Diósgyőr hősi halottjainak emlékműve

Miskolc, Táncsics tér
Archív képek
További képek a Fotólistában

Miskolc
Táncsics tér
A Diósgyőri várhoz vezető útkereszteződésnél.

Avatás1948
Avatás1928. június 10.

Spisák Anita
2010.03.11. 08:22
A szobor felirata: 'Diósgyőr község hazáért halt hős fiainak 1914-1918'.
A szobor bronz talpára erősített lemezen a következő felirat olvasható: 'Szétrombolta a második világháború, helyreállították a diósgyőri MÁVAG dolgozói, 1948. Szabó László, Holló Antal'.
A talpazat két oldalsó és hátsó felületébe az elesettek neveit vésték bele.
Ády
2015.01.24. 15:58
"...A fordulat, a község hősi halottai emlékének kisajátítása érzékenyen érintette a református egyházat, amely ekkor Horthy Istvánt tudhatja egyházgondnoksága élén. Ők már 1917 óta gyűjtést folytattak az emlékműre; a pénz értéke azonban az infláció következtében annyira lecsökkent, hogy csak 1926-ban. a katolikus emlék felállításával egyidőben. a községi képviselőtestület határozatával és anyagi támogatásával vált lehetővé a szobor megrendelése.
A ..feleségétől és gyermekétől búcsúzó, hadba induló, sapka nélküli honvéd szobrának leleplezése és átadása 1928. június 10-én délután 4 órakor, csendes, napsütéses időben történt." Az ünnepi beszédek sorra megemlítik az emlékmű történelmi jelentőségét: „Több mint ötszázezer azoknak a hősöknek a száma, akik a haza védelmében életüket vesztették és a szélrózsa minden irányában alusszák örök álmukat. E hősök között volt ama 221 diósgyőri magyar vitéz is, akinek emlékére Diósgyőr község közönsége e szobrot emelte, háláját, kegyeletét, elismerését és csodálatát kívánva ezen emlékmű által kifejezni rántuk. És nemcsak legjobb, legbátrabb fiaink sokaságát vesztettük el a háború alatt, de szegény szerencsétlen hazánk teljesen megcsonkíttatott és darabokra szaggattatott..." (Dr. Deseőffy Aurél m. kir. kereskedelemügyi minisztertanácsos, kerületi országgyűlési képviselő)
..A szobor ma itt áll, hogy örök hirdetője legyen a magyar nép áldozatkész hazaszeretetének, harci erényeinek." (Radó Gábor m. kir. főmérnök, képviselőtestületi tag)
„Diósgyőr községnek árva apró népe / lm eljött a hősök lelke közelébe / Magyar virágokból
koszorút kötöttünk / Dicső szobrához áldozáshoz jöttünk. / Áldozáshoz jöttünk tiszta imádsággal, / Bánatos fenyővel, harmatos virággal." (Barcsai János tanító verse, előadta Zsigmond Ferenc V. oszt. hadiárva.)..."
Források:
A Miskolci Herman Ottó Múzeum Közleményei 27. (Miskolc, 1991), Sajó Tamás: A diósgyőri főutca történeti változásai

Spisák Anita műlapja

Cím alapján hasonló

"Diósgyőr hősi halottjainak emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Miskolc
Feltöltő
Azonosító
45706
Feltöltve
2010.03.10. 18:38

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Spisák Anita 10.03.10. 18:38

"Diósgyőr hősi halottjainak emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Miskolc
Feltöltő
Azonosító
45707
Feltöltve
2010.03.10. 18:39

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Spisák Anita 10.03.10. 18:39

"Diósgyőr hősi halottjainak emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Miskolc
Feltöltő
Azonosító
45709
Feltöltve
2010.03.10. 18:42

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Spisák Anita 10.03.10. 18:42

"Diósgyőr hősi halottjainak emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Miskolc
Feltöltő
Azonosító
45710
Feltöltve
2010.03.10. 18:43

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Spisák Anita 10.03.10. 18:43

"Diósgyőr hősi halottjainak emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Miskolc
Feltöltő
Azonosító
45711
Feltöltve
2010.03.10. 18:44

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Spisák Anita 10.03.10. 18:44

"Diósgyőr hősi halottjainak emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Miskolc
Feltöltő
Azonosító
45712
Feltöltve
2010.03.10. 18:45

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Spisák Anita 10.03.10. 18:45

"Diósgyőr hősi halottjainak emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Miskolc
Feltöltő
Azonosító
78932
Fotózva
2010. március
Feltöltve
2011.02.27. 19:17
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S8000fd
ƒ40/10 • 1/210 • ISO64

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Spisák Anita 11.02.27. 19:17
2010. március

"Diósgyőr hősi halottjainak emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Miskolc
Feltöltő
Azonosító
78933
Fotózva
2010. március
Feltöltve
2011.02.27. 19:17
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S8000fd
ƒ50/10 • 1/400 • ISO64

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Spisák Anita 11.02.27. 19:17
2010. március

"Diósgyőr hősi halottjainak emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Miskolc
Feltöltő
Azonosító
78934
Fotózva
2010. március
Feltöltve
2011.02.27. 19:18
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S8000fd
ƒ35/10 • 1/210 • ISO64

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Spisák Anita 11.02.27. 19:18
2010. március

"Diósgyőr hősi halottjainak emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Miskolc
Feltöltő
Azonosító
172095
Feltöltve
2014.07.15. 01:43
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ63/10 • 1/250 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 14.07.15. 01:43

"Diósgyőr hősi halottjainak emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Miskolc
Feltöltő
Azonosító
172096
Feltöltve
2014.07.15. 01:44
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ63/10 • 1/250 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 14.07.15. 01:44

"Diósgyőr hősi halottjainak emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Miskolc
Feltöltő
Azonosító
172097
Feltöltve
2014.07.15. 01:44
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ50/10 • 1/100 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 14.07.15. 01:44

"Diósgyőr hősi halottjainak emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Miskolc
Feltöltő
Azonosító
172098
Feltöltve
2014.07.15. 01:45
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ50/10 • 1/160 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 14.07.15. 01:45

"Diósgyőr hősi halottjainak emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Miskolc
Feltöltő
Azonosító
172099
Feltöltve
2014.07.15. 01:45
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ63/10 • 1/160 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 14.07.15. 01:45

"Diósgyőr hősi halottjainak emlékműve" c. alkotás fotói

2012
Alkotó
Település
Miskolc
Feltöltő
Azonosító
333189
Fotózva
2012. május
Évszám
2012
Feltöltve
2018.11.27. 21:13
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX130 IS
ƒ34/10 • 1/160 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 18.11.27. 21:13
2012. május
2012

"Diósgyőr hősi halottjainak emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Miskolc
Feltöltő
Azonosító
422767
Fotózva
2019. április
Feltöltve
2020.11.02. 14:46
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX130 IS
ƒ56/10 • 1/1000 • 52.4mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 20.11.02. 14:46
2019. április

"Diósgyőr hősi halottjainak emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Miskolc
Feltöltő
Azonosító
434185
Fotózva
2015. augusztus
Feltöltve
2021.02.23. 10:21
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX130 IS
ƒ50/10 • 1/160 • 22.4mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 21.02.23. 10:21
2015. augusztus

"Diósgyőr hősi halottjainak emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Miskolc
Feltöltő
Azonosító
506164
Feltöltve
2022.10.25. 14:16
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ55/10 • 1/125 • 28.7mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 22.10.25. 14:16

"Diósgyőr hősi halottjainak emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Miskolc
Feltöltő
Azonosító
506165
Feltöltve
2022.10.25. 14:16
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ64/10 • 1/125 • 129mm • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 22.10.25. 14:16

Archív fotók

"Diósgyőr hősi halottjainak emlékműve" c. alkotás fotói

Képeslap.
Alkotó
Település
Miskolc
Feltöltő
Azonosító
86344
Feltöltve
2011.06.06. 16:22
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sila 11.06.06. 16:22
Archív felvétel
Képeslap.

"Diósgyőr hősi halottjainak emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Miskolc
Feltöltő
Azonosító
218519
Forrás
Képeslap
Feltöltve
2015.09.28. 21:52
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 15.09.28. 21:52
Archív felvétel

"Diósgyőr hősi halottjainak emlékműve" c. alkotás fotói

Képeslap.
Alkotó
Település
Miskolc
Feltöltő
Azonosító
255770
Feltöltve
2016.10.21. 20:55
Képinfó
Archív fotó
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot G1 X
ƒ35/10 • 1/8 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sila 16.10.21. 20:55
Archív felvétel
Képeslap.
Összesen 22 fotó

Műlap története

22.10.25. 14:16
2 új fotót töltöttem a "Diósgyőr hősi halottjainak emlékműve" műlaphoz
21.02.23. 10:21
1 új fotót töltöttem a "Diósgyőr hősi halottjainak emlékműve" műlaphoz
20.11.02. 14:46
1 új fotót töltöttem a "Diósgyőr hősi halottjainak emlékműve" műlaphoz
18.11.27. 21:13
1 új fotót töltöttem a "Diósgyőr hősi halottjainak emlékműve" műlaphoz
16.10.21. 20:55
1 új fotót töltöttem a "Diósgyőr hősi halottjainak emlékműve" műlaphoz
15.09.28. 21:52
1 új fotót töltöttem a "Diósgyőr hősi halottjainak emlékműve" műlaphoz
15.01.31. 21:01
A "Diósgyőr hősi halottjainak emlékműve" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
14.07.29. 22:28
A "Diósgyőr hősi halottjainak emlékműve" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
14.07.15. 01:45
1 új fotót töltöttem a "Diósgyőr hősi halottjainak emlékműve" műlaphoz
14.07.15. 01:45
1 új fotót töltöttem a "Diósgyőr hősi halottjainak emlékműve" műlaphoz
14.07.15. 01:44

14.07.15. 01:43
1 új fotót töltöttem a "Diósgyőr hősi halottjainak emlékműve" műlaphoz
11.06.06. 16:22
1 új fotót töltöttem a "Diósgyőr hősi halottjainak emlékműve" műlaphoz
10.03.11. 08:22
Spisák Anita publikálta "Diósgyőr hősi halottjainak emlékműve" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.