Település és alkotótári munka

 
Remélem, hogy mindenkinek látható, hogy a háttérben folyamatosan épül-szépül az alkotótár és a településtár is. Ez utóbbit épp a napokban kezdte el kigyomlálni Tünde, aki nagy örömünkre elvállalta, hogy ennek rendbe teszi a már rögzített, és utána folyamatosan kezeli az újonnan felvett településeket.

Zsófihoz hasonlóan mindketten nagyon fontos és értékes munkát végeznek, amiből kifolyólag néha meg is keresnek egy-egy tagot, hogy eszmecseréljenek a rögzített dolgok miértjéről, hogyanjáról, vagy egyszerűan csak infókat cserélnek. Bizonyára már többeteket 'megtaláltak', és ahogy hallom mindannyian segítőkészen álltok hozzájuk és ennek nagyon örülök én is! :]

A Szoborlap lelke ti vagytok, motorja a közös munka. Így, együtt sokkal hatékonyabban tudjuk az egész rendszert egyre inkább példaértékűvé tenni. Ha otthon vagytok a webes lexikonok világában (pl.: Wikipedia), akkor tudhatjátok, hogy nagy a felelősségünk, és a kihívás is újszerű a korábbi, nyomtatott lexikonok szerkesztői által tapasztalt kihívásokhoz képest.
Bízom benne, hogy mindannyian érzitek azt, hogy nemsemmidolog, és még egyszer, köszönöm a segítségeteket és a türelmeteket is, a teljesen élesben fejlesztett 3.0 verzióval kapcsolatban :)
Bejegyzés megtekintés:

Hozzászólások

Hozzászólás írása...