MÉM Erdőrendezési Szolgálat emlékmű

Visegrád, Kis-Villám

Angol cím:Memorial of the former state owned Forestry Institute

Visegrád
Kis-Villám
A Kis-Villám oldalában, a parkoló és az Erdőanya közelében.

Felállítás1985

Az alkotót eddig nem sikerült kideríteni. Többet tudsz?

Berci
2010.01.14. 23:08
Ne botránkozzatok meg a feltöltésen, mert egy olyan faszoborról van szó, amely már tulajdonképpen aktualitását vesztette és mivel a többi visegrádi faszoborhoz képest kevésbé dekoratív, illetve városaink Kádár-kori címerei láthatók rajta, félő, hogy a félig benőtt szobrot nem kíséri majd akkora figyelem, mint az Erdőanyát, vagy az Erdészek Barátság Parkja faszobrait.

Érdekessége, hogy néhány városunk - ahol volt MÉM ESZ kirendeltség - a Népköztársaság idején használatos címerének faragványát tartalmazza. A Szolgálat néhány évvel ezelőtt megszűnt, "a Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal kebelén belül a természeti és genetikai erőforrásokért felelős elnökhelyettes irányítása alatt működik tovább az átalakított szervezet." (Forrás: zolderdo.net)

A feliratok az alkotás két oldalán:

"Minden erdőben jóváhagyott legalább tíz évre szóló erdőgazdasági üzemterv szerint kell gazdálkodni. Erdőtörvény" (Ó, de aktuális lenne ez ma is, a zavaros tulajdonviszonyok között!)

"Az erdőterveket készíti a MÉM Erdőrendezési Szolgálat 11 irodájával és számítógépes üzemével."

A városok címerei a völgy felőli oldalon
Debrecen, Szeged,
Kaposvár, Pécs,
Miskolc, Eger

A hegy felőli oldalon
Szombathely, Zalaegerszeg,
Veszprém, "Számítógép-üzem" felirat címerpajzson,
Vác, Budapest.

Az oszlopok lábazatán tájakat, növényeket ábrázoló faragványok.

Beszédes múltja a Pilisi Állami Parkerdőgazdaság fénykorának, amikor a 1964 és 85 között, több ütemben ezt a gyönyörű helyen fekvő, kényelmi létesítményekkel telis-teli kirándulóközpontot megépítették. A különleges épületeket (étterem, tanya, táborhelyek vizesblokkjai, büféi, kemping, Erdei Művelődés háza) Makovecz Imre tervezte. Az Erdei Művelődési Házában (a Jurta Kempingnél, az étteremmel szemközti réten) a zodiákus jegyek falfestményei láthatók.
Angol leírás, sztori
Berci
2010.01.14. 23:08
Until the communist period all the forests were state-owned. The memorial commemorates the former forestry organization.

Berci műlapja


Tagi gyűjteményben
Erdei emlékek

Cím alapján hasonló

"MÉM Erdőrendezési Szolgálat emlékmű" c. alkotás fotói

Település
Visegrád
Feltöltő
Azonosító
40597
Feltöltve
2010.01.14. 22:48

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Berci 10.01.14. 22:48

"MÉM Erdőrendezési Szolgálat emlékmű" c. alkotás fotói

Település
Visegrád
Feltöltő
Azonosító
40598
Feltöltve
2010.01.14. 22:49

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Berci 10.01.14. 22:49

"MÉM Erdőrendezési Szolgálat emlékmű" c. alkotás fotói

Település
Visegrád
Feltöltő
Azonosító
40599
Feltöltve
2010.01.14. 22:49

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Berci 10.01.14. 22:49

"MÉM Erdőrendezési Szolgálat emlékmű" c. alkotás fotói

Település
Visegrád
Feltöltő
Azonosító
40600
Feltöltve
2010.01.14. 22:49

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Berci 10.01.14. 22:49

"MÉM Erdőrendezési Szolgálat emlékmű" c. alkotás fotói

Település
Visegrád
Feltöltő
Azonosító
40601
Feltöltve
2010.01.14. 22:50

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Berci 10.01.14. 22:50
Összesen 5 fotó

Műlap története

19.05.27. 16:40
A Közösség megszavazta a MÉM Erdőrendezési Szolgálat emlékmű műlapon várakozó szerkesztést
10.01.14. 23:08
Berci publikálta "MÉM Erdőrendezési Szolgálat emlékmű" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.