Osváth Imre
Az évfordulók kiváló lehetőséget teremtenek arra, hogy egy-egy emlékezésre méltó, de mégis méltatlanul elfeledett életútra alkalmanként ráirányítsuk figyelmünket. Ezt teszi a Jósa András Múzeum is, amikor egy kiállítás megnyitásával emlékezik Osváth Imrére, a száz éve született nyíregyházi szobrászművészre.
Osváth Imre 1912. november 19-én látta meg a napvilágot Bartha Margit és Osváth Antal harmadik gyermekeként. Az épületszobrász édesapjának a Víz utcában volt a műhelye. Imre a Községi Jókai Mór Polgári Fiúiskolában töltött diákévek után édesapja mellett és műhelyében sajátította el a szakma fogásait, sőt annál többet! Mindössze 17 esztendős, amikor már felhívja magára a figyelmet: a Keresztény Iparosok Országos Szövetségének helyi kiállításán bemutatott szobraival II. díjat nyert. A Nyírvidék tudósítója szerint: „Ki tudja, talán Rodin géniusza reinkarnálódott benne…” A város kultúrbizottságából is többen szeretnék, ha ösztöndíjjal képezhetné magát, hiszen Osváth Imre „mélyen rejlő, csiszolatlan gyémánt még, de ígéretes jövőt jelentő, ha hivatott mester kezébe adjuk”.
Ezt erősíti meg a Hősök temetőjében 1930. május 25-én leleplezett emlékoszlop turulmadara is, amelyet szintén ő faragott kőbe. (A megbízást eredetileg az édesapja kapta, de a kivitelezést átengedte a fiának.)
1930 szeptemberében Kisfaludi Strobl Zsigmond magánműtermébe invitálta. (A neves szobrászművész 1928-ban, a Hősök szobrának a felállítása közben ismerte meg az Osváth családot, hiszen az emlékmű alapzatát az ő műhelyükben készítették. Ekkor figyelt fel az ügyes fiúra, akit szívesen látott később műtermében.) Már meglátszottak a mesternél töltött hónapok azokon a szobrain, amelyeket legfőbb pártfogója, dr. Bencs Kálmán polgármester jóvoltából 1931 januárjában a városháza dísztermében állítottak ki. 1931 októberében sikerrel felvételizett az Országos Magyar Királyi Képzőművészeti Főiskolára, ahol hivatalosan is Kisfaludi Strobl tanítványa lett.
1933 szeptemberében néhány alkotását kiállítják a városban: Paulik János evangélikus lelkészről készített mellszobrát a Dicker-féle könyvesboltban, míg Nyilazó gyerekét, országzászló modelljeit és akttanulmány-rajzait a Nyírvidék szerkesztőségének és kiadóhivatalának kirakatában láthatják a művészet iránt érdeklődők. A napilap tudósítója ezúttal sem mulasztja el megjegyezni, hogy támogatásra van szüksége a sokszor nélkülöző szobrászzseninek, hogy tanulmányait tovább folytathassa.
1934-ben készíti el a máig legismertebb alkotásait. Országzászló emlékművét szeptember 2-án leplezik le az akkori Horthy Miklós téren. A 650 cm magas emlékmű „kifejezően mintázta meg a széttört magyar címert összerakó ifjak szoboralakjaiban a nemzeti élniakarás szimbólumát”. A háború után a címerpajzsot Kossuth-címerré alakították, a koronából fogaskereket faragtak, majd végül az 1960-es évek elején az egész emlékművet lerombolták. 1990-ben az egyik szoboralak feje előkerült, jelenleg a múzeum raktárában tárolják. Ennél szerencsésebb volt a Jósa Andrásról készített bronz mellszobra, amelyet a Szabolcs vármegyei Orvosszövetség megbízásából készített és a múzeumalapító születésének a 100. évfordulója alkalmából, 1934. november 30-án leplezték le. A sikerült alkotás ma a múzeum első emeletén látható.
Ötödéves hallgató a főiskolán, amikor 1935-ben elnyeri a Hóman Bálint vallás és közoktatási miniszter által meghirdetett pályázatot Székely Bertalan festőművész mellszobrának az elkészítésére. A nagyméretű kőportré el is készült és 1936-ban felállították Budapesten, az Epreskertben.
Már főiskolai évei alatt több vidéki köztéri szobrot alkotott. Ma is áll az 1935-ben készített csengeri és az 1936-os demecseri világháborús emlékmű, amelyek elkészítésében az édesapja is szerepet vállalt.
1937-ben sikereket aratott a budapesti kiállításokon: szobraival elnyerte a Képzőművészeti Főiskola kitüntető érmét (a legtehetségesebb növendékek kiválóságának elismeréséül alapított nagydíjat), a Nemzeti Szalon éremosztályának első díját, és a Korsós leány című szobrával a főváros nagydíját, 200 pengőt. Örömmel nyugtázza a Nyírvidék tudósítója: „Osváth Imre most már felfelé ívelő pályaútján a legnagyobbak közé emelkedik szülővárosa büszkeségére, dicsőségére.”
Tanulmányai befejezése után ösztöndíjasként három évet Rómában töltött. Hazatérte után, 1940-ben elkészítette Ungváron a kárpátaljai harcok hősi halottainak emlékére emelt szobrát. E nagy sikert arató emlékműve valószínűleg az utolsó hazai alkotása, hiszen a második világháború derékba törte e szépen induló szobrászművészi karriert. Nem teljesülhettek a pályáját mindvégig nyomon követő Nyírvidék újságírójának kívánalmai: „Osváth Imre! Csak előre a magasságba, a hír, dicsőség fényébe, az alkotásnak semmi mással nem pótolható égi öröméhez vezető becsületes, tiszta, fáradságos, de diadalmas úton!”1945-ben amerikai hadifogságba esett, német földön kötött házasságot, majd Ausztráliában telepedett le. Új hazájában is kapott művészi megrendeléseket, de nagyra hivatott művészete ezekkel együtt sem tudott kiteljesedni. Még tele volt tervekkel, amikor 1978-ban, 66 éves korában váratlanul meghalt.
Osváth Imre 1912. november 19-én látta meg a napvilágot Bartha Margit és Osváth Antal harmadik gyermekeként. Az épületszobrász édesapjának a Víz utcában volt a műhelye. Imre a Községi Jókai Mór Polgári Fiúiskolában töltött diákévek után édesapja mellett és műhelyében sajátította el a szakma fogásait, sőt annál többet! Mindössze 17 esztendős, amikor már felhívja magára a figyelmet: a Keresztény Iparosok Országos Szövetségének helyi kiállításán bemutatott szobraival II. díjat nyert. A Nyírvidék tudósítója szerint: „Ki tudja, talán Rodin géniusza reinkarnálódott benne…” A város kultúrbizottságából is többen szeretnék, ha ösztöndíjjal képezhetné magát, hiszen Osváth Imre „mélyen rejlő, csiszolatlan gyémánt még, de ígéretes jövőt jelentő, ha hivatott mester kezébe adjuk”.
Ezt erősíti meg a Hősök temetőjében 1930. május 25-én leleplezett emlékoszlop turulmadara is, amelyet szintén ő faragott kőbe. (A megbízást eredetileg az édesapja kapta, de a kivitelezést átengedte a fiának.)
1930 szeptemberében Kisfaludi Strobl Zsigmond magánműtermébe invitálta. (A neves szobrászművész 1928-ban, a Hősök szobrának a felállítása közben ismerte meg az Osváth családot, hiszen az emlékmű alapzatát az ő műhelyükben készítették. Ekkor figyelt fel az ügyes fiúra, akit szívesen látott később műtermében.) Már meglátszottak a mesternél töltött hónapok azokon a szobrain, amelyeket legfőbb pártfogója, dr. Bencs Kálmán polgármester jóvoltából 1931 januárjában a városháza dísztermében állítottak ki. 1931 októberében sikerrel felvételizett az Országos Magyar Királyi Képzőművészeti Főiskolára, ahol hivatalosan is Kisfaludi Strobl tanítványa lett.
1933 szeptemberében néhány alkotását kiállítják a városban: Paulik János evangélikus lelkészről készített mellszobrát a Dicker-féle könyvesboltban, míg Nyilazó gyerekét, országzászló modelljeit és akttanulmány-rajzait a Nyírvidék szerkesztőségének és kiadóhivatalának kirakatában láthatják a művészet iránt érdeklődők. A napilap tudósítója ezúttal sem mulasztja el megjegyezni, hogy támogatásra van szüksége a sokszor nélkülöző szobrászzseninek, hogy tanulmányait tovább folytathassa.
1934-ben készíti el a máig legismertebb alkotásait. Országzászló emlékművét szeptember 2-án leplezik le az akkori Horthy Miklós téren. A 650 cm magas emlékmű „kifejezően mintázta meg a széttört magyar címert összerakó ifjak szoboralakjaiban a nemzeti élniakarás szimbólumát”. A háború után a címerpajzsot Kossuth-címerré alakították, a koronából fogaskereket faragtak, majd végül az 1960-es évek elején az egész emlékművet lerombolták. 1990-ben az egyik szoboralak feje előkerült, jelenleg a múzeum raktárában tárolják. Ennél szerencsésebb volt a Jósa Andrásról készített bronz mellszobra, amelyet a Szabolcs vármegyei Orvosszövetség megbízásából készített és a múzeumalapító születésének a 100. évfordulója alkalmából, 1934. november 30-án leplezték le. A sikerült alkotás ma a múzeum első emeletén látható.
Ötödéves hallgató a főiskolán, amikor 1935-ben elnyeri a Hóman Bálint vallás és közoktatási miniszter által meghirdetett pályázatot Székely Bertalan festőművész mellszobrának az elkészítésére. A nagyméretű kőportré el is készült és 1936-ban felállították Budapesten, az Epreskertben.
Már főiskolai évei alatt több vidéki köztéri szobrot alkotott. Ma is áll az 1935-ben készített csengeri és az 1936-os demecseri világháborús emlékmű, amelyek elkészítésében az édesapja is szerepet vállalt.
1937-ben sikereket aratott a budapesti kiállításokon: szobraival elnyerte a Képzőművészeti Főiskola kitüntető érmét (a legtehetségesebb növendékek kiválóságának elismeréséül alapított nagydíjat), a Nemzeti Szalon éremosztályának első díját, és a Korsós leány című szobrával a főváros nagydíját, 200 pengőt. Örömmel nyugtázza a Nyírvidék tudósítója: „Osváth Imre most már felfelé ívelő pályaútján a legnagyobbak közé emelkedik szülővárosa büszkeségére, dicsőségére.”
Tanulmányai befejezése után ösztöndíjasként három évet Rómában töltött. Hazatérte után, 1940-ben elkészítette Ungváron a kárpátaljai harcok hősi halottainak emlékére emelt szobrát. E nagy sikert arató emlékműve valószínűleg az utolsó hazai alkotása, hiszen a második világháború derékba törte e szépen induló szobrászművészi karriert. Nem teljesülhettek a pályáját mindvégig nyomon követő Nyírvidék újságírójának kívánalmai: „Osváth Imre! Csak előre a magasságba, a hír, dicsőség fényébe, az alkotásnak semmi mással nem pótolható égi öröméhez vezető becsületes, tiszta, fáradságos, de diadalmas úton!”1945-ben amerikai hadifogságba esett, német földön kötött házasságot, majd Ausztráliában telepedett le. Új hazájában is kapott művészi megrendeléseket, de nagyra hivatott művészete ezekkel együtt sem tudott kiteljesedni. Még tele volt tervekkel, amikor 1978-ban, 66 éves korában váratlanul meghalt.
Bejegyzés megtekintés: