Agrárszocialista emlékmű

Battonya, Hősök tere
Archív képek
További képek a Fotólistában

Battonya
Hősök tere
A Hősök terének nyugati végén

Felállítás1981. június 21.

Szórád Péter
2010.03.24. 09:28
Az 1891. május 1-jén Orosházán indult, és a viharsarok területén végigsöprő tüntetési hullám Battonyán halálos áldozatokat is követelt. A június 21-i battonyai zendülés az agrárszocialista mozgalom emlékezetes eseménye. A csendőrsortűz következtében négy tüntető szegényparasz halt meg. A tragikus események emlékére készült kompozíción a következő felirat olvasható:
„A Battonyán 1891-ben történt agrárszocialista zendülés 90. évfordulójára emlékeznek a nagyközség lakói 1981-ben.”
Ády
2016.02.04. 13:10
"AZ AGRÁRSZOCIALISTA MEGMOZDULÁS ÉVFORDULÓJÁN
Emlékművet avattak Battonyán

Emlékművet avattak vasárnap Battonyán, a földmunkászendülés 90. évfordulóján. A Hősök terén álló, betonból és bronzból készült, kilencalakos kompozíció Búza Barna szobrászművész és Schall József építőművész alkotása.
Palkó Lajosnak, a nagyközségi pártbizottság titkárának megnyitó szaval után Pozsgay Imre művelődési miniszter mondott avatóbeszédet, emlékeztetve az 1891. június 21-én történtekre, amikor a battonyai földmunkások, zsellérek, napszámosok jogos haragjukban fellázadtak az elnyomás ellen.
A zendülés olyan történelmi tett volt a magyar agrárszocialista mozgalomban, amely túlmutatott a négy nemzetiség lakta Battonya határain, erőt adva a Viharsarok és az egész ország elnyomott parasztságának a további harcihoz. A csendőrsortűzzel levert megmozdulás négy halottjának, hét súlyos sebesültjének és huszonegy sérültjének kiömlött vére történelmi igazságtalanságot fejezett ki, amelyért csak 1945-ben kaptak elégtételt a földosztással, majd életének további gyökeres megváltozásával Battonya és az ország volt földmunkásai, dolgos parasztjai."
Források:
Petőfi Népe, 1981. június 23. kedd (36. évfolyam, 145. szám)

Cím alapján hasonló

Normál és archív fotók

"Agrárszocialista emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Battonya
Feltöltő
Azonosító
47332
Feltöltve
2010.03.24. 08:48

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 10.03.24. 08:48

"Agrárszocialista emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Battonya
Feltöltő
Azonosító
47330
Feltöltve
2010.03.24. 08:47

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 10.03.24. 08:47

"Agrárszocialista emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Battonya
Feltöltő
Azonosító
47331

47326
Feltöltve
2010.03.24. 08:43

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 10.03.24. 08:43

"Agrárszocialista emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Battonya
Feltöltő
Azonosító
47327

47328
Feltöltve
2010.03.24. 08:45

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 10.03.24. 08:45

"Agrárszocialista emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Battonya
Feltöltő
Azonosító
47325
Feltöltve
2010.03.24. 08:42

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 10.03.24. 08:42

"Agrárszocialista emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Battonya
Feltöltő
Azonosító
47329
Feltöltve
2010.03.24. 08:45

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 10.03.24. 08:45

"Agrárszocialista emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Battonya
Feltöltő
Azonosító
286847
Feltöltve
2017.08.06. 17:49
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX L830
ƒ37/10 • 1/400 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 17.08.06. 17:49

"Agrárszocialista emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Battonya
Feltöltő
Azonosító
47333
Feltöltve
2010.03.24. 08:49

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 10.03.24. 08:49

"Agrárszocialista emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Battonya
Feltöltő
Azonosító
545097
Feltöltve
2023.11.06. 15:14
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX L830
ƒ34/10 • 1/250 • 6.8mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 23.11.06. 15:14

Archív fotók

"Agrárszocialista emlékmű" c. alkotás fotói

"Az emlékmű, és a szobrok készítője
Fotó: Veress Erzsi"
Alkotók
Település
Battonya
Feltöltő
Azonosító
261898
Forrás
Békés Megyei Népújság, 1981. június 23. (36. évfolyam, 145. szám)
Évszám
1981
Feltöltve
2016.12.15. 13:40
Képinfó
Alkotó a képen
(Búza Barna)
Avatást látunk
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 16.12.15. 13:40
1981, Archív felvétel
"Az emlékmű, és a szobrok készítője
Fotó: Veress Erzsi"

Adalék vagy máshol

"Agrárszocialista emlékmű" c. alkotás fotói

Adományozó: Bojár Sándor
Kép - 255208
Alkotók
Település
Battonya
Feltöltő
Azonosító
483583
Forrás
fortepan.hu
Évszám
1977
Feltöltve
2022.04.07. 18:10
Képinfó
Alkotó a képen
(Búza Barna)
Adalék
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 22.04.07. 18:10
1977, Archív felvétel
Adományozó: Bojár...Teljes szövegAdományozó: Bojár Sándor
Kép - 255208Kevesebb szöveg
Összesen 13 fotó

Műlap története

23.11.06. 15:14
1 új fotót töltöttem az "Agrárszocialista emlékmű" műlaphoz
22.09.30. 10:08
Megérintettem az "Agrárszocialista emlékmű" alkotást
22.04.07. 18:10
1 új fotót töltöttem az "Agrárszocialista emlékmű" műlaphoz
17.08.06. 17:49
1 új fotót töltöttem az "Agrárszocialista emlékmű" műlaphoz
16.12.15. 13:40
1 új fotót töltöttem az "Agrárszocialista emlékmű" műlaphoz
16.02.04. 14:53
Az "Agrárszocialista emlékmű" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
10.03.24. 09:28
Szórád Péter publikálta "Agrárszocialista emlékmű" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.