Boldog Karácsonyt mindenkinek! ...és köszönjük!

Elsőként nagyon Boldog Karácsonyt szeretnék kívánni minden tagunknak, látogatónknak és nem látogatónknak is! :) Emellett ebben a bejegyzésben szeretném megköszönni minden kedves Köztérképes tagunk munkáját!
Igen, újabb év végéhez értünk. Újabb év, amikor nem volt Köztérkép-szülinap esemény, pedig 12 évesek lettünk! (Sebaj, majd jövőre...).
Újabb év, amikor közel 2700 műlappal gazdagodott gyűjteményünk. Egy év, amit a hazai köztéri alkotások terén népszerűségben azt hiszem Mihajlo Kolodko nyert meg. Számomra a topok közül a váli "Szerelem" c. mű az abszolút első, de szívemnek kedves volt még a borsodnádasdi Zenélő lányok (feneke), a pozsonyi Boszorka, Stefániay Edit hódmezővásárhelyi épületdísze, a szentendrei Racka juh (újra), és még néhány, de azt majd kommentben....


Köszönet nektek!

Minden olyan tagunknak szeretném megköszönni az idei munkáját, aki hozzájárult ahhoz, hogy adatbázisunk gyarapodjon. A legnagyobb értéket az új műlapok képviselik, de fontosak a hozzáadások és a fotók is - főként ott, ahol kevés felvétel volt eddig!

A tagságból mégis kiemelnék pár személyt, akik munkájukkal olyan példát mutatnak, ami sokunkat inspirálhat.

Elsőként új tagjaink közül Benkő Gabriella Emesét, Szapetet, Kalaposlányt és Lukács Ferencet emelném ki. Gabi augusztusban csatlakozott hozzánk, de óriási energiával vetette bele magát a gyulai és környéki művek feldolgozásába.
Szapet országos utazó, ezt már látjuk. Márciusi csatlakozása óta feltöltött műlapok közt számos kincset találunk :)
Ferinek külön örülök, hisz Pozsonyból és környékéről hozza a műveket, ami eddig eléggé kiesett. A külföldi szobrok ugye sokszor külön érdekesek lehetnek nekünk!
Kalaposlány bár 2016. végén regisztrált, lapjainak nagy részét idén publikálta, és így az "újonc" táborban a legtöbb feltöltést elérve!
Köszöntelek benneteket és örülök, hogy ránk találtatok! :)

Göröntsér Vera vezeti az idei toplistát a műlapok számában, de a hozzáadások terén is első, ahogy tavaly is. A feltöltések mellett kiemelten szeretném megköszönni Vera és László Mária főszerkesztők munkáját, akik nélkül igazán nehezen boldogulnánk. Az összes műlap tüzetes átnézése, bővítése mellett ők viszik az Alkotótárat és a Településtárat is.
Bízom benne, hogy a jövő év elején induló új Köztérképen is megtaláljátok számításotokat, és tovább dolgozhatunk Jánossal együtt, akire a továbbiakban is számítunk, mint tanácsadó.

Ády idén sem volt rest, és számos mű történetének felgöngyölítésében működött közre, sok más tagunknak is segítve. Külön köszönjük a Facebook oldalunk, és az Akkor és Most gyűjtemény kezelését!

Pinczés Sándor sem marad el sokkal Szapet mögött a kilométerekben, és a 2016. óta műlapozó Keszthelyi Sándor munkáját is nagyon köszönöm! County és Dénes Ildi a következők a toplistán, nektek is köszönjük! :)
Külön öröm, hogy régi tagjaink közül még Cédrus, Tünde, Róbert is sok feltöltést hozott idén.

Persze sorolhatnám tovább a listát, de nézzétek meg magatok, kik azok, akik idén a legtöbbet tettek: https://www.kozterkep.hu/trends/timeline/2018

Köszönöm munkátokat és boldog vagyok, hogy továbbra is ilyen kitartóan utaztok, kutattok, fotóztok!

Köszönöm szobrokat szerető magánemberként és üzemeltetőként is. Persze az igazi "honorárium" az, hogy látjuk, mivé fejlődik a kezeink közt ez az egész.


Boldog Karácsonyt és sikeres, vidám új évét kívánok nektek!
Bejegyzés megtekintés:

Hozzászólások

Hozzászólás írása...