének tengerszint fölötti magassága 531 m.
Források:
http://www.3szek.ro/load/cikk/111296/ujra_regi_teljessegeben_all_az_emlekmu



Cím alapján hasonló

"1848/49-es szabadságharc honvéd emlékműve" c. alkotás fotói Sepsiszentgyörgy (Sfântu Gheorghe) településről

az emlékmű tisztítása, fúgázása (2015 december)
Feltöltő
Azonosító
227905
Évszám
2015
Feltöltve
2015.12.27. 23:10
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S4700
ƒ480/100 • 1/80 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 15.12.27. 23:10
2015
az emlékmű tisztítása, fúgázása (2015 december)

"1848/49-es szabadságharc honvéd emlékműve" c. alkotás fotói Sepsiszentgyörgy (Sfântu Gheorghe) településről

a felújított emlékmű, 2018 március
Feltöltő
Azonosító
306675
Évszám
2018
Feltöltve
2018.03.18. 12:44
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S4700
ƒ390/100 • 1/550 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 18.03.18. 12:44
2018
a felújított emlékmű, 2018 március

"1848/49-es szabadságharc honvéd emlékműve" c. alkotás fotói Sepsiszentgyörgy (Sfântu Gheorghe) településről

a felújított emlékmű, 2018 március
Feltöltő
Azonosító
306676
Évszám
2018
Feltöltve
2018.03.18. 12:44
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S4700
ƒ380/100 • 1/680 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 18.03.18. 12:44
2018
a felújított emlékmű, 2018 március

"1848/49-es szabadságharc honvéd emlékműve" c. alkotás fotói Sepsiszentgyörgy (Sfântu Gheorghe) településről

rekonstruált dombormű a homlokzaton
Feltöltő
Azonosító
306677
Feltöltve
2018.03.18. 12:47
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S4700
ƒ500/100 • 1/400 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 18.03.18. 12:47
rekonstruált dombormű a homlokzaton

"1848/49-es szabadságharc honvéd emlékműve" c. alkotás fotói Sepsiszentgyörgy (Sfântu Gheorghe) településről

felirat az obeliszk déli oldalán
Feltöltő
Azonosító
306683
Feltöltve
2018.03.18. 12:50
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S4700
ƒ590/100 • 1/250 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 18.03.18. 12:50
felirat az obeliszk déli oldalán

"1848/49-es szabadságharc honvéd emlékműve" c. alkotás fotói Sepsiszentgyörgy (Sfântu Gheorghe) településről

feliratok az obeliszen
Feltöltő
Azonosító
306685
Feltöltve
2018.03.18. 12:50
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S4700
ƒ560/100 • 1/150 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 18.03.18. 12:50
feliratok az obeliszen

Archív fotók

"1848/49-es szabadságharc honvéd emlékműve" c. alkotás fotói Sepsiszentgyörgy (Sfântu Gheorghe) településről

A megkoszorúzott emlékmű.
Feltöltő
Azonosító
63381
Feltöltve
2010.08.15. 09:58
Képinfó
Archív fotó
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S5700 S700
ƒ50/10 • 1/320 • ISO64

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 10.08.15. 09:58
Archív felvétel
A megkoszorúzott emlékmű.

"1848/49-es szabadságharc honvéd emlékműve" c. alkotás fotói Sepsiszentgyörgy (Sfântu Gheorghe) településről

Feltöltő
Azonosító
63382
Feltöltve
2010.08.15. 09:59
Képinfó
Archív fotó
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S5700 S700
ƒ56/10 • 1/280 • ISO64

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 10.08.15. 09:59
Archív felvétel

"1848/49-es szabadságharc honvéd emlékműve" c. alkotás fotói Sepsiszentgyörgy (Sfântu Gheorghe) településről

Az emlékmű az 1940-es években.
Feltöltő
Azonosító
63383
Évszám
1940
Feltöltve
2010.08.15. 10:00
Képinfó
Archív fotó
EXIF információk...
HP / HP Scanjet 3800

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 10.08.15. 10:00
1940, Archív felvétel
Az emlékmű az 1940-es években.

"1848/49-es szabadságharc honvéd emlékműve" c. alkotás fotói Sepsiszentgyörgy (Sfântu Gheorghe) településről

Feltöltő
Azonosító
63384
Fotózva
2008. május
Feltöltve
2010.08.15. 10:01
Képinfó
Archív fotó
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S5700 S700
ƒ68/10 • 1/220 • ISO64

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 10.08.15. 10:01
2008. május

"1848/49-es szabadságharc honvéd emlékműve" c. alkotás fotói Sepsiszentgyörgy (Sfântu Gheorghe) településről

Feltöltő
Azonosító
63385
Fotózva
2008. április
Feltöltve
2010.08.15. 10:02
Képinfó
Archív fotó
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S5700 S700
ƒ56/10 • 1/150 • ISO64

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 10.08.15. 10:02
2008. április

"1848/49-es szabadságharc honvéd emlékműve" c. alkotás fotói Sepsiszentgyörgy (Sfântu Gheorghe) településről

Az emlékművet körűlvevő park, a Nagymagyarországot kirajzoló virágdísszel az 1940-es évek elején.
Feltöltő
Azonosító
63399
Évszám
1940
Feltöltve
2010.08.15. 15:30
Képinfó
Archív fotó
EXIF információk...
HP / HP Scanjet 3800

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 10.08.15. 15:30
1940, Archív felvétel
Az emlékművet körűlvevő park, a Nagymagyarországot kirajzoló virágdísszel az 1940-es évek elején.

"1848/49-es szabadságharc honvéd emlékműve" c. alkotás fotói Sepsiszentgyörgy (Sfântu Gheorghe) településről

A díszes kovácsoltvaskerítéssel körűlvett emlékmű a XIX század végén. (a képeslap Józseg Álmos gyűjteményéből).
Feltöltő
Azonosító
63511
Feltöltve
2010.08.17. 08:37
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 10.08.17. 08:37
Archív felvétel
A díszes kovácsoltvaskerítéssel körűlvett emlékmű a XIX század végén. (a képeslap Józseg Álmos gyűjteményéből).

"1848/49-es szabadságharc honvéd emlékműve" c. alkotás fotói Sepsiszentgyörgy (Sfântu Gheorghe) településről

Az emlékmű az 1940-es évek elején. (a fotó József Álmos gyűjteményéből)
Feltöltő
Azonosító
63512
Évszám
1940
Feltöltve
2010.08.17. 08:39
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 10.08.17. 08:39
1940, Archív felvétel
Az emlékmű az 1940-es évek elején. (a fotó József Álmos gyűjteményéből)

"1848/49-es szabadságharc honvéd emlékműve" c. alkotás fotói Sepsiszentgyörgy (Sfântu Gheorghe) településről

Képeslap.
Feltöltő
Azonosító
63802
Feltöltve
2010.08.19. 15:58
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sila 10.08.19. 15:58
Archív felvétel
Képeslap.

"1848/49-es szabadságharc honvéd emlékműve" c. alkotás fotói Sepsiszentgyörgy (Sfântu Gheorghe) településről

Feltöltő
Azonosító
69745
Feltöltve
2010.10.24. 16:27
Képinfó
Archív fotó
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot A450
ƒ28/10 • 1/125 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 10.10.24. 16:27
Archív felvétel

"1848/49-es szabadságharc honvéd emlékműve" c. alkotás fotói Sepsiszentgyörgy (Sfântu Gheorghe) településről

Az eredeti, de megcsonkitott oroszlánszobrok a Székely Nemzeti Múzeum hátúlsó udvarán.
Feltöltő
Azonosító
80186
Feltöltve
2011.03.15. 10:03
Képinfó
Archív fotó
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S5700 S700
ƒ45/10 • 1/210 • ISO64

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 11.03.15. 10:03
Archív felvétel
Az eredeti, de megcsonkitott oroszlánszobrok a Székely Nemzeti Múzeum hátúlsó udvarán.

"1848/49-es szabadságharc honvéd emlékműve" c. alkotás fotói Sepsiszentgyörgy (Sfântu Gheorghe) településről

Az eredeti, de megcsonkitott oroszlánszobrok a Székely Nemzeti Múzeum hátúlsó udvarán.
Feltöltő
Azonosító
80187
Feltöltve
2011.03.15. 10:04
Képinfó
Archív fotó
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S5700 S700
ƒ40/10 • 1/210 • ISO64

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 11.03.15. 10:04
Archív felvétel
Az eredeti, de megcsonkitott oroszlánszobrok a Székely Nemzeti Múzeum hátúlsó udvarán.

"1848/49-es szabadságharc honvéd emlékműve" c. alkotás fotói Sepsiszentgyörgy (Sfântu Gheorghe) településről

Az egyik megcsonkitott oroszlánszobor a Székely Nemzeti Múzeum udvarán.
Feltöltő
Azonosító
80189
Feltöltve
2011.03.15. 10:08
Képinfó
Archív fotó
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S5700 S700
ƒ50/10 • 1/220 • ISO64

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 11.03.15. 10:08
Archív felvétel
Az egyik megcsonkitott oroszlánszobor a Székely Nemzeti Múzeum udvarán.

"1848/49-es szabadságharc honvéd emlékműve" c. alkotás fotói Sepsiszentgyörgy (Sfântu Gheorghe) településről

Feltöltő
Azonosító
80200
Feltöltve
2011.03.15. 17:52
Képinfó
Archív fotó
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S5700 S700
ƒ56/10 • 1/300 • ISO64

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 11.03.15. 17:52
Archív felvétel

"1848/49-es szabadságharc honvéd emlékműve" c. alkotás fotói Sepsiszentgyörgy (Sfântu Gheorghe) településről

Az éber oroszlán ünneplőben.
Feltöltő
Azonosító
80201
Feltöltve
2011.03.15. 17:53
Képinfó
Archív fotó
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S5700 S700
ƒ56/10 • 1/350 • ISO64

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 11.03.15. 17:53
Archív felvétel
Az éber oroszlán ünneplőben.

"1848/49-es szabadságharc honvéd emlékműve" c. alkotás fotói Sepsiszentgyörgy (Sfântu Gheorghe) településről

Képeslap az 1940-es évek elejéről a főtéri parkkal, az emlékművel, előtérben pedig a történelmi Magyarország virágokból kirakott térképével.
Feltöltő
Azonosító
80323
Évszám
1940
Feltöltve
2011.03.15. 22:46
Képinfó
Archív fotó
EXIF információk...
HP / HP Scanjet 3800

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 11.03.15. 22:46
1940, Archív felvétel
Képeslap az 1940-es évek elejéről a főtéri parkkal, az emlékművel, előtérben pedig a történelmi...Teljes szövegKépeslap az 1940-es évek elejéről a főtéri parkkal, az emlékművel, előtérben pedig a történelmi Magyarország virágokból kirakott térképével.Kevesebb szöveg

"1848/49-es szabadságharc honvéd emlékműve" c. alkotás fotói Sepsiszentgyörgy (Sfântu Gheorghe) településről

1943.
Feltöltő
Azonosító
160026
Forrás
Képeslap
Évszám
1943
Feltöltve
2014.03.16. 21:17
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 14.03.16. 21:17
1943, Archív felvétel
1943.

"1848/49-es szabadságharc honvéd emlékműve" c. alkotás fotói Sepsiszentgyörgy (Sfântu Gheorghe) településről

1941
Feltöltő
Azonosító
208511
Forrás
FORTEPAN 71677 orig: Lissák Tivadar
Évszám
1941
Feltöltve
2015.06.10. 21:32
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Nyul Imre 15.06.10. 21:32
1941, Archív felvétel
1941

"1848/49-es szabadságharc honvéd emlékműve" c. alkotás fotói Sepsiszentgyörgy (Sfântu Gheorghe) településről

Fotó 1942-ből
(forrás: Horváth Joli)
Feltöltő
Azonosító
367569
Feltöltve
2019.08.02. 12:34
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 19.08.02. 12:34
Archív felvétel
Fotó 1942-ből
(forrás: Horváth Joli)
Összesen 25 fotó

Műlap története

09.11. 10:58
A főszerkesztők Példás műlapnak szavazták meg a "1848/49-es szabadságharc honvéd emlékműve" feltöltésünket!
08.02. 12:34
1 új fotót töltöttem a "1848/49-es szabadságharc honvéd emlékműve" műlaphoz!
17.03.17. 23:01
A "1848/49-es szabadságharc honvéd emlékműve" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés.
15.09.10. 17:23
A "1848/49-es szabadságharc honvéd emlékműve" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés.
15.06.10. 21:32
1 új fotót töltöttem a "1848/49-es szabadságharc honvéd emlékműve" műlaphoz!
14.03.16. 21:17
1 új fotót töltöttem a "1848/49-es szabadságharc honvéd emlékműve" műlaphoz!
10.08.19. 15:58
1 új fotót töltöttem a "1848/49-es szabadságharc honvéd emlékműve" műlaphoz!
10.08.19. 13:41
Sántha Imre Géza publikálta "1848/49-es szabadságharc honvéd emlékműve" c. műlapját!
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.