Centenáriumi emlékmű

Budapest, XV. kerület, Újpalota Fő tér.
Archív képek

Alternatív, helyi címek:Jubileumi emlékmű

Budapest
XV. kerület, Újpalota Fő tér.
Újpalota, Fő tér. A Fő tér autóbusz megállótól 15 m.

Felállítás1974. augusztus 19.

ocsovai andrás
2010.01.28. 15:49
Az „Emlékmű” Újpalota Fő terén látható.
A felállítás időpontjában a teret, a „hazatérés” kesze-kusza útvonalai alapján készült járdák, fák, bokrok, díszítették.
Újpalotának kedvezett a vidék és a főváros kapcsolatát élőbbé tevő ajándékozási láncolat.
Eldöntetett, hogy Budapest „születésének” 100. évfordulója alkalmából a XV. kerületet „Miskolc megyei város” lepi meg ajándékkal.
Így került Újpalota „üres” főterére Varga Miklós „Centenáriumi emlékműve”. Itt-ott nevezik még „Jubileumi emlékmű”-nek is.
A művész kassai útja után készült alkotása a tér szintjétől 60-70 centiméterrel kiemelt 6 méter széles 20 méter hosszú, műkőlapokkal és szegéllyel keretezett, valamikor virágos kertbe került.
Maga az emlékmű 6,5 -7 méter magas, a három tartó 50 cm széles, alsó harmadában korong, a felsőben ennek negatívja, míg a csúcson egy gömb látható.
Az emlékmű tartozéka volt még két bronzlap, melyből csak egy maradt meg. A másik lap eltávolításának körülményeit nem ismerem. A megemelt díszkert „hátsó” részében volt a díszvilágítás berendezése, mely elhasználódott, eltűnt, süllyesztett gödrét betömték. A díszkert elvadulását ékesen bizonyítja az oda szökött három legalább 20-25 éves gyomfa és két cserje.
Környezete - bár időnként foglalkoznak vele – elhanyagolt, rendezetlen.

Az alkotás, a művész, a művészet, a miskolciak és Újpalota többet érdemel.

A 2011-es 'Újpalotai napok' keretében a helyi KTV leadott egy tíz évvel ezelőtt készült riportot az alkotásról és alkotójáról.
Varga Miklós elmondta:
A megrendelő - adományozó - kikötötte, hogy alakos alkotás nem készülhet, a műnek közvetítenie kell az adományozók vashoz, kohászathoz, acélgyártáshoz kapcsolódó tevékenységét, monumentális - figyelemfelkeltő legyen.
A megrendelés egybeesett a művész 'fémes' korszakával.
Az acélgyár berendezéseiben maximum 8 m hosszú agyagot tudtak melegen feldolgozni. ( Az emlékműből 7 m látszik 1 méter az alapozásban van.) A korong alakú összekötő formáját a kovácsműhelyben előkovácsolt munkadarabok alapján alakította ki a művész, ennek 'negatívját' felette képezte ki. A három tartó hasonlít a gyárban akkor gyártott termékekhez.

Kapcsolódó
Emberpár

Cím alapján hasonló

"Centenáriumi emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
41803
Feltöltve
2010.01.28. 15:10

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ocsovai andrás 10.01.28. 15:10

"Centenáriumi emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
41804
Feltöltve
2010.01.28. 15:11

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ocsovai andrás 10.01.28. 15:11

"Centenáriumi emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
41805

41806
Feltöltve
2010.01.28. 15:12

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ocsovai andrás 10.01.28. 15:12

"Centenáriumi emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
41809
Feltöltve
2010.01.28. 15:13

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ocsovai andrás 10.01.28. 15:13

"Centenáriumi emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
41812
Feltöltve
2010.01.28. 15:14

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ocsovai andrás 10.01.28. 15:14

"Centenáriumi emlékmű" c. alkotás fotói

A hiányzó bronztábla helye.
Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
41813
Feltöltve
2010.01.28. 15:15

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ocsovai andrás 10.01.28. 15:15
A hiányzó bronztábla helye.

"Centenáriumi emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
358096
Feltöltve
2019.05.31. 18:26
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FS30
ƒ33/10 • 1/400 • 5mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ocsovai andrás 19.05.31. 18:26

"Centenáriumi emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
358097
Feltöltve
2019.05.31. 18:28
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FS30
ƒ33/10 • 1/400 • 5mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ocsovai andrás 19.05.31. 18:28

"Centenáriumi emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
499776
Feltöltve
2022.09.07. 21:19
EXIF információk...
Apple / iPhone SE (2nd generation)
ƒ9/5 • 1/1715 • 4mm • ISO20

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 22.09.07. 21:19

"Centenáriumi emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
499777
Feltöltve
2022.09.07. 21:19
EXIF információk...
Apple / iPhone SE (2nd generation)
ƒ9/5 • 1/3003 • 4mm • ISO20

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 22.09.07. 21:19

"Centenáriumi emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
499778
Feltöltve
2022.09.07. 21:19
EXIF információk...
Apple / iPhone SE (2nd generation)
ƒ9/5 • 1/2667 • 4mm • ISO20

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 22.09.07. 21:19

"Centenáriumi emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
499779
Feltöltve
2022.09.07. 21:19
EXIF információk...
Apple / iPhone SE (2nd generation)
ƒ9/5 • 1/2288 • 4mm • ISO20

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 22.09.07. 21:19

"Centenáriumi emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
499780
Feltöltve
2022.09.07. 21:19
EXIF információk...
Apple / iPhone SE (2nd generation)
ƒ9/5 • 1/716 • 4mm • ISO20

499781
Feltöltve
2022.09.07. 21:19
EXIF információk...
Apple / iPhone SE (2nd generation)
ƒ9/5 • 1/2404 • 4mm • ISO20

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 22.09.07. 21:19

"Centenáriumi emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
499782
Feltöltve
2022.09.07. 21:19
EXIF információk...
Apple / iPhone SE (2nd generation)
ƒ9/5 • 1/623 • 4mm • ISO20

499783
Feltöltve
2022.09.07. 21:19
EXIF információk...
Apple / iPhone SE (2nd generation)
ƒ9/5 • 1/2088 • 4mm • ISO20

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 22.09.07. 21:19

"Centenáriumi emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
500852
Feltöltve
2022.09.16. 12:51
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FS30
ƒ33/10 • 1/200 • 5mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ocsovai andrás 22.09.16. 12:51

Archív fotók

"Centenáriumi emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
147097
Forrás
Fortepan 41726-os kép
Feltöltve
2013.09.09. 09:01
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Neményi Margó 13.09.09. 09:01
Archív felvétel
Összesen 19 fotó

Műlap története

22.09.16. 12:51
1 új fotót töltöttem a "Centenáriumi emlékmű" műlaphoz
22.09.07. 21:19
8 új fotót töltöttem a "Centenáriumi emlékmű" műlaphoz
19.11.16. 09:25
Megérintettem a "Centenáriumi emlékmű" alkotást
19.05.31. 18:28
1 új fotót töltöttem a "Centenáriumi emlékmű" műlaphoz
19.05.31. 18:26
1 új fotót töltöttem a "Centenáriumi emlékmű" műlaphoz
14.03.01. 08:49
A "Centenáriumi emlékmű" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
13.09.09. 09:01
1 új fotót töltöttem a "Centenáriumi emlékmű" műlaphoz
10.01.28. 15:49
ocsovai andrás publikálta "Centenáriumi emlékmű" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.