Hódmezővásárhely, Kisállomás sor

Állapot: Áthelyezve innen

Angol cím:Jar

Hódmezővásárhely
Kisállomás sor
Népkert Vasútállomás melletti parksáv keleti részén van.

Elbontás2018. február 8.
Felállítás1970


Utód
Korsó
Cedrus
2010.02.12. 06:12
"Hódmezővásárhelyen a kerámiahagyomány több évezredes. Nincs még egy város, ahol ilyen töretlenül, szinte megszakítás nélkül ívelne az újkőkortól máig az égetett agyag mestersége, művészete mint itt. Nincs is olyan itt megforduló művész, aki ellen tudna állni a kerámia kísérletezés és játék csábításának. Így járt Endre Béla, Pásztor János, Medgyessy Ferenc, Ferenczy Béni és ez történt Szabó Ivánnal is. Egyszer csak papír helyett tányérba rajzolt, karcolt. Itt is hű maradt azonban önmagához, pontosabban kedves állataihoz: lovat, bikát, gémet, sólymot, halat találunk ezeken a tányérokon. Azután egyszerre domborművet borított a korsóra, melyet agyag helyett a nyersebb, darabosabb, de erőteljesebb felületet adó pirogránitból formált és égetett ki. A komoly tömegű korsó könnyedén emelkedik magasba. A mélyített kontúrból délen furulyázó kucsmás férfi, keleti oldalon stilizált fa, északon féltérdre ereszkedő, balját ölében tartó, jobbjával fejét támasztó nőalak emelkedik ki. Nyugatin pedig kiterjesztett szárnyú, szálló sólymok ékítik a korsópalástot. A korsótest felső és alsó részén egyszerű vonaldísz fut körbe. A domborművek formai megoldása emlékeztet a népi kerámia vésett technikájára, a matt vöröses szín és a vonaldísz viszont ősi neolitikus edényeket idéz fel bennünk.

A városi vezetők 1969-ben Szabó Ivánnál tett műterem látogatás során találkoztak a nem meghatározott helyre, csak úgy passzióból készített korsóval. Megnyerte tetszésüket és a Lektorátus útján sikerült megszerezni Vásárhelynek.

A Korsó elhelyezése jó. A Népkerti állomás melletti intim park csúcsában a vonattal utazók és a közúton közlekedők számára egyaránt jól látható. Kedvező a zöld környezet, a pázsit és a bokrok együttese is."
A korsó magassága 100 cm, talapzata klinker téglával borított betonhasáb 60x50x50 cm

A tram-train építése miatt a műalkotást 2018. február 8-án elbontották.
Források:
http://www.sulinet.hu/oroksegtar/data/telepulesek_ertekei/hodmezovasarhely/vasarhely_szobrai/pages/vsz_02_szobrok_emlekmuvek.htm
http://artportal.hu/lexikon/muveszek/szabo-ivan-233
Elbontás: https://vasarhelyihirek.hu/utban_voltak_a_mualkotasok
További linkek
http://mek.niif.hu/02100/02115/html/2-1336.html

Cedrus műlapja



Cím alapján hasonló

"Korsó" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Hódmezővásárhely
Feltöltő
Azonosító
43052
Feltöltve
2010.02.12. 05:48

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 10.02.12. 05:48

"Korsó" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Hódmezővásárhely
Feltöltő
Azonosító
43053
Feltöltve
2010.02.12. 05:51

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 10.02.12. 05:51

"Korsó" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Hódmezővásárhely
Feltöltő
Azonosító
43271
Feltöltve
2010.02.14. 17:48

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 10.02.14. 17:48

"Korsó" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Hódmezővásárhely
Feltöltő
Azonosító
43272
Feltöltve
2010.02.14. 17:49

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 10.02.14. 17:49

"Korsó" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Hódmezővásárhely
Feltöltő
Azonosító
43273
Feltöltve
2010.02.14. 17:51
Képinfó
Szignó a képen

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 10.02.14. 17:51

"Korsó" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Hódmezővásárhely
Feltöltő
Azonosító
43274
Feltöltve
2010.02.14. 17:52

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 10.02.14. 17:52

"Korsó" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Hódmezővásárhely
Feltöltő
Azonosító
303492
Feltöltve
2018.02.09. 15:39

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 18.02.09. 15:39
Összesen 7 fotó

Műlap története

13.06.26. 05:15
A "Korsó" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
10.02.12. 06:12
Cedrus publikálta "Korsó" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.