Festő nőalak (Festőlány) szobra
Római sánc köz
A fenti idézet abban téved, hogy az mzsg.hu szerint az épület az 1959/60-as tanévre készült el, ezt stílusa is egyértelműen jelzi. Sajnos a szobor alkotójaként jelzett Szabados Tamásról bővebb információt nem sikerült fellelnem, úgyhogy, hajrá, segítsetek. 2008. 07. 24.: Jó hogy nem sikerült róla semmit találnom, mivel a könyv téved. Szabados Béla alkotta a szobrot, nem Tamás. Róla sincs sokminden fenn, de az életrajzában szerepel a szobor. Érdekesen bukkantam rá, egy ózdi helytörténeti kiadvány szerint egy ottani étteremben "Szabados B." készítette a domborműveket, de nem tudják ki az. Na engem érdekelt és ki kellett nyomoznom. És megtaláltam az életrajzban, hogy "Festőlány, Szentendre". Egyébként még egy érdekesség: készült olyan képeslap az iskoláról, amikor a szobor még nem áll előtte, a talapzat sincs kialakítva a lépcső mellvédjén. Az egyébként nagyon olvasmányos és jó könyv abban is téved, hogy a szobor bronzból készült, merthogy igazából alumíniumból öntötték. Az épületben utoljára tavaly még működött iskolával - Petzelt József Szakközépiskola és Szakiskola - egyébként valami gáz van, mert a honlapjukon egy épülő új iskola képe szerepel. Jó volna ha a régi épület újrahasznosításakor, rég várt felújításakor a kedves festőlány a helyén maradna, ahová jól illik.
![](/tagok/e735cb8b779a2223304c585df5736052_4.jpg)
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/41a08bd74bccbdc148cdf9b2876b5fd3_4.jpg)
"Festő nőalak (Festőlány) szobra" c. alkotás fotói
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/d6a4b481b8a79abb7107d68912097c16_4.jpg)
"Festő nőalak (Festőlány) szobra" c. alkotás fotói
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/b7e24a7208ccd383c5375211e7941aa7_4.jpg)
"Festő nőalak (Festőlány) szobra" c. alkotás fotói
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/43b59094b9b8785b85cb00eeb3e8e9d0_4.jpg)
"Festő nőalak (Festőlány) szobra" c. alkotás fotói
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/1ba820286b9383dc21f23526d056b2eb_4.jpg)
"Festő nőalak (Festőlány) szobra" c. alkotás fotói
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/d664bca9824618be856a1a925f2f53f7_4.jpg)
"Festő nőalak (Festőlány) szobra" c. alkotás fotói
ƒ71/10 • 1/200 • ISO200
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/42f2caea05fc1317c6583befb5a45d37_4.jpg)
"Festő nőalak (Festőlány) szobra" c. alkotás fotói
ƒ80/10 • 1/250 • ISO200
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/5ad90a595f079a6c8a7d60eb9e4c862e_4.jpg)
"Festő nőalak (Festőlány) szobra" c. alkotás fotói
ƒ80/10 • 1/250 • ISO200
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/f0b24579711101a3b979e8d41111ab77_4.jpg)
"Festő nőalak (Festőlány) szobra" c. alkotás fotói
ƒ63/10 • 1/160 • ISO200
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/6e774fb5f205572fc574b85c858dfd69_4.jpg)
"Festő nőalak (Festőlány) szobra" c. alkotás fotói
ƒ45/10 • 1/320 • ISO200
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/1a0c53806f55ac07b4e7bd26a33513bb_4.jpg)
"Festő nőalak (Festőlány) szobra" c. alkotás fotói
ƒ40/10 • 1/400 • ISO160
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/495853afda8dbe170b94359ba5d81b35_4.jpg)
"Festő nőalak (Festőlány) szobra" c. alkotás fotói
ƒ40/10 • 1/500 • ISO160
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/32f3011bcdb1c8863b7cb746f2a01dc8_4.jpg)
"Festő nőalak (Festőlány) szobra" c. alkotás fotói
ƒ45/10 • 1/1250 • ISO200
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/70c273edb50a7844c8b5fc1736eeca01_4.jpg)
"Festő nőalak (Festőlány) szobra" c. alkotás fotói
ƒ50/10 • 1/1250 • ISO200
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/2855c142e9c838f8f7dd79c9a56f7729_4.jpg)
"Festő nőalak (Festőlány) szobra" c. alkotás fotói
ƒ35/10 • 1/640 • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/e26562150ec84b774b5afad2eb430c26_4.jpg)
"Festő nőalak (Festőlány) szobra" c. alkotás fotói
ƒ28/10 • 1/1600 • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/0d14e46efffc2bdbe4f63227b044c41d_4.jpg)
"Festő nőalak (Festőlány) szobra" c. alkotás fotói
ƒ40/10 • 1/800 • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/dad94dbf8de9331e8db8b75c7c5c5124_4.jpg)
"Festő nőalak (Festőlány) szobra" c. alkotás fotói
ƒ35/10 • 1/1000 • ISO80
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/a421cf587dcede16ce5defea9af106a8_4.jpg)
"Festő nőalak (Festőlány) szobra" c. alkotás fotói
ƒ56/10 • 1/250 • ISO80
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/d76d0433431395ab5e34c29a1e3c805e_4.jpg)
"Festő nőalak (Festőlány) szobra" c. alkotás fotói
ƒ63/10 • 1/250 • ISO80
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/20b39d82a2a0496bc7c93816f90a423f_4.jpg)
"Festő nőalak (Festőlány) szobra" c. alkotás fotói
ƒ63/10 • 1/250 • ISO80
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/b79460bc7d0955390b2e13fe7728d044_4.jpg)
"Festő nőalak (Festőlány) szobra" c. alkotás fotói
ƒ35/10 • 1/1000 • ISO80
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/47f90331a2b60041beabe3e827a4787d_4.jpg)
"Festő nőalak (Festőlány) szobra" c. alkotás fotói
ƒ50/10 • 1/400 • ISO200
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/7dc13d2ab49a33e421716efe46b73f38_4.jpg)
"Festő nőalak (Festőlány) szobra" c. alkotás fotói
ƒ50/10 • 1/400 • ISO200
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/78e2428fa66518a60929a2f8762aea75_4.jpg)
"Festő nőalak (Festőlány) szobra" c. alkotás fotói
ƒ45/10 • 1/400 • ISO200
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/a789f7873819dbefaa17d5a036584bd4_4.jpg)
"Festő nőalak (Festőlány) szobra" c. alkotás fotói
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u1-a1040-5f983f193f000-3bddf51ab2748073e2485188_4.jpg)
"Festő nőalak (Festőlány) szobra" c. alkotás fotói
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/20bfea1a1921b9843a3f35b4a3c7de6e_4.jpg)
"Festő nőalak (Festőlány) szobra" c. alkotás fotói
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/dce01c4eccd67d1776b76306031a5daa_4.jpg)
"Festő nőalak (Festőlány) szobra" c. alkotás fotói
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/194d38d85d871d9106ee87a2d07999e0_4.jpg)
"Festő nőalak (Festőlány) szobra" c. alkotás fotói
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/c039b0476257b668338f723157648ae3_4.jpg)
"Festő nőalak (Festőlány) szobra" c. alkotás fotói
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/23c78af52f6f255ef48b89ecd494a13f_4.jpg)
"Festő nőalak (Festőlány) szobra" c. alkotás fotói
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/2cb7defd5b740ed8d107a03e46d184c3_4.jpg)
"Festő nőalak (Festőlány) szobra" c. alkotás fotói
ƒ56/10 • 1/125 • ISO200
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u5009-a1040-610ba155ddb84-63a1814885ea8c5dd37ea561_4.jpg)
"Festő nőalak (Festőlány) szobra" c. alkotás fotói
ƒ45/10 • 1/100 • 17.3mm • ISO160
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u5313-a1040-61a2849c39822-72c472d2ed516de022a4a658_4.jpg)
"Festő nőalak (Festőlány) szobra" c. alkotás fotói
1/80 • 400mm • ISO400
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
Archív fotók
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/4eeba9cfe303ae27a9126d0e7e4ae72d_4.jpg)
"Festő nőalak (Festőlány) szobra" c. alkotás fotói
Kép - 89666
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
Kép - 89666
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/832aeec4feda66e5af6dccf28c4a56a3_4.jpg)
"Festő nőalak (Festőlány) szobra" c. alkotás fotói
Kép - 87325
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
Kép - 87325
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/f0f875e0de85aa52ac9075568d6f5d27_4.jpg)
"Festő nőalak (Festőlány) szobra" c. alkotás fotói
http://mult-kor.hu/image/gallery/1090/.1000x1000/7573.jpg
Cikk: http://mult-kor.hu/az-1975-os-budapest-ket-nyugati-turista-szemevel-20160307Kevesebb szöveg
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
http://mult-kor.hu/image/gallery/1090/.1000x1000/7573.jpg
Cikk: http://mult-kor.hu/az-1975-os-budapest-ket-nyugati-turista-szemevel-20160307Kevesebb szöveg
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/a8b72b695cf2d08f5a8093884270447b_4.jpg)