Dunaújvárosi Acélszobrász Alkotótelep

 
A 60-as évek végén induló szimpózium-mozgalom részeként 1974-ben jött létre Magyarország egyetlen fémszobrász telepe, a dunaújvárosi Acélszobrász Alkotótelep. 1990-től a Dunaferr–Art Dunaújváros alapítvány kezelésében áll.
A hosszú évek során 60, jegyzékbe vett alkotás került elhelyezésre az alsó és felső Duna-part sétányain. A szobrok ki vannak téve az új kor veszélyeinek – rongálás, lopás - de megóvásukra figyelmet fordít a kuratórium, mely az állagmegóvástól a felújításon keresztül az áthelyezésig terjed.
2003. február 27-én a Nemzetközi Acélszobrász Alkotótelep és Szimpózium működtetését bizonytalan időre felfüggesztették.
2010-ben a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal tervbe vette a szoborpark védelem alá helyezését.

A kuratórium elnöke nemrégiben meghívott egy beszélgetésre – ami a SzoborLap áldásos dokumentatív tevékenységének köszönhető. "Acélszobrok Dunaújvárosban" gyűjteményünkben jelenleg 65 műlap szerepel – a fogalomkörbe tartozó szobrok száma a jegyzék szerint 60.
Nem baj – bizonyára olyan alkotást is a gyűjteménybe soroltunk, ami nem annak keretében jött létre.

Klein András - kuratórium lemondott elnöke – ellátott olyan dokumentációval, ami szép kiállítású és nyilvános kiadvány, azonban olyan nyilvántartásokat is adott, amelyek ténylegesen a napi munka részei és elsősorban a hivatástudatra és az ügyszeretetre épülnek. Ezt annál inkább is el lehet mondani, miután ismertté vált, hogy az alapítvány már 7 éve nem működik, de Klein András ennek ellenére (és még a’mellett is, hogy az elnökségről formálisan lemondott) szívén viseli a szobrok sorsát. Az ügyintézés rendezetlensége mellett a szokásjogon alapulva kereste meg Őt a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal a szobrokat illető terveivel. Klein András szomorúan mondta el, hogy nem nagyon van kivel megbeszélni a városban ezt az ügyet.

Pedig 1973-tól 20 év igazán remek és termékeny korszak volt az acélszobor projekt életében. A tevékenység alapját a Dunai Vasmű és a Dunaújvárosi Főiskola adta, de kitüntetőleg támogatta a városvezetés is, fölismerve az alkotótelep városarculatot formáló erejét, és a kulturális környezet ezáltal fokozott hatását. Azóta erősödött egy másik vonása is: a hagyományteremtő jellege.

Így írt erről Wehner Tibor:
„Az első húsz esztendő történetét lezáró számvetés pillanatában egy varázsütésre minden előzménnyé alakul: erre a termékeny talajra kell építkezni, erre építkezhet Dunaújváros acélszobrász alkotótelepe a közeli és a távoli jövőben.”

A ma élő és a várost szerető és dédelgető nemzedék erre a közeli és távoli jövőre vár. Milyen szép lenne, ha a városunkban a gazdaság és művészet ismét összeölelkezne!

A szobrok többsége a város legszebb területén, a Duna-parton áll. Azt is lehet mondani, hogy a Dunát és a várost a szobrok kötik össze.

Klein András arra is megkért, hogy jegyzéke alapján nézzem át a SzoborLapon található műlapokat és egészítsem ki optimálisan. Arra is utalt, hogy sok-sok adalékot és részletet tud a művek létrejöttéről, az alkotókról, a nehézségekről, amely mellett létrejött a mű-park és tapasztalatait szívesen megosztja velünk.

"Másnak érték, nekünk nem?
A vasmű és a város közösen hozta létre, de ma mintha mégsem lenne igazi gazdája a Dunaújvárosi Szoborparknak. Pedig hamarosan újra komolyabb figyelmet kell szentelnünk rá, hiszen a Magyar Nemzeti Galéria kezdeményezése nyomán államilag is védett tárgyegyüttessé nyilváníthatják." 2011. január. 15. szombat | Szerző: DH
http://www.dh-online.hu/fooldal-fokuszban/20110115_masnak_ertek__nekunk_nem_

2011. február. 16. szerda | Szerző: Szigeti Sándor

"Mi lesz veled, szoborpark?
Dunaújváros - Rongálják és lopják a védetté nyilvánított acélszoborpark tárgyait, amelyeknek felújítására jelenleg nincsen pénze a városnak. A Dunaferr-Art Dunaújváros Alapítvány tegnap tartott kuratóriumi ülést."

http://www.dh-online.hu/kronika-a_varos/20110216_mi_lesz_veled__szoborpark__klein_andras__

"... a védetté nyilvánító határozat előírja, hogy hetente egyszer, de minimum havonként körbe kell járni a területet, és ellenőrző felügyelet keretében kell megvizsgálni a tárgyak épségét, állapotát. A bejárásokról jegyzőkönyvet kell készíteni, amit bármikor ellenőrizhet az örökségvédelmi hivatal."






--------------------------------------------------------------------------------



--------------------------------------------------------------------------------
Bejegyzés megtekintés: