Merész Károly

 
Merész Károly (1909-1973)

Bonyhádon született 1909. november 19-én, itt is érettségizett 1927-ben. Ezt követően a Képzőművészeti Főiskolán folytatta tanulmányait.
Tanárai: Csók István,
Edvi Illés Aladár,
Kisfaludi Stróbl Zsigmond és
Sidló Ferenc.
Rajztanári oklevelét 1931-ben szerezte meg. Évekig állástalanul hányódott festett, szobrászkodott – az alkotómunkában keresett vigaszt és menedéket végül Sopron adott számára otthont családot menedéket. A város patinás iskolájában, az evangélikus líceumban 1934-ben jutott álláshoz. Megjárta a második világháború hadi poklát, hadifogságból 1945 októberében tért haza és mint főhadnagy szerelt le.
1949-ben ábrázoló geometriából oklevelet szerez, és oktatja a Széchenyi gimnáziumban.
1959-ben a város Felsőfokú intézménnyé alakult Soproni Óvónőképző Intézet tanárává nevezi ki ahol nyugdíjazásáig A Rajz Tanszéket vezette. Szakmai elismertségét jelezte, hogy ő volt az országos Rajz és Kézi-munka Szakbizottság elnöke.
Számos portréját őrzi - Rousseau-ról, Apáczai Csere Jánosról, Brunszvik Terézről - a mai Nyugat-magyarországi Egyetem Benedek Elek Főiskolai Kara. A legnagyobb magyarról (Amerling nyomán) készült életnagyságú olajfestménye a Széchenyi Gimnázium tanári szobájának falát diszíti.
Szülővárosában Bonyhádon a Perczel-emlékmű dicséri keze munkáját.
Sopronban az evangélikus líceum falán Berzsenyi Dániel https://www.kozterkep.hu/12066_berzsenyi_daniel_sopron_meresz_karoly_1936.html?l&nr=1és Kis János https://www.kozterkep.hu/12067_kis_janos_kolto_puspok_sopron_meresz_karoly_1936.html?l&nr=11936-ban leleplezett emléktábláit készítette - rá emlékeztetnek. Jeles festő és szobrászművész volt.
1973. augusztus 30-dikán halt meg Sopronban.
Forrás: Aranykönyv 2002. Sarkady Sándor írása. Kiadó: Quint 2001. Sopron.
Bejegyzés megtekintés:

Kapcsolt alkotó

Hozzászólások

Hozzászólás írása...