Szántó Kovács János

Hódmezővásárhely, Kossuth tér
Archív képek
További képek a Fotólistában

Kossuth tér - Andrássy utca sarok

Felállítás1965


Cedrus
2010.02.14. 19:06
Szántó Kovács János (Hódmezővásárhely, 1852. április 27. - Hódmezővásárhely, 1908. június 8.)
"Az 1890-es évek hódmezővásárhelyi agrárszocialista szervezkedésének, mozgalmának karizmatikus vezéregyénisége. 1894. április 22-én, a városházán történt letartóztatása tömegmegmozdulást váltott ki, ahol a csendőrök, majd a segítségül hívott huszárszázad a vezérük szabadon engedését követelő több ezres tömegből egy földmunkást megölt, nyolc embert megsebesített. Szántó Kovács Jánosnak az 1895. március 5-én kezdődött perében tanúsított kiállása, elveinek bátor megvallása a magyar munkásmozgalom fontos adaléka." http://katalogus.nlvk.hu/html/vik/szanto.htm

"Valóban, Somogyi József nem törekedett a portrészerűségre, vallván, hogy aki egy eszmét szolgál, abban nem az egyedi jegyek a döntőek, hanem sokkal inkább az eszmei mondanivaló. Így tehát az egyéni helyett a típus felé vitte el Szántó Kovács alakját. Monumentálisan, jegenyeként magasodik fel az izmos, inas, szakadozott öltözetben álló férfialak. Belső feszültség és erő sugárzik tartásából és a kissé előre szegett fejből egyaránt. A két ököl a tömegek, a parasztság, a dolgozó emberek erejét fejezi ki rendkívül szuggesztíven. Az érdes, rusztikus felület a századforduló agrárproletariátusának nyomorát, elszántságát és harcát jeleníti meg. A görbedt hát ívében a talicskázott, ásott, kapált föld tömegét, tízezer köbmétereit érezzük. Az alacsony talapzat, melynek tervezője Janáky István, az emberközelség kifejezője. A kettős körplasztikai hatás nagyszerűen érvényesül, részben a szobor körüli járdáról, részben, szélesebb ívűen az Ótemplom és a 80 lakásos bérház előtti részről." /Forrás: Dömötör János: Vásárhely szobrai http://www.sulinet.hu/oroksegtar/data/telepulesek_ertekei/hodmezovasarhely/vasarhely_szobrai/pages/vsz_02_szobrok_emlekmuvek.htm

Kis Varsó művészcsoport kezdeményezte és szállíttatta el Somogyi József Hódmezővásárhelyen 1965-ben felállított Szántó Kovács János szobrát az amszterdami Stedelijk Múzeumba, az ott megrendezett Time and Again című kiállításra. Ez a cselekedet országos vitát szított szakmai körökben.
További információk:
http://exindex.hu/index.php?page=3&id=396
http://www.balkon.hu/balkon05_02/09fowkes.html
További linkek
http://hu.wikipedia.org/wiki/Szántó_Kovács_János

Cedrus műlapja



Cím alapján hasonló

"Szántó Kovács János" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Hódmezővásárhely
Feltöltő
Azonosító
43275
Feltöltve
2010.02.14. 18:13

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 10.02.14. 18:13

"Szántó Kovács János" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Hódmezővásárhely
Feltöltő
Azonosító
43276
Feltöltve
2010.02.14. 18:14

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 10.02.14. 18:14

"Szántó Kovács János" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Hódmezővásárhely
Feltöltő
Azonosító
43277
Feltöltve
2010.02.14. 18:15

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 10.02.14. 18:15

"Szántó Kovács János" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Hódmezővásárhely
Feltöltő
Azonosító
43278
Feltöltve
2010.02.14. 18:16

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 10.02.14. 18:16

"Szántó Kovács János" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Hódmezővásárhely
Feltöltő
Azonosító
43279
Feltöltve
2010.02.14. 18:17

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 10.02.14. 18:17

"Szántó Kovács János" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Hódmezővásárhely
Feltöltő
Azonosító
43282
Feltöltve
2010.02.14. 18:18

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 10.02.14. 18:18

"Szántó Kovács János" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Hódmezővásárhely
Feltöltő
Azonosító
43289
Feltöltve
2010.02.14. 18:21

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 10.02.14. 18:21

"Szántó Kovács János" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Hódmezővásárhely
Feltöltő
Azonosító
45832
Feltöltve
2010.03.11. 16:45

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Nagy Zsolt Imre 10.03.11. 16:45

"Szántó Kovács János" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Hódmezővásárhely
Feltöltő
Azonosító
161146
Feltöltve
2014.03.30. 19:30
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix T200
ƒ1000/100 • 1/180 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 14.03.30. 19:30

"Szántó Kovács János" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Hódmezővásárhely
Feltöltő
Azonosító
216391
Feltöltve
2015.09.03. 22:31
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ50/10 • 1/400 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 15.09.03. 22:31

"Szántó Kovács János" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Hódmezővásárhely
Feltöltő
Azonosító
216392
Feltöltve
2015.09.03. 22:31
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/1000 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 15.09.03. 22:31

"Szántó Kovács János" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Hódmezővásárhely
Feltöltő
Azonosító
317065
Feltöltve
2018.07.07. 06:50
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S4700
ƒ710/100 • 1/170 • ISO64

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 18.07.07. 06:50

"Szántó Kovács János" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Hódmezővásárhely
Feltöltő
Azonosító
320051
Fotózva
2017. szeptember
Feltöltve
2018.08.05. 23:26
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ44/10 • 1/500 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 18.08.05. 23:26
2017. szeptember

"Szántó Kovács János" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Hódmezővásárhely
Feltöltő
Azonosító
320052
Fotózva
2017. szeptember
Feltöltve
2018.08.05. 23:26
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ40/10 • 1/400 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 18.08.05. 23:26
2017. szeptember

"Szántó Kovács János" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Hódmezővásárhely
Feltöltő
Azonosító
320053
Fotózva
2017. szeptember
Feltöltve
2018.08.05. 23:27
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ40/10 • 1/250 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 18.08.05. 23:27
2017. szeptember

"Szántó Kovács János" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Hódmezővásárhely
Feltöltő
Azonosító
320058
Fotózva
2017. szeptember
Feltöltve
2018.08.05. 23:30
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ52/10 • 1/125 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 18.08.05. 23:30
2017. szeptember

"Szántó Kovács János" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Hódmezővásárhely
Feltöltő
Azonosító
326956
Feltöltve
2018.10.10. 03:28
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX L830
ƒ33/10 • 1/1000 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 18.10.10. 03:28

"Szántó Kovács János" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Hódmezővásárhely
Feltöltő
Azonosító
353038
Feltöltve
2019.05.02. 11:06
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ40/10 • 1/800 • 5.2mm • ISO160

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 19.05.02. 11:06

"Szántó Kovács János" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Hódmezővásárhely
Feltöltő
Azonosító
353039
Feltöltve
2019.05.02. 11:06
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ45/10 • 1/1250 • 4.6mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 19.05.02. 11:06

"Szántó Kovács János" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Hódmezővásárhely
Feltöltő
Azonosító
353040
Feltöltve
2019.05.02. 11:06
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ40/10 • 1/320 • 12.4mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 19.05.02. 11:06

"Szántó Kovács János" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Hódmezővásárhely
Feltöltő
Azonosító
353251
Feltöltve
2019.05.03. 17:27
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ45/10 • 1/1250 • 8.8mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 19.05.03. 17:27

"Szántó Kovács János" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Hódmezővásárhely
Feltöltő
Azonosító
353252
Feltöltve
2019.05.03. 17:27
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ40/10 • 1/1000 • 4.9mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 19.05.03. 17:27

"Szántó Kovács János" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Hódmezővásárhely
Feltöltő
Azonosító
507692
Feltöltve
2022.11.06. 11:58
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX L830
ƒ34/10 • 1/250 • 6.8mm • ISO250

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 22.11.06. 11:58

Archív fotók

"Szántó Kovács János" c. alkotás fotói

A szobor 1986-ban Forrás: Saját - Budapest folyóirat 1986
Alkotó
Település
Hódmezővásárhely
Feltöltő
Azonosító
43593
Évszám
1986
Feltöltve
2010.02.17. 14:57
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 10.02.17. 14:57
1986, Archív felvétel
A szobor 1986-ban Forrás: Saját - Budapest folyóirat 1986

"Szántó Kovács János" c. alkotás fotói

Képeslap.
Alkotó
Település
Hódmezővásárhely
Feltöltő
Azonosító
79264
Feltöltve
2011.03.02. 12:57
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sila 11.03.02. 12:57
Archív felvétel
Képeslap.

"Szántó Kovács János" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Hódmezővásárhely
Feltöltő
Azonosító
127002
Forrás
képeslap
Feltöltve
2012.12.11. 19:36
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Neményi Margó 12.12.11. 19:36
Archív felvétel

"Szántó Kovács János" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Hódmezővásárhely
Feltöltő
Azonosító
127003
Forrás
képeslap
Feltöltve
2012.12.11. 19:37
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Neményi Margó 12.12.11. 19:37
Archív felvétel

"Szántó Kovács János" c. alkotás fotói

Adományozó: FŐFOTÓ
Kép - 207512
Alkotó
Település
Hódmezővásárhely
Feltöltő
Azonosító
438413
Forrás
fortepan.hu
Évszám
1967
Feltöltve
2021.04.02. 18:17
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 21.04.02. 18:17
1967, Archív felvétel
Adományozó: FŐFOTÓ
Kép - 207512
Összesen 28 fotó

Műlap története

22.11.06. 11:58
1 új fotót töltöttem a "Szántó Kovács János" műlaphoz
21.04.02. 18:17
1 új fotót töltöttem a "Szántó Kovács János" műlaphoz
21.01.09. 12:49
Megérintettem a "Szántó Kovács János" alkotást
19.05.03. 17:27
2 új fotót töltöttem a "Szántó Kovács János" műlaphoz
19.05.02. 11:06
3 új fotót töltöttem a "Szántó Kovács János" műlaphoz
18.08.05. 23:30
1 új fotót töltöttem a "Szántó Kovács János" műlaphoz
18.08.05. 23:27
1 új fotót töltöttem a "Szántó Kovács János" műlaphoz
18.08.05. 23:26
1 új fotót töltöttem a "Szántó Kovács János" műlaphoz
18.08.05. 23:26
1 új fotót töltöttem a "Szántó Kovács János" műlaphoz
18.07.07. 06:50
1 új fotót töltöttem a "Szántó Kovács János" műlaphoz
17.09.01. 15:54
Megérintettem a "Szántó Kovács János" alkotást
15.09.03. 22:31
1 új fotót töltöttem a "Szántó Kovács János" műlaphoz
15.09.03. 22:31
1 új fotót töltöttem a "Szántó Kovács János" műlaphoz
13.05.21. 16:11
A "Szántó Kovács János" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
12.12.11. 19:37
1 új fotót töltöttem a "Szántó Kovács János" műlaphoz
12.12.11. 19:36
1 új fotót töltöttem a "Szántó Kovács János" műlaphoz
11.03.02. 12:57
1 új fotót töltöttem a "Szántó Kovács János" műlaphoz
10.03.11. 16:45
1 új fotót töltöttem a "Szántó Kovács János" műlaphoz
10.02.17. 14:57
1 új fotót töltöttem a "Szántó Kovács János" műlaphoz
10.02.14. 19:06
Cedrus publikálta "Szántó Kovács János" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.