Kiskunhalas, Fazekas Mihály utca 1.

Alternatív, helyi címek:Ismeretlen ló

Kiskunhalas
Fazekas Mihály utca 1.
A Határőrség egykori lovasiskolájában

Felállítás1947


Nem köztéri:Egyéb intézmény területe
Szórád Péter
2010.02.03. 19:32
Nagyjából tudtam, hogy merre található lószobor, amikor a keresésére indultam. Először betévedtem egy futballpályára, de mellette hamarosan megláttam a lóistállót, a hóban követtem a nyomokat és élő lovakat is láttam. Csak az zavart, hogy emberek nem jártak a környéken, ellenben két kutya morogva fogadott a bejáratnál. Ezért az istállóba inkább nem mentem be, tovább ténferegtem a nyomokat követve, míg egy magas kőkerítésnél a nyomok véget értek. Mivel már régen elmúlt az az idő, amikor én még kerítéseken keresztül mászkáltam, visszafordultam. Ott viszont ismét a két kutyával találtam szembe magamat. Ez nem volt túl biztató, de ekkor egy drótkerítésen keresztül felsejlett a keresett szoborló hóborította alakja. Ettől felbátorodtam, és megkerülve az istállókat másik irányba indultam, továbbra is a lábnyomokat követve. Itt már csak egy hevenyészett drótkerítést kellett kissé félretolnom, és hamarosan megtaláltam a „derest”.
Ez a ló 1947 óta áll itt, egy vasvázra szerelt, cementből és gipszből épített festett kivitelben. (A hó csak ideiglenesen borítja.) Az eredeti Budapesten a Hidász utcai honvédségnél áll ( vagy állt), amelyet 1935-ben készítettek az I. világháborúban elpusztult lovak emlékére.
Forrás: Hirling József közlése
További linkek
http://www.festomuvesz.hu/muveszetbaratok/december/szobortitkok.pdf
mestersa
2015.04.28. 09:01
http://halasmedia.hu/index.php/online-hirek/kultura/15115-ismeretlen-lo-ismerjuek-meg

Ajánlanám ezt a rövid cikket!
Az előzmény az, hogy tavaly egy elhibázott átalakítási/áthelyezési szándék miatt a szobor megrongálódott. a "hozzáértő" munkások, azt hitteék, kőből van a szobor, és egy kerítés miatt daruval meg akarták emelni. a szobor erősen megrongálódott a lábai kitörtek.
Városi felháborodás lett belőle.
Így az építők vállalták - természetesen - azonnal a helyreálíltást, illetve an nak költségeit.
A szobor - ahogyan az Szórád Péter lapindító hozzászólásából is kitűnik - korábban egy eléággé eldugott helyen volt. Most viszont bekerült a centrális lovaspálya versenybírói tornya elé - pontos leírással -, oda, ahol nagyon sok látogató is megfordul. (Évi 10-15 díjugrató versenyt rendeznek, és vannak más események is a lovascentrumban. A május 1-i verseny átlag 3-5000 látogatót jelent, most a négy nap alatt például több mint 1000 rajt lesz!)
Ez egy rosszul induló jó hír, azt hiszem!
Gyertek el Kiskunhalasra, nagyon sok szép látnivaló van ezen kívül is!



Kapcsolódó
Az ismeretlen ló
Közös gyűjteményben
Állatszobrok

Cím alapján hasonló

"Huszárló" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Kiskunhalas
Feltöltő
Azonosító
42333
Feltöltve
2010.02.03. 18:37

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 10.02.03. 18:37

"Huszárló" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Kiskunhalas
Feltöltő
Azonosító
42334
Feltöltve
2010.02.03. 18:40

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 10.02.03. 18:40

"Huszárló" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Kiskunhalas
Feltöltő
Azonosító
42335
Feltöltve
2010.02.03. 18:43

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 10.02.03. 18:43

"Huszárló" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Kiskunhalas
Feltöltő
Azonosító
42336
Feltöltve
2010.02.03. 18:46

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 10.02.03. 18:46

"Huszárló" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Kiskunhalas
Feltöltő
Azonosító
42337
Feltöltve
2010.02.03. 18:48

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 10.02.03. 18:48

"Huszárló" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Kiskunhalas
Feltöltő
Azonosító
42338
Feltöltve
2010.02.03. 18:51

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 10.02.03. 18:51

"Huszárló" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Kiskunhalas
Feltöltő
Azonosító
42339
Feltöltve
2010.02.03. 18:55

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 10.02.03. 18:55

"Huszárló" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Kiskunhalas
Feltöltő
Azonosító
42340
Feltöltve
2010.02.03. 18:57

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 10.02.03. 18:57

"Huszárló" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Kiskunhalas
Feltöltő
Azonosító
42341
Feltöltve
2010.02.03. 19:02

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 10.02.03. 19:02

"Huszárló" c. alkotás fotói

2011. májusa a 41. Nemzetközi lovasversenyre felújított szobor (Fotó: Kovács Iván)
Alkotók
Település
Kiskunhalas
Feltöltő
Azonosító
94532
Évszám
2011
Feltöltve
2011.09.15. 09:10
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D700
ƒ71/10 • 1/125 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

mestersa 11.09.15. 09:10
2011
2011. májusa a 41. Nemzetközi lovasversenyre felújított szobor (Fotó: Kovács Iván)

"Huszárló" c. alkotás fotói

2011. május - Oldalnézet, háttérben a kialakulóban lévő parkkal (Fotó: Kovács Iván)
Alkotók
Település
Kiskunhalas
Feltöltő
Azonosító
94533
Évszám
2011
Feltöltve
2011.09.15. 09:24
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D700
ƒ4/1 • 1/60 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

mestersa 11.09.15. 09:24
2011
2011. május - Oldalnézet, háttérben a kialakulóban lévő parkkal (Fotó: Kovács Iván)

"Huszárló" c. alkotás fotói

A halasi lovasiskolának - és az országnak, városnak - dicsőséget hozó díjugrató lovak emléktáblájának egy részlete, a szobor mögött áll a lovarda falánál. (Fotó: Kovács Iván)
Alkotók
Település
Kiskunhalas
Feltöltő
Azonosító
94534
Feltöltve
2011.09.15. 09:28
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D700
ƒ28/10 • 1/40 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

mestersa 11.09.15. 09:28
A halasi lovasiskolának - és az országnak, városnak - dicsőséget hozó díjugrató lovak...Teljes szövegA halasi lovasiskolának - és az országnak, városnak - dicsőséget hozó díjugrató lovak emléktáblájának egy részlete, a szobor mögött áll a lovarda falánál. (Fotó: Kovács Iván)Kevesebb szöveg
Összesen 12 fotó

Műlap története

22.10.05. 20:05
A "Huszárló" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
11.09.15. 09:28
1 új fotót töltöttem a "Huszárló" műlaphoz
11.09.15. 09:24
1 új fotót töltöttem a "Huszárló" műlaphoz
11.09.15. 09:10
1 új fotót töltöttem a "Huszárló" műlaphoz
10.02.03. 19:32
Szórád Péter publikálta "Huszárló" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.