„Schaár Erzsébet tereket alkot.” – így írt róla Pierre Emmanuel, a Francia Akadémia tagja. Hosszú idő telt el azonban, míg ideáig eljutott.

Schaár Erzsébet Budafokon született 1908.július 27-én. Az Iparrajziskolában tanult, majd a Képzőművészeti Főiskolára járt 1924-1926 között. Mestere Kisfaludi Strobl Zsigmond volt.

1926-tól már rendszeresen szerepelt kiállításokon, első önálló tárlata 1932-ben volt (Tamás galéria, Járitz Józsával közösen), ekkor nyerte el a Szinyei-díjat. 1937-ben a Brunszvik Teréz-emlékszoborhoz készített pályaművét első díjjal jutalmazták. Munkácsy-díjas lett 1960-ban, majd Érdemes művész címet kapott 1972-ben.

1935-ben házasságra lépett Vilt Tibor szobrászművésszel, gyermekük, Pál 1950-ben született.

Édesanyja portréját mindössze tizenhét évesen mintázta. Itt még nagyon érződött mestere hatása, de az érzelmi kötődés mégis mássá tette.

Schaár Erzsébet egészen a hatvanas évekig portrészobrászként alkotott, számára is fontos volt, hogy elismerjék képességeit e téren. Korai munkái klasszikusan finom mintázását azonban felváltotta a szobrok felületeinek változása. A negyvenes és ötvenes években gyermeke nevelése miatt kevesebbet alkotott. Ekkor készült egy olyan fából faragott reliefsorozata (Kint és bent – 1949), mely a hatvanas években készült alkotásoknál köszönt vissza: „az ember építette térnek a korábban felfedezett otthonos titka vált Schaár egyre kiteljesedő művészetének központi problémájává”. A klasszikus formaadást felváltotta egy expresszív, mozgalmas mintázás, jellemző lett a burjánzó naturalizmus, a göcsörtös felület. Lenyomatok tárgyakról, bogarakról, növényekről. A korábbi letapintható érzelem az alkotásokon, a térnek az a kisajátítása, mely az alkotás számára szükséges, mindez megváltozott. A figurák építészeti térbe állítása, a kívül, belül jelképének megfogalmazása, az előző törékenység, finom szépség elhagyása, a világvégi, ember utáni csönd megfogalmazása lett jellemző munkáira. A hatvanas évek végétől új anyagot használt az alkotó, a hungarocell lapokból vágta, fűrészelte, törte ki az architektonikus tartozékokat, a figurális részeket. A hungarocell fémöntésekhez biztosított formát, kőfaragáshoz pedig mintaként szolgált. A szobrok esetében az életnagyságú formák esetén a karok, lábak, élő modellről készültek, gipszöntéssel.

1960-ban, a Műcsarnokban – a kamarateremben – rendezett portréiból kiállítást. Előzőleg a háború, majd gyermeke születése miatt kényszerszünet állt be az alkotások létrehozásában, de mivel már a negyvenes évek végén voltak olyan probléma felvetései, melyekhez vissza tudott térni, így mégis egy egységes anyag került a kiállításon bemutatásra. Gipsz, ólom, fa, bronz kisplasztikákat állítottak ki, egy részük dús idomú, szinte kövér, más részük személytelenebb figura, megnyúltak, kis fejűek.

Kóré (1966) – általa ismertem meg Schaár Erzsébet művészetét. Penge alakjának térigénye szorongató magányérzetet kelt, mégis megfogja a nézőt. A kis udvaron, ahol áll, és először láttam, szinte megdöbbentett a vékony, mondhatni arc nélküli alak.

Tudósok (1968) – a Tihanyban felállított mű egy-egy figuráját a hungarocell eredeti alapján mészkőből fűrészelték ki, akárcsak az építészeti elemeket. A fejek és kezek gipszöntvény alapján készültek, őrizve az eredeti lenyomatot.

A székesfehérvári múzeumban 1966-ban állított ki először az alkotó, művészi megújulását az itt kiállított anyag mutatta meg. „Schaár Erzsébet szobrászatának hőse az egyedül maradt ember” – fogalmazta meg Kovács Péter a fehérvári kiállítás kapcsán. Majd 1972-ben Kovács Péter kérte az alkotót, hogy mind a korai, mind a későbbi munkái együtt kerüljenek kiállításra. Ezt először elutasította Schaár, majd többszöri egyeztetés után 1973 őszére már megállapodás született arról, hogy a Csók Képtárban rendezik meg a kiállítást. Igaz, ekkor még kérdéses volt, hogy a bemutatásra kerülő anyag témája mi is lesz valójában. 1974 tavaszára született meg a gondolat, ennek eredménye lett az „Utca”.

Utca (1974) – az alkotás egy konkrét térhez (a Csók Képtár belső nagy terméhez) készült. Az 1974 nyarán megrendezett kiállítás lényegében összefoglalása volt Schaár Erzsébet életművének, ezt 1975-ben bekövetkezett halála végérvényessé is tette. A kiállítás megnyitóján Pilinszky János verseivel mutatta be a 24 méteres alkotást, a megnyitón így fogalmazott: „Most minden egy. Együtt van. Egybeolvad. A mindenség modellje, áll a templom”. Az „Utcán” végigsétálva, ismert arcokkal találkozhatott a látogató: Szabó Lőrinc, Benedek Marcell, Károlyi Mihály, Henszlmann Imre, Kernstok Károly a baloldalon, Goldmann György, Radnóti Miklós, Bartók Béla, Kodály Zoltán, Petőfi két megformálásban, Hugonnay Vilma, és Móra Ferenc a jobboldalon. A portrészobrok gipszöntvényei a homlokzatok mögötti belső terekben kaptak helyet. Három másik portré is elhelyezésre került a kompozícióban: édesanyja, egy kisfiú és egy fiatal lány arcképe. A kiállítás készítésének folyamatát, a kész művet és a megnyitót rövidfilmben örökítették meg.
A mű 1975-ben Luzernben került felállításra, igazodva az ottani térhez, és a hazai nézőkhöz szóló költők, írók helyett más portrékkal készült el.
1976. március 21-november 21. között a Luzernből visszatért alkotás elemek – melyet Székesfehérvár befogadott – felhasználásával, az eredeti kiállítás dokumentációja alapján, rekonstruálták és bemutatták a kompozíciót Székesfehérváron. „Egyes részleteit az 1982. évi Velencei Biennálén és 1983-ban Stockholmban, majd Budapesten a Magyar Nemzeti Galériában is bemutatták”. 1991-től Pécsen, egy különálló védőépületben – melyet Janáky István építész tervezett – látható a mű. Az alkotás eredetileg hungarocell, kóc, tükör, textil, növényi alapanyagokból készült, a jelenleg látható mű anyaga időtálló gipsz, és műanyag. Kovács Péter már 1976-ban megírta, hogy ha nem kivitelezik más anyagból az alkotást, akkor „a műanyag lassan, de biztosan felbomlik, porrá lesz”. Másfél évtizeddel később a pécsi avatás kapcsán megfogalmazta, hogy „örülhetünk, hogy az Utca nem maradt puszta legenda”, mégis sajnálkozását fejezte ki, hogy az eredeti változat végleg elveszett.

1970-ben újabb kiállítása nyílt az alkotónak a Műcsarnokban, melyre új művek egész sora készült. Megsokasodtak az üvegszobrok, bronz figurák és székek, tükrök kerültek alkalmazásra, szinte színpadi hatást hozva létre. A tükrök által visszavert fény alakítja a teret az alkotásokon. Életnagyságú, merev nőalakok, melyek közös térbe tartoznak, mégis magányosak.

Az 1973-ban megjelent, Beke László írásában megfogalmazott „kísérletező művész” kifejezés talán a legtalálóbb Schaár Erzsébet művészetére vonatkozóan: „minden alkotása újabb és újabb távlatokat nyithat, maga is tudja, hogy mindig újat akar létrehozni”. A könyv írásának ideje alatt készült el a „Két fal” című üvegszobor, ez is azt bizonyítja, hogy az alkotó munkásságát lehetetlen volt lezártnak tekinteni. Schaár Erzsébet 1967-ben így nyilatkozott: „Talán tíz éve sincs, hogy szobrásznak tartom magam”. Ezzel saját maga igazolta, hogy „a kísérletezők táborában van a helye.”

Ajtók (1967) - Székesfehérváron a Könnyűfémműben 1967-ben szobrásztalálkozót szerveztek. A szobrásztalálkozóra a meghívott művészek közül öt jött el, köztük Schaár Erzsébet. Schaár Erzsébet eredetileg egy fűrészelt felülettel szeretett volna dolgozni, de a nagy anyagigény, és a fűrész korlátozott lehetősége miatt - az öntvények hosszában nem voltak vághatóak - le kellett mondania erről a tervéről. Ennek eredményeként született meg az 'Ajtók' kompozíció, melyet a művész alumíniumból öntetett. A kompozíció érdekessége a művészi jelentőségén túl, hogy a gyár történetében is egyedülálló 'terméknek' számított. Az öntéshez téglából rakták ki az 'öntőmintát', és a forró alumínium a téglák közé is becsurrant, így az öntés felülethagyásai rendkívül érdekesek.

Székesfehérváron 1980-ban nyílt állandó kiállítás Schaár Erzsébet műveiből, a Jókai utca 11. számú ház emeletén. Az ingatlant Smohay János ajándékozta a fehérvári múzeumnak. A múzeum közel hatvan darabos gyűjteménye 2005-ig volt látogatható az állandó kiállításon. 2006-ban az épület leromlott állapota miatt a kiállítást be kellett zárni, nem volt látogatható. „A 60 kis- és nagyméretű plasztikából álló gyűjtemény a művész örökösei - Vilt Tibor és Vilt Pál - valamint a Kulturális Minisztérium ajándékaként került Székesfehérvárra. Ezt az anyagot egészítette ki a részben Schaár Erzsébettől (Kóré, Fotelben ülő), később az örökösöktől megvásárolt művek sora (Ólomfal, Egymásba nyíló terek, Pincegádor figurával, Ajtó figurával).”

Az egykori állandó kiállítás anyaga 2018-ban „Művek az emeletről” címmel időszaki kiállítás keretében a múzeum Deák Gyűjteményének Oskolai utcai épületében újból bemutatásra kerültek. Remélhetőleg egyszer újra állandó kiállításon lesz majd látható a páratlan gyűjtemény.

Források:
Beke László: Schaár Erzsébet, Corvina, 1973.
Kovács Péter: Schaár Erzsébet, Művészet, 1966.
Takács Imre: Alumínium-Dorottya. Jegyzetek a székesfehérvári szobrásztalálkozóról. In.: Új írás: 1968. 2. sz. p. 73-82.
Kovács Péter: Porladó emlékmű, Művészet Évkönyv, 1976.
Kovalovszky Márta: Schaár Erzsébet kiállítása: Az „Utca”, 1976
Kovács Péter: A tegnap szobrai, Életünk könyvek, 1992.
Kovalovszky Márta: Tér és kapcsolat - Schaár Erzsébet Utca című kompozíciójáról
Kovalovszky Márta: Áttetsző tér, Művészet, 1981.
Kovalovszky Márta: Schaár Erzsébet (1908-1975), V. Budapesti Nemzetközi Kisplasztikai Kiállítás katalógusához, 1981.
Kovács Péter: Emlékezés Schaár Erzsébet Utcájára, Új Művészet, 1991.
Kovács Péter: Schaár Erzsébet – életrajz, Nagy magyar mesterek, Gondolat, 1995.
Szűcs Erzsébet: Schaár Erzsébet (1908-1975) alkotásainak időszaki kiállítása Székesfehérváron 2018. - forgatókönyv
http://www.jelenkor.net/pecs/912/schaar-erzsebet-utca
https://www.bz-berlin.de/berlin/umland/hier-lagert-das-traurige-erbe-von-sachsenhausen
https://szikm.hu/kiallitasok/schaar_erzsebet_1908-1975_-_muvek_az_emeletrol_-332
https://artportal.hu/lexikon-muvesz/schaar-erzsebet-219/
http://www.museum.hu/muzeum/312/Schaar_Erzsebet_Gyujtemeny
https://www.arcanum.hu/hu/online-kiadvanyok/Lexikonok-magyar-eletrajzi-lexikon-7428D/s-778D5/schaar-erzsebet-7799C/