Budapest, V. kerület, Kossuth tér
További képek a Fotólistában

Állapot: Lebontott

Budapest
V. kerület, Kossuth tér
A Parlament előtt a jelenlegi Kossuth-emlékmű helyén állt.

Felállítás1927. november 6.

Fischer Antal (közreműködő)

Sila
2010.03.19. 17:34
Az emlékmű felállítását több mint három évtizedes készülődés előzte meg. Már Kossuth halálakor 1894-ben felvetődött a szoborállítás gondolata és már a gyűjtés is megkezdődött, de csak 1903-ban írtak ki pályázatot, amelyre nagyon gyenge művek érkeztek. A következő, 1906-os pályázaton Horvay János tervét tartották a legjobbnak, aki 1911-ben hozzá is fogott az emlékmű elkészítéséhez, de az I. világháború miatt a munkálatokat fel kellett függeszteni. A háború utáni események és gazdasági helyzet sem kedvezett a szobor elkészítésének.
Végül az emlékművet 1927. november 6-án avatták fel a Parlament épülete előtt, Horthy Miklós kormányzó vezényletével. Az avatóbeszédet gróf Apponyi Albert tartotta mintegy 100 ezer ünneplő jelenlétében.
A kormány nevében gróf Bethlen István, a képviselőház nevében pedig Puky Endre tartott beszédet. A felsőház nevében báró Wlassics Gyula helyezett el koszorút.

Az ünnepséghez kapcsolódó néhány különlegesség:
Az amerikai követ magyar nyelven méltatta Kossuth Lajost.
Az olasz kormány és Turin város is küldött koszorút.
Habsburg József és Albrecht királyi hercegek is megkoszorúzták az emlékművet.
Egy békési atléta futva hozta el az ünnepségre Békéscsabáról a város koszorúját.

Horvay alkotása Kossuth alakját helyezte a középpontba. Két oldalt az első felelős magyar kormány nyolc tagja látható. Nevezetesen balról jobbra haladva:

1. herceg Eszterházy Pál a király személye körüli teendőkért felelős miniszter
2. Klauzál Gábor földművelés- és iparügyi miniszter
3. báró Eötvös József vallás- és oktatásügyi miniszter
4. gróf Széchenyi István közmunka- és közlekedésügyi miniszter

Főalak: Kossuth Lajos pénzügyminiszter

5. gróf Batthyány Lajos miniszterelnök
6. Szemere Bertalan belügyminiszter
7. Deák Ferenc igazságügy miniszter
8. Mészáros Lázár hadügyminiszter

Az alkotást az első pillanattól fogva számos bírálat érte. Prohászka László így ír erről Szoborsorsok című könyvében:
„A Batthyány-kormány tagjai közül tehát a pénzügyminiszter Kossuth Lajos került az emlékmű kiemelt helyére, míg a később mártírhalált halt miniszterelnök csak mellékalakként szerepelt. Az ötlet sem történelmi, sem közjogi értelemben nem mondható szerencsésnek. Kossuth valóban vezéregyénisége volt a szabadságharcnak, de alapvetően nem pénzügyminiszterként, hanem mint az Országos Honvédelmi Bizottmány elnöke, illetve 1849 áprilisától, mint kormányzó.
Horvay kompozíciója, … egyszerűen elhibázott volt. Ehhez járult az egész szoborgaléria letargikus hangulata, amelyet már az avatás idején bírált a sajtó egy része.”

Az emlékmű hátoldalán, mely a 'Kossuth népe' címet viseli, a következő felirat olvasható:

'A KÁRPÁTOKTUL LE AZ AL-DUNÁIG
EGY BŐSZ ÜVÖLTÉS EGY VAD ZIVATAR!
SZÉTSZÓRT HAJÁVAL, VÉRES HOMLOKÁVAL
ÁLL A VIHARBAN MAGA A MAGYAR...'

Az emlékművet pesszimista hangvétele miatt, 1950-ben lebontották. Helyére 1952-ben, Kossuth születésének 150. évfordulóján, új emlékművet állítottak. (Lásd a 2416-os számú műlapot!)

Horvay lebontott szobrait egy ideig a Kerepesi temetőben őrizték, majd 1959-ben Dombóvár kérésére a dunántúli városba szállították, ahol 1972-ben hét, önálló alkotásként állították fel. (Lásd az 1632-1638. számú műlapokat!)
Források:
1. Uj Idők 1927. november 13. 550-552. oldal;
2. Prohászka László: Szoborsorsok. Kornétás Kiadó Budapest, 1994, 87-90. oldal
Ády
2011.01.25. 11:53
Kossuth-szobor avatása - 1927 videó: http://www.youtube.com/watch?v=euoAaBdak5Q
Göröntsér Vera
2011.04.14. 11:32
A Kossuth-emlékműnek nem csak felállítását, hanem magát a pályázatot, ill. annak elbírálását is támadások érték - szintén nem véletlenűl.
A Pest c. folyóirat (1946) közölte a pályázatra benyújtott műveket és többek között ezt írta:
'A második díjat akkoriban Róna József kapta, holott a legelőkelőbb szakértők az első helyet akarták neki juttatni. Talán az ő Kossuth-alakjában van a legtöbb lendület az összesek között, a bizakodó, fiatal Kossuth inspirálta: csupa mozgás, élet az egész szobor. Kossuth tesi alakján túl céljainak, küzdelmének szimbólumát is kőbe rögzítette, valósággal lelke van Róna Kossuthjának. ...'
A cikk ismerteti még a a harmadik helyen végzett Istók János és Holló Barnabás közös alkotását, amiről képet is közöl és Horváth Géza pályaművét (4. helyezett).

Róna József önéletrajzi művében elkeseredetten írt erről a pályázatról, ill. az őt ért méltánytalanságról, a szavazások előtti lobbizásról, a zsúri összetételéről, amelyben a szakértők mellett laikusok is helyet kaptak. Említésre méltó még a pályázati feltételek 'rugalmas' alkalmazása, aminek révén végül a lobbizók csapata kerekedett felül. (II. kötet, 686-688.o.)
Ády
2020.04.20. 17:38
"...A Hungária út 38/b. számú telken készülnek a Kossuth-szobor mellékalakjai. Az emlékművet, mint ismeretes, Horvai János szobrászművész pályadíjnyertes terve alapján alkotják és a munkálatokat Fischer Antal szobrász végezte....
....Tizenegy évvel ezelőtt, 1915-ben kezdte a szobrok faragását Fischer Antal a hungáriaúti műteremben. Ma már mind a nyolc mellékalak szobra teljesen befejezetten sorakozik egymás melleit az udvar gaztól fölvert földjén. A 48-as vezérek, az első felelős magyar minisztérium tagjainak emlékművei, amelyekre már többszáz millió koronát költött az állam, itt paskolja az eső, lepi be a hó már évek óta. Széchenyi, Eötvös József báró, Deák Ferenc, Eszterházy, Klauzál, Batthyány, Mészáros és Szemete kőbevésett, szép ma* gyár feje díszíti a Hungária körút kis földszintes házának udvarát, ahol már csak néhány simítás, néhány alsó szoborrész hiányzik a Kossuth-emlékmű teljes befejezéséhez...." Magyar Hirlap, 1926. július 24. (36. évfolyam, 165. szám)

Blogbejegyzések a műlapról
"Valahol el kell mondani az ünnepi beszédet"
Pál Tamás blogja @ 2013.08.23. 23:53
Véleményem szerint hiánypótló riportot készített Legát Tibor a Magyar Narancs számára Pótó János történésszel, lapunk egyik szerkesztőjével. Az alábbiakban a weben is megjelent teljes cikket idé...

Sila műlapja

Kapcsolódó
Kossuth-emlékmű
Kapcsolódó
Kossuth népe
Kapcsolódó
Kossuth-emlékmű
Kapcsolódó
Öreg honvéd
Kapcsolódó
Kossuth Lajos
Kapcsolódó
Kossuth-emlékmű
Közös gyűjteményben
Szobrok, botrányok
Közös gyűjteményben
Kossuth-szobrok

Cím alapján hasonló

Archív fotók

"Kossuth-emlékmű" c. alkotás fotói

A KÉSZÜLŐ KOSSUTH-SZOBOR MINTÁJA HORVAI JÁNOS MŰTERMÉBEN Forrás: epa.oszk.hu - Vasárnapi Ujság 64. évf. 16. sz. (1917. április 22.)
Alkotó
Horvay JánosFischer Antal (közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
71631
Évszám
1917
Feltöltve
2010.11.16. 15:58
Képinfó
Alkotó a képen
(Horvay János)
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 10.11.16. 15:58
1917, Archív felvétel
A KÉSZÜLŐ KOSSUTH-SZOBOR MINTÁJA HORVAI JÁNOS MŰTERMÉBEN Forrás: epa.oszk.hu - Vasárnapi Ujság...Teljes szövegA KÉSZÜLŐ KOSSUTH-SZOBOR MINTÁJA HORVAI JÁNOS MŰTERMÉBEN Forrás: epa.oszk.hu - Vasárnapi Ujság 64. évf. 16. sz. (1917. április 22.)Kevesebb szöveg

"Kossuth-emlékmű" c. alkotás fotói

A főalak: Kossuth Lajos, mint magvető.
Alkotó
Horvay JánosFischer Antal (közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
46804
Feltöltve
2010.03.19. 17:17
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sila 10.03.19. 17:17
Archív felvétel
A főalak: Kossuth Lajos, mint magvető.

"Kossuth-emlékmű" c. alkotás fotói

Készül a szobor a Parlament előtt.
Alkotó
Horvay JánosFischer Antal (közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
46806
Feltöltve
2010.03.19. 17:19
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sila 10.03.19. 17:19
Archív felvétel
Készül a szobor a Parlament előtt.

"Kossuth-emlékmű" c. alkotás fotói

A kész emlékmű.
Alkotó
Horvay JánosFischer Antal (közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
46803
Feltöltve
2010.03.19. 17:16
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sila 10.03.19. 17:16
Archív felvétel
A kész emlékmű.

"Kossuth-emlékmű" c. alkotás fotói

Avatóünnepség.
Alkotó
Horvay JánosFischer Antal (közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
46807
Feltöltve
2010.03.19. 17:22
Képinfó
Avatást látunk
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sila 10.03.19. 17:22
Archív felvétel
Avatóünnepség.

"Kossuth-emlékmű" c. alkotás fotói

Koszorúzás.
Alkotó
Horvay JánosFischer Antal (közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
46808

Kossuth népe. Az emlékmű hátoldala.
Alkotó
Horvay JánosFischer Antal (közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
46805
Feltöltve
2010.03.19. 17:18
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sila 10.03.19. 17:18
Archív felvétel
Kossuth népe. Az emlékmű hátoldala.

"Kossuth-emlékmű" c. alkotás fotói

Saját Pesti Napló 1930
Alkotó
Horvay JánosFischer Antal (közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
66505
Évszám
1930
Feltöltve
2010.09.20. 11:07
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 10.09.20. 11:07
1930, Archív felvétel
Saját Pesti Napló 1930

"Kossuth-emlékmű" c. alkotás fotói

Képeslap az 1930-as évekből.
Alkotó
Horvay JánosFischer Antal (közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
59702
Évszám
1930
Feltöltve
2010.07.06. 09:53
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sila 10.07.06. 09:53
1930, Archív felvétel
Képeslap az 1930-as évekből.

"Kossuth-emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Horvay JánosFischer Antal (közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
70137
Forrás
fortepan.hu
Feltöltve
2010.10.29. 07:58
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Neményi Margó 10.10.29. 07:58
Archív felvétel

"Kossuth-emlékmű" c. alkotás fotói

Képeslap 1936
Alkotó
Horvay JánosFischer Antal (közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
48022
Évszám
1936
Feltöltve
2010.03.31. 16:24
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 10.03.31. 16:24
1936, Archív felvétel
Képeslap 1936

"Kossuth-emlékmű" c. alkotás fotói

Baráti társaság 1939-ben a Kossuth emlékmű elött. Családi albumból
Alkotó
Horvay JánosFischer Antal (közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
55685
Évszám
1939
Feltöltve
2010.06.02. 10:35
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Neményi Margó 10.06.02. 10:35
1939, Archív felvétel
Baráti társaság 1939-ben a Kossuth emlékmű elött. Családi albumból

"Kossuth-emlékmű" c. alkotás fotói

Esti felvétel 1948-ból, talán az egyik utolsó.
forrás: magyarrendor.osaarchivum.org
Alkotó
Horvay JánosFischer Antal (közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
87576
Évszám
1948
Feltöltve
2011.06.19. 19:56
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Papp János 11.06.19. 19:56
1948, Archív felvétel
Esti felvétel 1948-ból, talán az egyik utolsó.
forrás: magyarrendor.osaarchivum.org

"Kossuth-emlékmű" c. alkotás fotói

A szoborcsoport darabjai Dombóváron.
Alkotó
Horvay JánosFischer Antal (közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
78242
Forrás
fortepan.hu
Feltöltve
2011.02.19. 14:49
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sila 11.02.19. 14:49
Archív felvétel
A szoborcsoport darabjai Dombóváron.

"Kossuth-emlékmű" c. alkotás fotói

Eötvös József és Széchenyi István
Alkotó
Horvay JánosFischer Antal (közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
105173
Feltöltve
2012.02.23. 16:18
Képinfó
Archív fotó
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / u5000
ƒ40/10 • 1/40 • ISO64

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Feles Elek 12.02.23. 16:18
Archív felvétel
Eötvös József és Széchenyi István

"Kossuth-emlékmű" c. alkotás fotói

Batthyány Lajos, Szemere Bertalan, Deák Ferenc
Alkotó
Horvay JánosFischer Antal (közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
105174
Feltöltve
2012.02.23. 16:20
Képinfó
Archív fotó
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / u5000
ƒ40/10 • 1/80 • ISO64

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Feles Elek 12.02.23. 16:20
Archív felvétel
Batthyány Lajos, Szemere Bertalan, Deák Ferenc

"Kossuth-emlékmű" c. alkotás fotói

Képeslap.
Alkotó
Horvay JánosFischer Antal (közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
119723
Forrás
profila.hu
Feltöltve
2012.09.25. 16:57
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Neményi Margó 12.09.25. 16:57
Archív felvétel
Képeslap.

"Kossuth-emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Horvay JánosFischer Antal (közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
135146
Forrás
fortepan 30988sz. kép
Feltöltve
2013.04.02. 22:51
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Neményi Margó 13.04.02. 22:51
Archív felvétel

"Kossuth-emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Horvay JánosFischer Antal (közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
277132
Forrás
Fortepan 118766 sz. kép
Feltöltve
2017.05.09. 23:00
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Neményi Margó 17.05.09. 23:00
Archív felvétel

"Kossuth-emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Horvay JánosFischer Antal (közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
385097
Forrás
Fortepan 175169 sz.kép
Feltöltve
2019.11.25. 17:45
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Neményi Margó 19.11.25. 17:45
Archív felvétel

"Kossuth-emlékmű" c. alkotás fotói

Karinger Ferenc felvétele 1927
Alkotó
Horvay JánosFischer Antal (közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
421864
Forrás
https://bpkep.fszek.hu/CorvinaWeb?pagesize=60&view=long&sort=0&page=0&perpage=0&action=look&actualsearchset=SELECT+1+&actualsort=-1&language=¤tpage=result&text0=&index0=&whichform=cclsearchpage&showmenu=&itemOrder=&itemOrderAD=&edocOrder=ROWNUM&edocOrderAD=a&resultview=long&recnum=795750&marcposition=18&text0=&index0=&ccltext=&resultsize=14
Évszám
1927
Feltöltve
2020.10.25. 17:18
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 20.10.25. 17:18
1927, Archív felvétel
Karinger Ferenc felvétele 1927

"Kossuth-emlékmű" c. alkotás fotói

Harsányi Gyula fotója
Alkotó
Horvay JánosFischer Antal (közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
421866
Forrás
https://bpkep.fszek.hu/CorvinaWeb?pagesize=60&view=long&sort=0&page=0&perpage=0&action=look&actualsearchset=SELECT+1+&actualsort=-1&language=¤tpage=result&text0=&index0=&whichform=cclsearchpage&showmenu=&itemOrder=&itemOrderAD=&edocOrder=ROWNUM&edocOrderAD=a&resultview=long&recnum=795750&marcposition=18&text0=&index0=&ccltext=&resultsize=14
Évszám
1927
Feltöltve
2020.10.25. 17:21
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 20.10.25. 17:21
1927, Archív felvétel
Harsányi Gyula fotója

"Kossuth-emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Horvay JánosFischer Antal (közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
456921
Forrás
Fortepan 201098 sz. kép. Gara Andor
Évszám
1935
Feltöltve
2021.08.30. 19:05
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Neményi Margó 21.08.30. 19:05
1935, Archív felvétel

Adalék vagy máshol

"Kossuth-emlékmű" c. alkotás fotói

Orig: Simon Gyula
kép - 58052
Alkotó
Horvay JánosFischer Antal (közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
172121
Forrás
fortepan.hu
Feltöltve
2014.07.15. 13:50
Képinfó
Adalék
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 14.07.15. 13:50
Archív felvétel
Orig: Simon Gyula
kép - 58052
Összesen 24 fotó

Műlap története

21.08.30. 21:37
A "Kossuth-emlékmű" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
21.08.30. 19:05
1 új fotót töltöttem a "Kossuth-emlékmű" műlaphoz
20.10.25. 17:21
1 új fotót töltöttem a "Kossuth-emlékmű" műlaphoz
20.10.25. 17:18
1 új fotót töltöttem a "Kossuth-emlékmű" műlaphoz
20.04.20. 20:08
A "Kossuth-emlékmű" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
20.04.20. 20:07
A "Kossuth-emlékmű" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
19.11.25. 17:45
1 új fotót töltöttem a "Kossuth-emlékmű" műlaphoz
17.05.09. 23:00
1 új fotót töltöttem a "Kossuth-emlékmű" műlaphoz
14.07.15. 13:50
1 új fotót töltöttem a "Kossuth-emlékmű" műlaphoz
13.04.02. 22:51
1 új fotót töltöttem a "Kossuth-emlékmű" műlaphoz
12.09.25. 16:57
1 új fotót töltöttem a "Kossuth-emlékmű" műlaphoz
12.02.23. 16:20
1 új fotót töltöttem a "Kossuth-emlékmű" műlaphoz
12.02.23. 16:18
1 új fotót töltöttem a "Kossuth-emlékmű" műlaphoz
11.06.19. 19:56
1 új fotót töltöttem a "Kossuth-emlékmű" műlaphoz
10.11.16. 15:58
1 új fotót töltöttem a "Kossuth-emlékmű" műlaphoz
10.10.29. 07:58
1 új fotót töltöttem a "Kossuth-emlékmű" műlaphoz
10.09.20. 11:07
1 új fotót töltöttem a "Kossuth-emlékmű" műlaphoz
10.06.02. 10:35
1 új fotót töltöttem a "Kossuth-emlékmű" műlaphoz
10.03.31. 16:24
1 új fotót töltöttem a "Kossuth-emlékmű" műlaphoz
10.03.19. 17:34
Sila publikálta "Kossuth-emlékmű" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.