Községi Elemi Népiskola mozaikdíszei

Budapest, XIII. kerület, Dózsa György út 138.
További képek a Fotólistában

Budapest
XIII. kerület, Dózsa György út 138.
Lehel út és a Dózsa György út sarkánál.

Felállítás1911

Ády
2010.01.18. 10:35
Kőrösy András hívta fel a figyelmemet erre az épületre. Írta nekem, hogy van egy iskola, ami tele van mozaikokkal és lenne-e kedvem lefényképezni. Válaszoltam, hogy természetesen érdekel. Pár nap múlva küldött nekem ízelítőül egy pár képet. Amikor megláttam, majd leesett az állam a látványtól!
Káprázatosan szép mozaikképek, az iskolai élet mindennapjairól, tüneményes gyerekekkel.

Na gondoltam, hogy fogom ezt bemutatni kilenc képen!? Mondom magamban: ez lehetetlen, megkérem Tamást, hogy engedélyezzen több képet, mert annyira édesek a mozaikok, hogy én mindegyiket meg szeretném mutatni nektek, külön-külön.
Köszi Tamás :)

Kisebb szervezés után, Andrással sikerült összetenni amink van, és szombaton megörökíteni ezeket a mozaikokat.

Az iskola ma Ének-zene és Testnevelés Tagozatos Általános Iskola.
Sajnos több óra keresgetés után sem találtam semmit az iskoláról és az alkotóról. Kivéve a mozaikon, az M B monogramot.
Ha nekem ilyen gyönyörű iskolám lenne, nagyon büszke lennék rá, és biztos írnék egy pár sort, aminek van is értelme a honlapomon. Nem úgy, ahogy MOST VAN: http://www.enektesiiskola13.hu/fomenu/iskolank/iskolank-tortenete.html (azóta már pótolták a hiányosságokat!!!!!).

Ha van ötleted, kérlek segíts!

Információ hiányában, akkor beszéljenek a képek!

Ády műlapja

Cím alapján hasonló

Normál és archív fotók

"Községi Elemi Népiskola mozaikdíszei" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
40730
Feltöltve
2010.01.16. 19:54

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 10.01.16. 19:54

40731
Feltöltve
2010.01.16. 19:55

Ády 10.01.16. 19:55

40732

40733
Feltöltve
2010.01.16. 19:56

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 10.01.16. 19:56

"Községi Elemi Népiskola mozaikdíszei" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
40735
Feltöltve
2010.01.16. 19:57

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 10.01.16. 19:57

"Községi Elemi Népiskola mozaikdíszei" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
40738
Feltöltve
2010.01.16. 20:00

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 10.01.16. 20:00

"Községi Elemi Népiskola mozaikdíszei" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
40739
Feltöltve
2010.01.16. 20:01

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 10.01.16. 20:01

40741

40916
Feltöltve
2010.01.18. 10:24

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 10.01.18. 10:24

"Községi Elemi Népiskola mozaikdíszei" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
40917
Feltöltve
2010.01.18. 10:25

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 10.01.18. 10:25

40918

40919

40920

40921
Feltöltve
2010.01.18. 10:30

Ády 10.01.18. 10:30

40922

40728
Feltöltve
2010.01.16. 19:54

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 10.01.16. 19:54

"Községi Elemi Népiskola mozaikdíszei" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
40923
Feltöltve
2010.01.18. 10:30

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 10.01.18. 10:30

"Községi Elemi Népiskola mozaikdíszei" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
40924

40925
Feltöltve
2010.01.18. 10:31

Ády 10.01.18. 10:31

40926

40927

40928

40929
Feltöltve
2010.01.18. 10:32

Ády 10.01.18. 10:32

40930

40931

40932
Feltöltve
2010.01.18. 10:33

Ády 10.01.18. 10:33

40933

40934

40935

40936
Feltöltve
2010.01.18. 10:34

Ády 10.01.18. 10:34

40937

40938

41988
Feltöltve
2010.01.30. 11:59

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sila 10.01.30. 11:59

"Községi Elemi Népiskola mozaikdíszei" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
188738
Fotózva
2014. január
Feltöltve
2014.11.30. 16:21
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S5600
ƒ320/100 • 1/320 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 14.11.30. 16:21
2014. január

"Községi Elemi Népiskola mozaikdíszei" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
188737
Fotózva
2014. január
Feltöltve
2014.11.30. 16:20
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S5600
ƒ320/100 • 1/300 • ISO64

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 14.11.30. 16:20
2014. január

Archív fotók

"Községi Elemi Népiskola mozaikdíszei" c. alkotás fotói

Az iskola fotója egy 1913-ban megjelent könyvben.
Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
43353
Évszám
1913
Feltöltve
2010.02.15. 15:59
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Pótó János 10.02.15. 15:59
1913, Archív felvétel
Az iskola fotója egy 1913-ban megjelent könyvben.

Adalék vagy máshol

"Községi Elemi Népiskola mozaikdíszei" c. alkotás fotói

A folyosók burkolata - gránitzúzalék
Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
417348
Forrás
saját felvétel
Fotózva
2018. május
Évszám
2018
Feltöltve
2020.09.22. 21:34
Képinfó
Adalék
EXIF információk...
Samsung / SM-G935F
ƒ17/10 • 1/10 • 4.2mm • ISO320

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Gajdos Judit 20.09.22. 21:34
2018. május
A folyosók burkolata - gránitzúzalék
Összesen 37 fotó

Műlap története

21.08.25. 12:47
Megérintettem a "Községi Elemi Népiskola mozaikdíszei" alkotást
20.09.22. 21:34
1 új fotót töltöttem a "Községi Elemi Népiskola mozaikdíszei" műlaphoz
18.11.10. 14:13
Megérintettem a "Községi Elemi Népiskola mozaikdíszei" alkotást
18.10.21. 12:09
Megérintettem a "Községi Elemi Népiskola mozaikdíszei" alkotást
18.04.11. 17:04
Megérintettem a "Községi Elemi Népiskola mozaikdíszei" alkotást
17.06.20. 16:31
Megérintettem a "Községi Elemi Népiskola mozaikdíszei" alkotást
14.11.30. 16:21
1 új fotót töltöttem a "Községi Elemi Népiskola mozaikdíszei" műlaphoz
14.11.30. 16:20
1 új fotót töltöttem a "Községi Elemi Népiskola mozaikdíszei" műlaphoz
10.02.15. 15:59
1 új fotót töltöttem a "Községi Elemi Népiskola mozaikdíszei" műlaphoz
10.01.30. 11:59
1 új fotót töltöttem a "Községi Elemi Népiskola mozaikdíszei" műlaphoz
10.01.18. 10:35
Ády publikálta "Községi Elemi Népiskola mozaikdíszei" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.