II. világháborús emlékmű

Tótkomlós, Szabadság tér

Tótkomlós
Szabadság tér

Felállítás1991. november 2.


Szórád Péter
2010.03.19. 11:38
Négy méter magas négyzet alapú hasáb, oldalain a második világháború áldozatainak névsorával. Bronzból készült páncélsisak alatt szögesdrótból formált töviskoszorúra felhelyezett műanyagkoszorúk.
Ády
2017.04.27. 14:52
"Emlékmű a tótkomlósi hősöknek

Tótkomlóson már a tanácsülés hozott olyan határozatot, mely szerint méltóképpen, emlékművel kell megemlékezni a második világháborúban elesett hősökről. Az akkor elvetett magból szombatra érett „fa” lett, azaz Kiss Nagy András Kossuth-díjas szobrászművész emlékoszlopa, melynek ünnepélyes avatására gyűltek össze a nagyközség lakói. Elsőként Mitykó János nyolcadik osztályos tanuló Gábor Andor versével tisztelgett a kornak, majd Lopusnyi András az Emlékmű Bizottság nevében szólt:
— Az emberiség mindenkor maga írja történelmét, ma mi is azt tesszük, amikor megemlékezünk azokról, akik vérüket adták a hazáért. Számtalan emlékművet állított ez az ország, az övéire mégis csak most kerülhet sor. Juhász Pál polgármester arról beszélt, hogy az idő nem koptatta el a múltat, s ennek az emlékoszlopnak a békét kell hirdetnie. Az egyházak képviselői szintén a békesség és a kegyelet örök értékeit emelték ki, majd felszentelték az elesett katonák neveivel teleírt emlékművet. A szertartás utolsó mozzanataként az önkormányzat, a társadalmi szervezetek és a családtagok helyezték el a kegyelet koszorúit. P. J."
Források:
Békés Megyei Hírlap, 1991. november 4. hétfő (46. évfolyam, 258. szám)

Blogbejegyzések a műlapról
Tótkomlós története a szobrok árnyékában
Szórád Péter blogja @ 2010.03.20. 22:59
Az első találkozás mindig nagyon nagy hatással van a kapcsolatok kialakulásában. Ez ember és város viszonylatban is érvényes. Korábban soha nem jártam Tótkomlóson, a nevén kívül semmit nem tudtam róla. Amikor délelőtt tizenegy óra felé megérkeztünk, rögtön szimpatikus lett, mert szép napsütéssel...




Cím alapján hasonló

"II. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Tótkomlós
Feltöltő
Azonosító
46750
Feltöltve
2010.03.19. 10:25

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 10.03.19. 10:25

"II. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Tótkomlós
Feltöltő
Azonosító
46751
Feltöltve
2010.03.19. 10:26

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 10.03.19. 10:26

"II. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Tótkomlós
Feltöltő
Azonosító
46752
Feltöltve
2010.03.19. 10:27

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 10.03.19. 10:27

"II. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Tótkomlós
Feltöltő
Azonosító
46753
Feltöltve
2010.03.19. 10:35

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 10.03.19. 10:35

"II. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Tótkomlós
Feltöltő
Azonosító
46754
Feltöltve
2010.03.19. 10:36

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 10.03.19. 10:36

"II. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Tótkomlós
Feltöltő
Azonosító
46755
Feltöltve
2010.03.19. 10:37

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 10.03.19. 10:37

"II. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Tótkomlós
Feltöltő
Azonosító
527623
Feltöltve
2023.06.04. 14:20
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX L830
ƒ33/10 • 1/1250 • 6.1mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 23.06.04. 14:20

"II. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Tótkomlós
Feltöltő
Azonosító
527624
Feltöltve
2023.06.04. 14:20
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX L830
ƒ42/10 • 1/1000 • 13.5mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 23.06.04. 14:20

"II. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Tótkomlós
Feltöltő
Azonosító
527625
Feltöltve
2023.06.04. 14:20
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX L830
ƒ65/10 • 1/500 • 5.6mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 23.06.04. 14:20

"II. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Tótkomlós
Feltöltő
Azonosító
527626
Feltöltve
2023.06.04. 14:20
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX L830
ƒ36/10 • 1/640 • 7.7mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 23.06.04. 14:20

"II. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Tótkomlós
Feltöltő
Azonosító
527627
Feltöltve
2023.06.04. 14:29
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX L830
ƒ32/10 • 1/320 • 5.6mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 23.06.04. 14:29
Összesen 11 fotó

Műlap története

23.06.04. 18:23
Az "II. világháborús emlékmű" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
23.06.04. 14:29
1 új fotót töltöttem az "II. világháborús emlékmű" műlaphoz
23.06.04. 14:20
4 új fotót töltöttem az "II. világháborús emlékmű" műlaphoz
22.03.25. 16:29
Megérintettem az "II. világháborús emlékmű" alkotást
19.09.08. 15:56
Megérintettem az "II. világháborús emlékmű" alkotást
17.04.27. 16:08
Az "II. világháborús emlékmű" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
10.03.19. 11:38
Szórád Péter publikálta "II. világháborús emlékmű" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.