Geréby család síremléke

Debrecen, Benczúr Gyula utca 20.
További képek a Fotólistában

Debrecen
Benczúr Gyula utca 20.
A XI. liget, a tábla sarkánál, a ravatalozóhoz közel.

Avatás1943
Avatás1915

Nem köztéri:Temető, sírkert
TundeK62
2010.04.12. 23:58
A Debreceni Köztemető kialakítására az 1920-as évek legvégén került sor. A Ravatalozó, és a Krematórium épülete 1932-ben lett kész. Építésze, Borsos József Nyugat-Európában tanulmányozta az ilyen jellegű épületeket előzetesen. 1932-re egy akkoriban páratlan temetői kertet alakítottak ki a Nagyerdő egy részén. Magát a Ravatalozót minden részletében is az építész tervezte. Díszítésére debreceni kötődésű képzőművészeket kértek fel, akik a négy ravatalozót művészeti alkotásokkal (freskók, seccók és üvegablakok) gazdagították.

A síremlékeket folyamatosan szállították át a régi temetőkből. Az utolsó ilyen áthelyezési időszak már 1963-ban volt.

Az itt látható Geréby Pálról és családjáról a helytörténeti anyagokban nem sok mindent találtam.
A temető nyilvántartásában csak az szerepel, hogy a családból elsőként az 1878–1915 között élt Geréby Pált temették el 37 éves korában. A síremlék tehát eredetileg egy másik temetőben volt.
1943-ban szállították át a Szent Anna utcai temetőből.
A pucsitai márványból készült síremlék egy kősziklát mozdító férfi alakja. Az a Némethy László a szobrász, aki a temető főbejáratánál álló Krisztus-szobrot is alkotta.

Mivel Debrecen egy főleg reformátusok lakta város volt akkoriban, túl sok szobor nincs a temetőben.
Máig hiányzik azonban ezeknek a pontos feltárása, megismertetése a nyilvánossággal.

2014. november 20-án talált szöveg: Debreceni Képes Kalendáriom, 1916, 97. p.:
Ötömösi Geréby Pál:– földbirtokos, honvédhuszár főhadnagy –
Most, mikor a halál olyan dúsan arat, mikor válogatás nélkül, tehetetlenül szedi áldozatait, mikor már talán könnyeink sincsenek az újabb, meg újabb veszteségek elsiratására, és a szív is megkeményedett temérdek fájdalom súlyától: jön a hollószárnyú hír. Elesett Geréby Pál is, a daliás férfi, a huszár főhadnagy. Vitézségéért soron kívül léptették elő főhadnaggyá, rátermettségéért bíztak reá századparancsnokságot az 1. népfelkelő huszárezredben;...
Amilyen kiváló katona és hős volt a harctéren, az ellenség előtt, olyan derék polgár volt a békében, a köznapi élet küzdelmeiben. Debrecen társadalmi és közgazdasági tevékenységének egyik népszerű, érdemes vezetőjét veszítette el ő benne.
Június 30-án a galicziai harctéren, századát rohamra vezetve halt hősi halált.
Bajtársai Banunin községben helyezték örök nyugalomra, honnan 1915 aug. 15-én, a debreceni családi sírboltba temették el.
(A szöveget a mai helyesírás szabályai szerint írtam le.)

2021-ben a nagyszabású síremléket szépen megtisztítva találtam a temetőben, októberben.

TundeK62 műlapja

Cím alapján hasonló

"Geréby család síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
45893
Feltöltve
2010.03.11. 23:27

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 10.03.11. 23:27

"Geréby család síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
45894
Feltöltve
2010.03.11. 23:28

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 10.03.11. 23:28

45895

45896
Feltöltve
2010.03.11. 23:29

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 10.03.11. 23:29

"Geréby család síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
45898
Feltöltve
2010.03.11. 23:32

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 10.03.11. 23:32

"Geréby család síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
185888
Feltöltve
2014.11.04. 22:46
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/40 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 14.11.04. 22:46

185889
Feltöltve
2014.11.04. 22:46
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ50/10 • 1/80 • ISO250

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 14.11.04. 22:46

"Geréby család síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
185890
Feltöltve
2014.11.04. 22:47
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ50/10 • 1/80 • ISO320

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 14.11.04. 22:47

"Geréby család síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
185891
Feltöltve
2014.11.04. 22:47
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/80 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 14.11.04. 22:47

"Geréby család síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
185892
Feltöltve
2014.11.04. 22:48
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/60 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 14.11.04. 22:48

"Geréby család síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
185893

185894
Feltöltve
2014.11.04. 22:49
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/100 • ISO80

TundeK62 14.11.04. 22:49

185895

463196
Feltöltve
2021.10.20. 00:59
EXIF információk...
SONY / DSC-RX100
ƒ56/10 • 1/125 • 15.8mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 21.10.20. 00:59

"Geréby család síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
463197
Feltöltve
2021.10.20. 00:59
EXIF információk...
SONY / DSC-RX100
ƒ50/10 • 1/125 • 15.8mm • ISO160

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 21.10.20. 00:59

"Geréby család síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
463198
Feltöltve
2021.10.20. 00:59
EXIF információk...
SONY / DSC-RX100
ƒ40/10 • 1/100 • 10.4mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 21.10.20. 00:59

"Geréby család síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
463199
Feltöltve
2021.10.20. 00:59
EXIF információk...
SONY / DSC-RX100
ƒ49/10 • 1/100 • 37.1mm • ISO250

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 21.10.20. 00:59

"Geréby család síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
463200
Feltöltve
2021.10.20. 00:59
EXIF információk...
SONY / DSC-RX100
ƒ35/10 • 1/100 • 18.9mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 21.10.20. 00:59

"Geréby család síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
463201
Feltöltve
2021.10.20. 00:59
EXIF információk...
SONY / DSC-RX100
ƒ56/10 • 1/160 • 34.6mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 21.10.20. 00:59

"Geréby család síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
465589
Fotózva
2012. szeptember
Feltöltve
2021.11.02. 10:42
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S1600
ƒ380/100 • 1/150 • 8.9mm • ISO64

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 21.11.02. 10:42
2012. szeptember
Összesen 20 fotó

Műlap története

21.11.02. 10:42
1 új fotót töltöttem a "Geréby család síremléke" műlaphoz
21.10.20. 00:59
6 új fotót töltöttem a "Geréby család síremléke" műlaphoz
15.06.15. 00:37
A "Geréby család síremléke" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
10.04.12. 23:58
TundeK62 publikálta "Geréby család síremléke" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.