Balatonalmádi, Városház tér
További képek a Fotólistában

Angol cím:Birds

Balatonalmádi
Városház tér
Almádi központjában, a vasútállomás közelében a buszpályaudvar várótermében található az alkotás.

Felállítás1976

Nem köztéri:Egyéb intézmény területe
Ády
2010.03.23. 14:52
A Balatonalmádi központjában található buszpályaudvar érdekes formájú épületét, már messziről észrevettem. Tudtam, hogy itt valami izgalmasat fogok találni. Belépve a pici várócsarnokba érdekes látvány fogadott. A váróterem kör alakú falán, színes vegyes technikával készült alkotás mosolygott rám. A nagy üvegablakokon beáradó fény, selymesen játszott rajta. Leültem a padra és egy ideig csak néztem úgy megfogott a hangulata. A színes kompozíciót Rác Andrást festő mozaikművész készítette.
A berendezést is érdemes megemlíteni, mert az is eredeti lehet a 70-es évek óta. Aki arra jár ne hagyja ki az épület meglátogatását!

'1971 decemberében bízták meg Rác Andrást, hogy készítse el Balatonalmádiban épülő volán autóbuszállomás várócsarnokának 12 négyzetméteres mozaik díszítését. A műgyanta alapú, kék színezésű háttér előtt repülő madárcsapatot ábrázoló márványmozaik az építkezés elhúzódása miatt 1976 tavaszán került átadásra.'
Források:
Idézet: Rácz András könyv - Körmendi kiadó 2010
További linkek
Rácz Andrásról szóló könyv: http://hu.scribd.com/doc/40481265/Rac-Andras

Ády műlapja

Cím alapján hasonló

Normál és archív fotók

"Madarak" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Balatonalmádi
Feltöltő
Azonosító
239809
Feltöltve
2016.05.10. 14:04

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 16.05.10. 14:04

"Madarak" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Balatonalmádi
Feltöltő
Azonosító
47237
Feltöltve
2010.03.23. 12:36

Ády 10.03.23. 12:36

"Madarak" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Balatonalmádi
Feltöltő
Azonosító
47238

47239

47240
Feltöltve
2010.03.23. 12:38

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 10.03.23. 12:38

"Madarak" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Balatonalmádi
Feltöltő
Azonosító
47241
Feltöltve
2010.03.23. 12:39

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 10.03.23. 12:39

"Madarak" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Balatonalmádi
Feltöltő
Azonosító
47242

47243

239810
Feltöltve
2016.05.10. 14:04

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 16.05.10. 14:04

"Madarak" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Balatonalmádi
Feltöltő
Azonosító
239811

239812

239813

47235
Feltöltve
2010.03.23. 12:35

Ády 10.03.23. 12:35

"Madarak" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Balatonalmádi
Feltöltő
Azonosító
239814
Feltöltve
2016.05.10. 14:04
Képinfó
Szignó a képen

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 16.05.10. 14:04

Adalék vagy máshol

"Madarak" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Balatonalmádi
Feltöltő
Azonosító
47236
Feltöltve
2010.03.23. 12:35
Képinfó
Adalék

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 10.03.23. 12:35
Összesen 15 fotó

Műlap története

18.07.22. 17:21
Megérintettem a "Madarak" alkotást
17.07.31. 19:50
Megérintettem a "Madarak" alkotást
15.02.18. 13:54
Megérintettem a "Madarak" alkotást
10.03.23. 14:52
Ády publikálta "Madarak" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.