Budapest, XXII. kerület, Kálváriahegy utca
Archív képek
További képek a Fotólistában

Alternatív, helyi címek:Golgota

Budapest
XXII. kerület, Kálváriahegy utca
Kálváriahegy, Szikla utca sarok, a Savoyai tér felől lépcsősor vezet fel hozzá.

Felállítás1808

Az alkotót eddig nem sikerült kideríteni. Többet tudsz?

Ády
2010.04.02. 12:58
Ez első kálvária 1762-ben a Fekete-hegyen épült amit ma a köznyelv Kálváriahegynek nevez. Eredetileg fából és vasbádogból épült, később, a XIX század hajnalán gyönyörű emlékművet építettek, ami máig fennmaradt. Az építőmesterek nevét nem ismerjük, ám elképzelhető, hogy helyi kőfaragók készítették. A kálvária fontos része lett a vallásos életnek, körmeneteknek és egészen különleges látványt nyújtott a Buda felől érkező utazóknak. Az erdős hegyen akkor még nem voltak házak pusztán a kálvária és a stációk magasodtak a fák között, és már messziről láthatóak voltak. Forrás: www.bppiac.hu/palyazat/pdf/budafok_tortenete.pdf

Felirat:
Ezt a Golgotát a budafoki családok összegyűjtött filléreiből restauráltatta a Budafoki oltáregyesület, felszentelte 1934. szeptember 9-én P. Pongrác O. F. M.

Rajna György ezt írta könyvében (kb. 1989)
Teljesen romos, csak három kő kereszt-korpusz nélkül-és 1 db stáció-tartó-kép nélkül áll, alul rácsos fülkében szent-sír Krisztussal. Mária és szent János szobor elpusztult.

Hogy mikor újították fel, nem találtam róla adatot.
További linkek
http://hu.wikipedia.org/wiki/K%C3%A1lv%C3%A1ria
Dénes Ildikó
2016.11.08. 09:51
„az első kálváriát 1761-ben állították fel az akkori Fekete-hegy tetején. Ez három vörösfenyőből ácsolt keresztből állt, amelyen festett bádog korpuszok voltak. Ezt a területet 1762. május 6-án szentelte fel Budai József kapucinus atya, ettől kezdve hívják Kálvária-hegynek. A gyarapodó közösség 1808-ban új, díszes kálvária építését határozta el. A liturgikus teret ekkor alakították ki a ma is látható méterűre és formájúra. Kemény mészkőből állítottak kereszteket, amelyeken a szintén mészkőből kifaragott két latort és Krisztus alakját helyezték el. Előttük egy kis asztal található, ahol János, Mária Magdolna és Szűz Mária alakja van. Az 1970-es években vandálok rongálták meg a kálváriát, majd a 90-es évek elején Szabó Péter szobrász-restaurátor felújította. Az önkormányzat 2015-ben helyreállítási munkálatokat végzett. A felújítás befejezését követően a július 8-i hatalmas vihar kicsavarta a tujákat, amik ledöntötték a mellvéd kőbábos korlátját. A közösség erejének és az összefogásnak köszönhetően azonban ismét eredeti állapotába került a budafoki Kálvária.” http://budafokiborfesztival.hu/index.php/2016/10/13/megaldottak-a-budafoki-kalvariat/
Módy Péter restaurálta a viharban megrongálódott szobrokat http://pestbuda.hu/cikk/20160915_vege_a_budafoki_kalvaria_kalvariajanak

Ády műlapja

Cím alapján hasonló

"Kálvária" c. alkotás fotói

Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
48213
Feltöltve
2010.04.02. 11:05

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 10.04.02. 11:05

"Kálvária" c. alkotás fotói

Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
48214
Feltöltve
2010.04.02. 11:06

Ády 10.04.02. 11:06

"Kálvária" c. alkotás fotói

Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
48215

48216

48218
Feltöltve
2010.04.02. 11:07

Ády 10.04.02. 11:07

"Kálvária" c. alkotás fotói

Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
48219

48220

48211
Feltöltve
2010.04.02. 11:05

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 10.04.02. 11:05

"Kálvária" c. alkotás fotói

Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
48221
Feltöltve
2010.04.02. 11:08

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 10.04.02. 11:08

"Kálvária" c. alkotás fotói

Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
258456
Feltöltve
2016.11.08. 09:53
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ320/100 • 1/600 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 16.11.08. 09:53

"Kálvária" c. alkotás fotói

Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
258455
Feltöltve
2016.11.08. 09:52
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ280/100 • 1/450 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 16.11.08. 09:52

"Kálvária" c. alkotás fotói

Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
258454
Feltöltve
2016.11.08. 09:52
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ360/100 • 1/800 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 16.11.08. 09:52

"Kálvária" c. alkotás fotói

Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
258453
Feltöltve
2016.11.08. 09:52
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ500/100 • 1/800 • ISO400

258452

Dénes Ildikó 16.11.08. 09:51

"Kálvária" c. alkotás fotói

Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
269098
Feltöltve
2017.03.07. 21:07
EXIF információk...
Canon / Canon IXUS 175
ƒ32/10 • 1/1000 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Neményi Margó 17.03.07. 21:07

"Kálvária" c. alkotás fotói

Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
269099
Feltöltve
2017.03.07. 21:08
EXIF információk...
Canon / Canon IXUS 175
ƒ90/10 • 1/200 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Neményi Margó 17.03.07. 21:08

"Kálvária" c. alkotás fotói

Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
269102
Feltöltve
2017.03.07. 21:11
EXIF információk...
Canon / Canon IXUS 175
ƒ90/10 • 1/200 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Neményi Margó 17.03.07. 21:11

"Kálvária" c. alkotás fotói

Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
269103
Feltöltve
2017.03.07. 21:11
EXIF információk...
Canon / Canon IXUS 175
ƒ32/10 • 1/1250 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Neményi Margó 17.03.07. 21:11

"Kálvária" c. alkotás fotói

Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
269104
Feltöltve
2017.03.07. 21:14
EXIF információk...
Canon / Canon IXUS 175
ƒ90/10 • 1/160 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Neményi Margó 17.03.07. 21:14

Archív fotók

"Kálvária" c. alkotás fotói

Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
149714
Forrás
Képeslap részlet
Feltöltve
2013.10.18. 14:08
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 13.10.18. 14:08
Archív felvétel
Összesen 20 fotó

Műlap története

21.06.27. 19:40
Megérintettem a "Kálvária" alkotást
17.03.07. 21:14
1 új fotót töltöttem a "Kálvária" műlaphoz
17.03.07. 21:11

17.03.07. 21:08
1 új fotót töltöttem a "Kálvária" műlaphoz
17.03.07. 21:07
1 új fotót töltöttem a "Kálvária" műlaphoz
16.11.08. 12:37
A "Kálvária" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
16.11.08. 09:53
1 új fotót töltöttem a "Kálvária" műlaphoz
16.11.08. 09:52

16.11.08. 09:51
1 új fotót töltöttem a "Kálvária" műlaphoz
10.04.02. 12:58
Ády publikálta "Kálvária" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.