A FUIT sír rejtélye

 
A Városligetben az „Olvasó nők” és a Közlekedési múzeum közötti részen van ez a sírkő, melyen csak egy szó olvasható: FUIT.

Sokáig mindenféle mendemonda keringet róla: Hogy ott egy öngyilkost temettek el, mások szerint hogy ott a Városliget egy részének adományozója nyugszik, vagy egy életunt magyar költő, egy magyar főúr és egy csodaszép grófkisasszony vonzalmának kettészakadását jelzi a felirat.

Buza Péter várostörténész hosszas kutatómunkával felderítette a sír történetét, és az alábbiakat írja róla:

Levéltári kutatások alapján kiderült, hogy az sírkő alatt Horváth Jakab (Grassalkovics herceg jogi igazgatója) 1806-ban elhunyt ügyvéd nyugszik, aki végrendeletében 700 forintot hagyott Pest városának olyan kikötéssel, hogy a Városliget, akkor „Ökördűlő”, majd „Battyány erdő” néven ismert terület belsejében temesse el, és sírhelyét „Fuit” feliratú sírkővel jelölje meg.. A sírhelyet Zitterbach Mátyás falazta ki téglával, a sírkövet pedig Okenfusz János készítette.

Horváth Jakab Toporcz községben született 1738-ban. Ügyvéd lett belőle, és igencsak jó módban élt (irodájában 30 jurátus dolgozott). Különc módon élt, megvetette a földi örömöket, nem nősült meg, állandóan a könyvtárában tartózkodott, nem volt vallásos. Viszont jakobinus volt, és a Martinovics- -féle perben vállalta az áldozatok jogi védelmét. Végrendeletében a teljes vagyonát jótékony célra ajánlotta fel.

A sírhelyet először 1928-ban javították és faragott kőkeretet állítottak a sírkő elé. Időközben a város terjeszkedett, és a kieső mocsaras elhagyatott helyből kialakult a Városliget. A hatvanas években ismét felújították Évtizedeken keresztül még a Liget gondozói sem tudták, hogy a sírkőhöz sírbolt is tartozik. 1955-ben cserjeültetés közben fedezték fel.

1995-ben a Herminamező Polgári köre, jelesül Antal Sándor kőfaragó mester elhatározta, hogy a követ felújítja. Azt is elhatározták, hogy ha lehet a megújult sírkövet, a sírboltra teszik vissza.

Hosszas kutatómunka kezdődött Buza Péter vezetésével, mert a korábbi leírások nem határozták meg a sír helyét. Modern technikai eszközöket is igénybe véve 1995. augusztus 30.-án megtalálták.

Az elhunyt kettős koporsóban feküdt korabeli ruházatban. A sírhely tetejét vasalt betonréteggel lezárták és föléje az eredeti sírkő mintájára faragott sírkövet helyeztek. A sírhely köré kovácsolt vas kerítést került.

Azóta minden év Húsvét vasárnapján sírkoszorúzással nyitják a ligeti szezont.

A sírkövön pedig maradt a felirat FUIT (Volt)

Forrás: Zuglói füzetek Búza Péter: FUIT egy sír regénye 1996
Bejegyzés megtekintés: