Kónya István

 
Putnokon járva tudtam, hogy van egy Általános Iskola /a Péczeli Józsefről elnevezett/, melynek az előcsarnokában találok egy domborműves emléktáblát. Mire kisebb-nagyobb nehézségek árán megtaláltam az iskolát, és sikerült lefotóznom; az ott dolgozóktól megkérdeztem, hogy:
- Nem tudnak-e segíteni abban, hogy ki készítette?
Legnagyobb meglepetésemre közölték velem, hogy de igen: - Kónya István Tanár Úr készítette, és itt van az iskolában, igaz éppen órát tart. Felkísértek a tanterembe, és szóltak a Tanár Úrnak, hogy keresik. Kónya István miután elmondtam neki, hogy miért is vagyok én itt ebben az iskolában, és hogy hová készültek a fotók; barátságosan beinvitált a tanterembe, és miközben a gyerekekkel is foglalkozott szívesen válaszolt a feltett kérdéseimre. Így ismerkedtem meg Kónya Istvánnal, és 'így született meg ez az interjú' a Tanár úrral.
Kónya István 1962. december 13-án született Ózdon, de tősgyökeres putnoki, itt él családjával együtt. Általános iskolai tanulmányait Putnokon végezte, majd Kazincbarcikán az akkori 105.sz. Ipari Szakmunkásképző Intézetben /ma ez a Surányi Endre Szakiskola/ tanult tovább elektrolakatosnak. Ezután szinte 'szakma gyűjtővé' vált, összesen hét szakmát szerzett. 1983-ban érettségizett Kazincbarcikán, melyet a katonaévek követtek. 1990-ben elvégezte a Tanárképző Főiskolát, ahol földrajz-rajz szakra járt. Tanulmányai között szerepel még, hogy az ELTE-en elvégzett egy környezetvédelmi szakot. 2000-ben pedig elvégezte az Iparművészeti Egyetemet. Az alapdiplomájától kezdve a Péczeli József Általános és alapfokú Művészeti Iskolában dolgozik, először, mint napközis tanár, majd 1990-től rajz szakon /rajztanárként/. A művészeti ágak közül a festészet és a szobrászat, amit kiemelkedően szeret. 2000-től alapfokú művészeti képzést végez, helyben 260 gyermekkel foglalkozik, ismerteti meg velük a művészet különböző 'ágait'. A környező településekről is bejárnak az iskolába a foglalkozásokra; de Ő maga is eljár más községekben is, például Serényfalvára is kimondottan művészeti órákat tartani. Elmondása alapján nagyon fontos számára a kultúra jelentősége. Az első komolyabb munkája Putnokon a Szent István szobor. Több helyre készített Turul-szobrot, például Füzesabonyban és Mályinkában. Franciaországban egy II. Rákóczi Ferencet ábrázoló mellszobrát találhatjuk meg. Ezen kívül rengeteg érmét, kisplasztikát készített már; igen sokrétű a munkája. Sok tervet készített, de még nem mindegyiket sikerült megvalósítani. Minden műve lektoráltatva van. A Putnokon található Turul-szobrot teljesen ingyen készítette, a kivitelezést közadakozásból fedezték. 5 éve volt egy súlyos balesete, és a lábadozás ideje alatt rengeteg tervet készített. Szereti végigvinni a tervezéstől /öntés, cizellálás.../ a kész műig; egy alkotás 'megszületésének' minden fázisánál jelen lenni. Több helyre készített már Petőfi-szobrot; de most 'városába' tervez egyet. Ha csak a Szakállas farkast és a most elkészült Turul-madarat nézem, Kónya István szobrai az aprólékos, precíz kidolgozása által szinte életre kelnek.
'Rengeteg tervem van, de a...szponzorokat nehéz meggyőzni.'
Bejegyzés megtekintés:

Kapcsolt alkotó

Hozzászólások

Hozzászólás írása...