TÓVÖLGYI Katalin

#4872
keramikus, (Budapest, 1948. március 22. - )

,

Szakmai tanulmányait a Képző- és Iparművészeti Gimnáziumban kezdte, majd a Magyar Iparművészeti Főiskola kerámia szakán diplomázott 1973-ban, Csekovszky Árpád növendékeként. Művészi fejlődésére Pogány Frigyes, Jánossy György, Földes Imre voltak a legnagyobb hatással. 1974-76-ban a budapesti Angyalföldi József Attila Művelődési Központ kerámia szakkörét vezette, nyári hónapokban a gölöncsér tábort. 1993-tól a Kézműipari Szakközépiskolában kerámiát tanít, műtermében kerámia kurzusokat vezet. Részt vett a siklósi szimpózium munkájában (1977, 1981), 1981-ben és 1998-ban a kecskeméti Nemzetközi Kerámia Stúdióban, 1985-ben St. Margarethen-ben dolgozott. A Fiatal Iparművészek Stúdiója alapító tagja. 1980: Beton és Vasbeton Ipari Művek - "Faircréte" betonfelület pályázat, megosztott I. díj; Fiatal Iparművészek Stúdiója pályázatának díja; Fiatal Képzőművészek Stúdiója pályázatának díja; Keszthely, Helikon Galéria, Budapest kiállításán a Szövetség elnökségének elismerő oklevele. Munkáit a korongolással kifejlesztett egyéni formák jellemzik, melyek funkconális tárgyakban valósulnak meg.

Mesterei . 

  • Csekovszky Árpád, Pogány Frigyes, Jánossy György, Földes Imre.

Egyéni kiállítások . 

  • 1979 • Művelődési Központ, Dunaújváros • Vártárlat, Budapesti Műszaki Egyetem kollégiuma, Budapest

  • 1980 • József Attila Művelődési Központ, Budapest • Magyar Ház, Berlin

  • 1982 • Helikon Galéria, Budapest

  • 1982 • Tiszafüred

  • 1991 • Budatétényi Galéria, Budapest

  • 1995 • Gutenberg Művelődési Központ, Budapest

Válogatott csoportos kiállítások . 

  • 1974 • Anyag és Forma, Vármúzeum, Esztergom • Mai magyar iparművészet, Iparművészeti Múzeum, Budapest

  • 1975 • Fiatal Iparművészek Stúdiója-kiállítása, Dunaújváros • Vigadó Galéria, Budapest • Magyar Nemzeti Galéria, Budapest • Duna Galéria, Győr

  • 1975 • Triennálé, Milánó • Nemzetközi Kerámia Biennálé, Vallauris • Nemzetközi Kerámia Kiállítás, Faenza

  • 1975, 1978-82, 1986-92 • IV-VII., IX-XII. Országos Kerámia Biennálé, Pécs

  • 1980 • Művészek az üzemekben, Magyar Nemzeti Galéria, Budapest • A kéz intelligenciája, Műcsarnok, Budapest

  • 1982 • Szocialista Országok Iparművészeti Quadriennáléja, Erfurt

  • 1983 • A tervezés értékteremtés. Országos Iparművészeti kiállítás, Műcsarnok, Budapest

  • 1987 • Ünnep, Vigadó Galéria, Budapest

  • 1993 • MKT kiállítása, Csók Galéria, Budapest

  • 1994 • Magastűzön, A MKT kiállítása, Gödöllői Galéria, Gödöllő

  • 1998 • Őszi kerámia kiállítás, Palme Ház, Budapest

Köztéri művei . 

  • A Nyírség kultúrhistóriai családfája (samott, szitanyomásos dombormű, 1986, Fényeslitke, Általános Iskola)

  • nagyméretű virágtartó rendszer (1986, Budapest, Postaforgalmi Szakközépiskola)

  • függesztett félporcelán plasztikák (1988, Budapest, Magyar Hitelbank, konferenciaterem)

  • függesztett porcelán plasztikák (1988, Siófok)

  • házjelek (5 db homlokzati jel, 1989, Kecskemét, SOS falu)

  • homlokzati felirat és címer (1990, Budapest, Kereskedelmi Szakközépiskola)

  • figurális homlokzati dombormű (samott, 1994, Budapest, Szemere u. 3-5., Általános Iskola).

Művek közgyűjteményekben . 

  • Iparművészeti Múzeum, Budapest • Janus Pannonius Múzeum, Pécs • Kecskeméti Képtár, Kecskemét.

Irodalom . 

  • TEREBESS G.: Kerámiák a Várban, Művészet, 1979/8.

  • ACSAY J.: ~, Művészet, 1982/8.

  • ACSAY J.: ~ kerámiái, Új Tükör, 1982. szeptember 12.

Az adatok az Enciklopédia Kiadó által kiadott Kortárs Magyar Művészeti Lexikon I-III. köteteinek digitális változatából származnak. A kötetek tartalmát nem frissítjük, csak közreadjuk.

Információk a lexikonról