Alapítási emlékmű

Kiskunmajsa, Petőfi tér
További képek a Fotólistában

Kiskunmajsa
Petőfi tér
A templom homlokzatán

Szórád Péter
2010.01.24. 15:33
Kiskunmajsa környéke a türk népcsoport több képviselőjének (hunok, avarok, magyarok, kunok) is szállásterülete volt az utóbbi évezredekben. A török időkben Mayossaszállás teljesen elnéptelenedett, és a Német Lovagrendnek tulajdonába került, akik 1743-ban, a Jászfényszaruból Üllés pusztára települt, zömében jász, tehát erős katolikus hitben élő közösségekkel népesítették be a települést. Ennek az újratelepítésnek 250. évfordulójára készült a Boldogságos Szűz Mária tiszteletére felszentelt késő barokk stílusú, római katolikus templom, torony felőli homlokzatára az emlékmű, amelyet Mózer Ilona és Barth Károly készítettek a város önkormányzatának kérésére.
A dombormű tartalmazza a város címerét is, amely a hivatalos megfogalmazás szerint:
„Alul zöld mező, hátul a kék égbolt, középen a zöld mezőben fehér Krisztus-bárány, hátratekintő fejjel, glóriával, az államiságot jelképező kettős kereszttel a vállán.”
Az alkotás feletti fülkében Szent Pált (karddal) és Szent Pétert (kulccsal) ábrázoló faszobrok láthatók, amelyek valószínűleg a XIX. század elején készültek. Figura László kiskunmajsai fafaragó 1996-ban restaurálta őket. Az előttük lévő üvegfal kissé zavarja ugyan a szemlélődést, de védelmet nyújt az időjárás károsító hatásai ellen.
Az alkotók megnevezésénél elég sokat hezitáltam. Az emléktáblán jól olvasható, hogy „Barthné Mezőfi Ilona és Barth Károly alkotása és ajándéka a városnak”. Ennek ellenére minden kiadványban Mózer Ilona és Barth Károly néven szerepelnek. Egy ideig mérgelődtem, hogy miért nem képesek elolvasni a táblát, mielőtt leírnak valamit. Aztán rájöttem, hogy a Németországban élő művésznő - aki Kiskunhalason született – teljes neve Barthné Mezőfi Mózer Ilona. A Szoborlapon már fent van a halasi Csipkevarrók című kompozíciójuk, és itt is a Mózer Ilona rövidített név található, ezért először én is ezt választottam, később mégis úgy döntöttem, kiírom teljes nevet, és a 3.0 segítségével majd összekötöm a különböző változatokat.
(A közeli „szoborvadászati” terveimben szerepel, hogy feltérképezem a művészházaspár egyéni és közös alkotásait.)
Forrás:
http://www.majsainfo.hu/modules.php?name=Helytortenet
http://www.nemzetijelkepek.hu/index.shtml
További linkek
http://www.majsainfo.hu/



Tagi gyűjteményben
Barth házaspár

Cím alapján hasonló

Normál és archív fotók

"Alapítási emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Kiskunmajsa
Feltöltő
Azonosító
41439
Feltöltve
2010.01.24. 11:27

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 10.01.24. 11:27

"Alapítási emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Kiskunmajsa
Feltöltő
Azonosító
41440
Feltöltve
2010.01.24. 11:28

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 10.01.24. 11:28

"Alapítási emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Kiskunmajsa
Feltöltő
Azonosító
41441
Feltöltve
2010.01.24. 11:30

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 10.01.24. 11:30

"Alapítási emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Kiskunmajsa
Feltöltő
Azonosító
41442
Feltöltve
2010.01.24. 11:31

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 10.01.24. 11:31

"Alapítási emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Kiskunmajsa
Feltöltő
Azonosító
41443
Feltöltve
2010.01.24. 11:32

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 10.01.24. 11:32

"Alapítási emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Kiskunmajsa
Feltöltő
Azonosító
41444
Feltöltve
2010.01.24. 11:36

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 10.01.24. 11:36

"Alapítási emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Kiskunmajsa
Feltöltő
Azonosító
129373
Fotózva
2012. április
Feltöltve
2013.01.22. 16:13
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot A630
ƒ40/10 • 1/200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Neményi Margó 13.01.22. 16:13
2012. április

"Alapítási emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Kiskunmajsa
Feltöltő
Azonosító
129374
Fotózva
2012. április
Feltöltve
2013.01.22. 16:13
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot A630
ƒ40/10 • 1/1250

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Neményi Margó 13.01.22. 16:13
2012. április

Adalék vagy máshol

"Alapítási emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Kiskunmajsa
Feltöltő
Azonosító
41445
Feltöltve
2010.01.24. 11:38
Képinfó
Adalék

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 10.01.24. 11:38

"Alapítási emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Kiskunmajsa
Feltöltő
Azonosító
41446
Feltöltve
2010.01.24. 11:54
Képinfó
Adalék

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 10.01.24. 11:54

"Alapítási emlékmű" c. alkotás fotói

http://www.nemzetijelkepek.hu/onkormanyzat-kiskunmajsa.shtml
Alkotók
Település
Kiskunmajsa
Feltöltő
Azonosító
41447
Feltöltve
2010.01.24. 11:55
Képinfó
Adalék

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 10.01.24. 11:55
...Teljes szöveghttp://www.nemzetijelkepek.hu/onkormanyzat-kiskunmajsa.shtmlKevesebb szöveg
Összesen 11 fotó

Műlap története

19.09.12. 14:34
Megérintettem az "Alapítási emlékmű" alkotást
16.12.29. 12:13
Megérintettem az "Alapítási emlékmű" alkotást
13.01.22. 16:13
1 új fotót töltöttem az "Alapítási emlékmű" műlaphoz
13.01.22. 16:13
1 új fotót töltöttem az "Alapítási emlékmű" műlaphoz
10.01.24. 15:33
Szórád Péter publikálta "Alapítási emlékmű" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.