Pécsi Nemzeti Színház szobrai 1

Pécs, Színház tér 1
További képek a Fotólistában

Pécs
Színház tér 1

Felállítás1895

Az alkotót eddig nem sikerült kideríteni. Többet tudsz?

uzmaria
2008.03.06. 21:03
Pécsi Nemzeti Színház 1894-95-ben épült Steinhardt Antal és Lang Antal tervei alapján. A város, mint megbízó külön gondot fordított az épület szobordíszeinek igényességére, a pályázatban kikötötték egyrészt a művészi szempontú minőségi követelményeket, másrészt azt, hogy a szobrok a színházi alapgondolat megtestesülései legyenek. A megbízást Kiss György kapta a tervek elkészítésére, azonban mivel Zsolnay részéről előnyösebb ajánlat érkezett, így kompromisszumos megoldásként az eredetileg kőből tervezett szobrokat pirogránitból készítették el. A főkupola szárnyatlan Géniusza Kiss György (eredetileg aranyozott) ón alkotása, de az épületen elhelyezett öt művészportré (Erkel Ferenc, Csiky Gergely, Szigligeti Ede, Kisfaludy Károly és Vörösmarty Mihály) is feltehetően az ő alkotása. A főhomlokzat legszebb alkotásai, a hármas szoborcsoport, a Diana vadászata című timpanon-dombormű, valamint az emeleti oszlopok közti allegorikus nőalakok pirogránitból készültek, a Zsolnay gyárban. Szintén a gyár pirogránit alkotásai a homlokzatot díszítő barna domborművek, valamint az épület belsejében a főlépcső mellvédkorlátai. A főépület mellett, a Kamaraszínház felőli oldalon, a pénztári szárny feletti plasztikus burkolatú fal Schrammel Imre és Fürtös György pirogránit alkotása 1986-ból.

Sikota Győző: Zsolnay ( Corvina 1980) könyvében olvastam ( 168.old)
'A szobrokat az osztrák Kosek mintázta.' Sajnos az alkotóról nem találtam sehol se más adatot...
További linkek
http://www.pecsinemzetiszinhaz.hu/albumok/epuletfotok/index.htm
Angol leírás, sztori
uzmaria
2008.03.06. 21:03
The short history of the National Theatre of Pécs

Several national minorities lived in Pécs around the 1800s and in the19th century. Hungarian, German, Bosnian, Serbian, Croatian, Austrian, Czech, Moravian and Italian people lived here together in peace and harmony. They created a pidgin throughout the decades spent together. When the actors arrived, they brought the literary language (Standard German and Hungarian) into the 'Babel of Pécs'.
There have been regular theatrical performances here since 1786. Pécs was one of the most significant provincial centres of Hungarian theatrical culture. Comedians performed in big dance-halls, in aristocratic town-houses, in inns and cafés. 'The House to the Elephant' was a popular place but the touring companies also played on 'Tettye stage'.
City dwellers wanted a theatre with a repertory company, they dreamed of a place where they could regularly have artistic experiences and also meet friends.
The General Assembly of Pécs created a Theatrical Committee to indicate the building site of the theatre and they chose the actual 'Theatre Square' where a military hospital used to stand.
All the other important institutions, offices, public and private houses were built around this time, the present-day appearance of Pécs was created around 1840.
János Aidinger then mayor was elected to be the chairman of the Theatrical Committee, who submitted the county surtax to the vote to cover the expenses of the theatre.
In May 1890 the Committee announced a national design competition that was won by the world famous designers, Adolf Lang and Antal Steinhardt. They got down to building the theatre straight away together with the famous Felmer-Helmer partners and with 10,000 forints.
On the building you can find the statues of outstanding theatrical people of the time (Gergely Csiky, Ede Szigligeti, Károly Kisfaludy, Ferenc Erkel the composer) and there is a marvellous statue of the 'Genius' on the dome. The 'Genius' was designed by the sculptor György Kiss and created people from the Zsolnay Porcelain Factory.
The theatre was opened on 5th October 1895. The 'Pécs Journal' welcomed this fantastic event with a special issue, the people cheered in delight. Ferenc Erkel's Bánk bán the most famous Hungarian opera was put on stage on the occasion with great success.
The theatre had to be closed on 5th June 1986, because the building became life-threatening. The reconstruction finished in June 1991 and the building was totally renewed. There is a brand new revolving stage, a four-part sinking orchestra pit, new light, sound and video system and the theatre is air-conditioned. The National Theatre of Pécs meets the requirements of the modern times and wants to serve the viewers every night on a high level.

uzmaria műlapja

Cím alapján hasonló

"Pécsi Nemzeti Színház szobrai 1" c. alkotás fotói

Település
Pécs
Feltöltő
Azonosító
3638
Feltöltve
2008.03.06. 21:03

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

uzmaria 08.03.06. 21:03

3639

3640

3641

3642

3643

3644

3645

3646

3647

3648

169669
Feltöltve
2014.06.25. 00:01

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 14.06.25. 00:01

"Pécsi Nemzeti Színház szobrai 1" c. alkotás fotói

Település
Pécs
Feltöltő
Azonosító
221951
Feltöltve
2015.10.17. 20:34
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ63/10 • 1/250 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 15.10.17. 20:34

"Pécsi Nemzeti Színház szobrai 1" c. alkotás fotói

Település
Pécs
Feltöltő
Azonosító
221952
Feltöltve
2015.10.17. 20:41
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ63/10 • 1/250 • ISO160

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 15.10.17. 20:41

"Pécsi Nemzeti Színház szobrai 1" c. alkotás fotói

Település
Pécs
Feltöltő
Azonosító
221953
Feltöltve
2015.10.17. 20:41
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ63/10 • 1/250 • ISO320

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 15.10.17. 20:41

"Pécsi Nemzeti Színház szobrai 1" c. alkotás fotói

Település
Pécs
Feltöltő
Azonosító
221954
Feltöltve
2015.10.17. 20:43
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ63/10 • 1/250 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 15.10.17. 20:43

"Pécsi Nemzeti Színház szobrai 1" c. alkotás fotói

Település
Pécs
Feltöltő
Azonosító
221955
Feltöltve
2015.10.17. 20:44
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ63/10 • 1/250 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 15.10.17. 20:44

"Pécsi Nemzeti Színház szobrai 1" c. alkotás fotói

Település
Pécs
Feltöltő
Azonosító
271089
Fotózva
2015. szeptember
Feltöltve
2017.03.23. 16:39
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ63/10 • 1/250 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 17.03.23. 16:39
2015. szeptember

"Pécsi Nemzeti Színház szobrai 1" c. alkotás fotói

Település
Pécs
Feltöltő
Azonosító
445276
Feltöltve
2021.06.09. 16:14
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ59/10 • 1/200 • 57.7mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 21.06.09. 16:14

"Pécsi Nemzeti Színház szobrai 1" c. alkotás fotói

Település
Pécs
Feltöltő
Azonosító
445277
Feltöltve
2021.06.09. 16:14
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ61/10 • 1/100 • 107.5mm • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 21.06.09. 16:14

"Pécsi Nemzeti Színház szobrai 1" c. alkotás fotói

Település
Pécs
Feltöltő
Azonosító
445278
Feltöltve
2021.06.09. 16:15
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ61/10 • 1/125 • 107.5mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 21.06.09. 16:15

"Pécsi Nemzeti Színház szobrai 1" c. alkotás fotói

Település
Pécs
Feltöltő
Azonosító
448258
Feltöltve
2021.06.30. 14:53
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ33/10 • 1/640 • 4.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 21.06.30. 14:53

"Pécsi Nemzeti Színház szobrai 1" c. alkotás fotói

Település
Pécs
Feltöltő
Azonosító
448259
Feltöltve
2021.06.30. 14:53
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ57/10 • 1/320 • 50.5mm • ISO100

448260

448261
Feltöltve
2021.06.30. 14:53
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ61/10 • 1/250 • 96.2mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 21.06.30. 14:53
Összesen 25 fotó

Műlap története

21.06.30. 14:53
4 új fotót töltöttem a "Pécsi Nemzeti Színház szobrai 1" műlaphoz
21.06.09. 16:15
1 új fotót töltöttem a "Pécsi Nemzeti Színház szobrai 1" műlaphoz
21.06.09. 16:14
2 új fotót töltöttem a "Pécsi Nemzeti Színház szobrai 1" műlaphoz
17.03.23. 16:39
1 új fotót töltöttem a "Pécsi Nemzeti Színház szobrai 1" műlaphoz
15.10.17. 20:44
1 új fotót töltöttem a "Pécsi Nemzeti Színház szobrai 1" műlaphoz
15.10.17. 20:43
1 új fotót töltöttem a "Pécsi Nemzeti Színház szobrai 1" műlaphoz
15.10.17. 20:41

15.10.17. 20:34
1 új fotót töltöttem a "Pécsi Nemzeti Színház szobrai 1" műlaphoz
14.12.27. 18:27
Megérintettem a "Pécsi Nemzeti Színház szobrai 1" alkotást
14.06.25. 00:01
1 új fotót töltöttem a "Pécsi Nemzeti Színház szobrai 1" műlaphoz
08.03.06. 21:03
uzmaria publikálta "Pécsi Nemzeti Színház szobrai 1" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.