II. Rákóczi Ferencz-emléktábla

Szeged, Indóház tér
Archív képek

Szeged
Indóház tér
Nagyállomás peron felőli oldala

Felállítás1996. december 22.

Cedrus
2010.03.26. 05:57
Rákóczi Ferenc meghódolás helyett száműzetésbe vonult. Rodostóban, Törökországban halt meg ötvenkilenc éves korában, huszonnégy évi hontalanság után. 1906-ban a fejedelem hamvait Kassára szállító vonat útvonala Szegedet is érintette.

Az emléktábla szövege:
Rodostó-1906-Kassa
A fejedelem hamvainak Szegeden és Kiskundorozsmán áthaladta emlékére állította Szeged Város és a MÁV Rt. 1996.

Az emléktáblát 1996. december 22-én avatták fel.
"Löffler Károly kassai szobrász készítette 1938-ban a relief eredetijét. A kassai dóm északi falán, a Rákóczi-kripta fölött van, egy másik másolata pedig a rodostói Rákóczi-emlékház bejáratánál."

A kuruc hadak először 1704 májusában jelentek meg Szegeden, elfoglalták a Palánkot, de fegyverek híján a várat a császáriak kezében kellett hagyniuk. Rákóczi Ferenc 1704. július 20-án érkezett ide seregével. A vár ostromát azonban augusztus 12-én ő is föladta, mert megbetegedett és fejedelemmé választása miatt el kellett távoznia.

Megbetegedésére így gondol vissza Emlékirataiban: 'Igaz ugyan, hogy a háború kezdete óta másféle ágyam (szalmával tömött zsákágy) nem is volt, minthogy mindig ruhástul aludtam. Azonban betegségem nagyon kínozott, folyton égő szomjúságom volt s azt csak a Tisza vizével olthattam, mely annyira telve volt halakkal, hogy szinte alig lehet-e meríteni abból anélkül, hogy ilyeneket folyton ne fogjon az ember.'
Rákóczi Szegedről bocsátotta ki a vallásszabadságról szóló híres pátensét (1704. augusztus 12.). /Forrás: Rákóczi és Szeged/
A relief alkotója: Löffler Béla
Adományozta: Löffler Klára
Források:
http://artportal.hu/lexikon/muveszek/loffler-bela-5420
http://www.sk-szeged.hu/statikus_html/digitalis/emlektablak/r_betu/r_betu.html
További linkek
http://hu.wikipedia.org/wiki/II._Rákóczi_Ferenc

Cedrus műlapja

Közös gyűjteményben
Rákóczi-szobrok, domborművek
Tagi gyűjteményben
Erdélyi fejedelmek

Cím alapján hasonló

"II. Rákóczi Ferencz-emléktábla" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szeged
Feltöltő
Azonosító
47547
Feltöltve
2010.03.26. 05:35

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 10.03.26. 05:35

"II. Rákóczi Ferencz-emléktábla" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szeged
Feltöltő
Azonosító
47548

Archív fotók

"II. Rákóczi Ferencz-emléktábla" c. alkotás fotói

A bujdosók hamvait hozó kocsit a határon felnyitják a nép előtt. (Vasárnapi Újság)
Alkotó
Település
Szeged
Feltöltő
Azonosító
47549
Feltöltve
2010.03.26. 05:36
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 10.03.26. 05:36
Archív felvétel
A bujdosók hamvait hozó kocsit a határon felnyitják a nép előtt. (Vasárnapi Újság)
Összesen 3 fotó

Műlap története

1 órája
Megérintettem az "II. Rákóczi Ferencz-emléktábla" alkotást
23.02.12. 14:20
Megérintettem az "II. Rákóczi Ferencz-emléktábla" alkotást
21.02.13. 06:16
Az "II. Rákóczi Ferencz-emléktábla" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
21.02.13. 06:16
Az "II. Rákóczi Ferencz-emléktábla" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
10.03.26. 05:57
Cedrus publikálta "II. Rákóczi Ferencz-emléktábla" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.