Nepomuki Szent János-szobor

Szabadbattyán, Csikvár tér 5.
További képek a Fotólistában

Szabadbattyán
Csikvár tér 5.
Az átmenő főforgalmi út mentén, a templom melletti szabad térség lankáján áll.

Felállítás1734

Az alkotót eddig nem sikerült kideríteni. Többet tudsz?

Dr. Pinczés Sándor
2010.01.12. 22:37
Talapzata fantáziadús, sarkain csigába tekeredik. A csigák a sarkokon helyezkednek el. A szobor közel életnagyságú. Nagyon kidolgozott a csipkés ing, és a szőrmés vállkendő. Jobbjával keresztet szorít magához, birétumát bal kezében tartja - ez különlegessége a szobornak, tekintve, hogy általában nem hajadonfövel ábrázolják Nepomuki Szent Jánost - arca a feszületre símul. Feje körül koszorú 5 ötágú csillaggal.
A szentet 5 vagy 9 ágú csillagos glóriával jelenítik meg, e csillagok a szent mártírhalálát követő, a holttest megtalálásának csodás, égi fények mutatta körülményeire utalnak.
Balog Eszter
2010.03.19. 18:44
Az erősen romos állapotban lévő szobrot 1996-ban Tóth István esperes plébános kezdeményezésére az Országos Műemlékvédelmi Hivatal restauráltatta Illyés Antal és Király Vilmos szobrászművészekkel. A szobor érdekessége, hogy az eredeti festéknyomok alapján az újrafestése is megvalósulhatott, melyet Csizmadia Emil festőművész és festőrestaurátor végzett el. A glória eredetileg kovácsolt vasból készült, a művészek a megmaradt elemek alapján aranyozott vörös rézből rekonstruálták.
Aerdna
2023.01.02. 19:51
2021 augusztusában a Budapest-Balaton kerékpárút (BUBA) építése elért a településhez. Már ekkor több egyeztetés volt a Nepomuki Szent János-szobor áthelyezésével kapcsolatban. A kivitelező, a minisztérium, az egyház és az önkormányzat képviselői megbeszélésén ekkor még az a döntés született, hogy az 1734-ben felállított szobor marad a helyén. A laphoz feltöltött fotóimon látható a kivitelezés időszaka alatt, hogy a BUBA kialakításakor a szobor talapzata lényegében rálógott a BUBA vízelvezetőjére.
2022. decemberében - a hónap második felében - eltávolították a szobrot, majd 2022. december 29-én (csütörtökön) sor került a talapzat áthelyezésére, és a szobor újbóli felállítására - immár a templom előtt áll az alkotás, körülbelül 30-40 méter távolságra eredeti helyétől.
Az alkotást megtisztítva helyezték el az új helyén.

Blogbejegyzések a műlapról
Szabadbattyán
Aerdna blogja @ 2013.11.10. 15:50
2010-ben dolgozatot írtam Szabadbattyánról. Most, némileg kiegészítve közzé teszem. Bevezető Szabadbattyán nagyközség Fejér megyében található, délnyugati irányban 10 km-re Székesfehérvártól, a megyeszékhelytől. Szabadbattyán területe már az őskorban is lakott terület volt,...

Közös gyűjteményben
Nepomuki Szent János-szobrok

Cím alapján hasonló

"Nepomuki Szent János-szobor" c. alkotás fotói

A szobor utolsó ilyen környezetben készített fotója 2021.11.06-án
Település
Szabadbattyán
Feltöltő
Azonosító
40348
Évszám
2021
Feltöltve
2010.01.12. 22:26

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 10.01.12. 22:26

40349

40351
Feltöltve
2010.01.12. 22:27

Dr. Pinczés Sándor 10.01.12. 22:27

40352

40353

40354
Feltöltve
2010.01.12. 22:28

Dr. Pinczés Sándor 10.01.12. 22:28

40355

40356

2010 tavasz
Település
Szabadbattyán
Feltöltő
Azonosító
103367
Fotózva
2010. március
Évszám
2010
Feltöltve
2012.01.20. 19:31
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / FE100,X710
ƒ30/10 • 1/900 • ISO64

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 12.01.20. 19:31
2010. március
2010 tavasz

"Nepomuki Szent János-szobor" c. alkotás fotói

2010 tavasz
Település
Szabadbattyán
Feltöltő
Azonosító
103368
Fotózva
2010. március
Évszám
2010
Feltöltve
2012.01.20. 19:32
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / FE100,X710
ƒ38/10 • 1/700 • ISO64

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 12.01.20. 19:32
2010. március
2010 tavasz

"Nepomuki Szent János-szobor" c. alkotás fotói

2010 tavasz
Település
Szabadbattyán
Feltöltő
Azonosító
103369
Fotózva
2010. március
Évszám
2010
Feltöltve
2012.01.20. 19:35
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / FE100,X710
ƒ38/10 • 1/700 • ISO64

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 12.01.20. 19:35
2010. március
2010 tavasz

"Nepomuki Szent János-szobor" c. alkotás fotói

Település
Szabadbattyán
Feltöltő
Azonosító
131852
Feltöltve
2013.02.28. 22:37
EXIF információk...
Nokia / N95 8GB
ƒ28/10 • 1/250 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 13.02.28. 22:37

"Nepomuki Szent János-szobor" c. alkotás fotói

2014. március. Ilyen háttere csak egy hétig van a szobornak. :)
Település
Szabadbattyán
Feltöltő
Azonosító
160412
Évszám
2014
Feltöltve
2014.03.22. 11:32
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / FE100,X710
ƒ50/10 • 1/300 • ISO64

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 14.03.22. 11:32
2014
2014. március. Ilyen háttere csak egy hétig van a szobornak. :)

"Nepomuki Szent János-szobor" c. alkotás fotói

2014
Település
Szabadbattyán
Feltöltő
Azonosító
160413
Évszám
2014
Feltöltve
2014.03.22. 11:32
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / FE100,X710
ƒ30/10 • 1/600 • ISO64

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 14.03.22. 11:32
2014
2014

"Nepomuki Szent János-szobor" c. alkotás fotói

Település
Szabadbattyán
Feltöltő
Azonosító
337286
Feltöltve
2018.12.28. 20:26
EXIF információk...
Samsung / SM-A320FL
ƒ19/10 • 1/10 • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 18.12.28. 20:26

"Nepomuki Szent János-szobor" c. alkotás fotói

Település
Szabadbattyán
Feltöltő
Azonosító
455764
Feltöltve
2021.08.19. 20:08
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX740 HS
ƒ33/10 • 1/640 • 4.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 21.08.19. 20:08

"Nepomuki Szent János-szobor" c. alkotás fotói

Település
Szabadbattyán
Feltöltő
Azonosító
455765
Feltöltve
2021.08.19. 21:16
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX740 HS
ƒ33/10 • 1/800 • 4.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 21.08.19. 21:16

455766
Feltöltve
2021.08.19. 21:16
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX740 HS
ƒ4/1 • 1/1000 • 9.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 21.08.19. 21:16

"Nepomuki Szent János-szobor" c. alkotás fotói

Település
Szabadbattyán
Feltöltő
Azonosító
455767
Feltöltve
2021.08.19. 21:16
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX740 HS
ƒ45/10 • 1/640 • 13.5mm • ISO100

455768

455769
Feltöltve
2021.08.19. 21:16
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX740 HS
ƒ45/10 • 1/400 • 13.5mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 21.08.19. 21:16

"Nepomuki Szent János-szobor" c. alkotás fotói

Település
Szabadbattyán
Feltöltő
Azonosító
455770
Feltöltve
2021.08.19. 21:16
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX740 HS
ƒ56/10 • 1/250 • 50.5mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 21.08.19. 21:16

"Nepomuki Szent János-szobor" c. alkotás fotói

Település
Szabadbattyán
Feltöltő
Azonosító
512737
Fotózva
2021. november
Feltöltve
2023.01.01. 18:28
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX740 HS
ƒ33/10 • 1/800 • 4.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 23.01.01. 18:28
2021. november

"Nepomuki Szent János-szobor" c. alkotás fotói

2022.01.02-én készült fotóm. A BUBA építése megkezdődött a szobor mellett.
Település
Szabadbattyán
Feltöltő
Azonosító
512739
Fotózva
2022. január
Évszám
2022
Feltöltve
2023.01.01. 18:31
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX740 HS
ƒ4/1 • 1/320 • 4.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 23.01.01. 18:31
2022. január
2022.01.02-én készült fotóm. A BUBA építése megkezdődött a szobor mellett.

"Nepomuki Szent János-szobor" c. alkotás fotói

2022.04.22-én készült fotóm.
Település
Szabadbattyán
Feltöltő
Azonosító
512741
Fotózva
2022. április
Évszám
2022
Feltöltve
2023.01.01. 18:34
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX740 HS
ƒ33/10 • 1/60 • 4.3mm • ISO500

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 23.01.01. 18:34
2022. április
2022.04.22-én készült fotóm.

"Nepomuki Szent János-szobor" c. alkotás fotói

2022.05.02-én készült fotóm.
Település
Szabadbattyán
Feltöltő
Azonosító
512745
Fotózva
2022. május
Évszám
2022
Feltöltve
2023.01.01. 18:35
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX740 HS
ƒ33/10 • 1/2000 • 4.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 23.01.01. 18:35
2022. május
2022.05.02-én készült fotóm.

"Nepomuki Szent János-szobor" c. alkotás fotói

2022.05.15-én készült fotóm.
Település
Szabadbattyán
Feltöltő
Azonosító
512767
Fotózva
2022. május
Évszám
2022
Feltöltve
2023.01.01. 18:49
EXIF információk...
Samsung / SM-A415F
ƒ200/100 • 1/139 • 4.6mm • ISO50

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 23.01.01. 18:49
2022. május
2022.05.15-én készült fotóm.

"Nepomuki Szent János-szobor" c. alkotás fotói

A szobor már nincs a helyén.
Település
Szabadbattyán
Feltöltő
Azonosító
512769
Feltöltve
2023.01.01. 18:50
EXIF információk...
Samsung / SM-A415F
ƒ200/100 • 1/100 • 4.6mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 23.01.01. 18:50
A szobor már nincs a helyén.

"Nepomuki Szent János-szobor" c. alkotás fotói

A szobor talapzatának helye.
Település
Szabadbattyán
Feltöltő
Azonosító
512770
Feltöltve
2023.01.01. 18:50
EXIF információk...
Samsung / SM-A415F
ƒ2000/1000 • 1/50 • 4.6mm • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 23.01.01. 18:50
A szobor talapzatának helye.
Összesen 29 fotó

Műlap története

23.01.02. 19:51
A "Nepomuki Szent János-szobor" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés

23.01.01. 19:01
4 új fotót töltöttem a "Nepomuki Szent János-szobor" műlaphoz
23.01.01. 18:51
3 új fotót töltöttem a "Nepomuki Szent János-szobor" műlaphoz
23.01.01. 18:50
2 új fotót töltöttem a "Nepomuki Szent János-szobor" műlaphoz
23.01.01. 18:49
1 új fotót töltöttem a "Nepomuki Szent János-szobor" műlaphoz
23.01.01. 18:35
1 új fotót töltöttem a "Nepomuki Szent János-szobor" műlaphoz
23.01.01. 18:34
1 új fotót töltöttem a "Nepomuki Szent János-szobor" műlaphoz
23.01.01. 18:31
1 új fotót töltöttem a "Nepomuki Szent János-szobor" műlaphoz
23.01.01. 18:28
1 új fotót töltöttem a "Nepomuki Szent János-szobor" műlaphoz
22.03.29. 08:50
A "Nepomuki Szent János-szobor" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
21.08.19. 21:16
6 új fotót töltöttem a "Nepomuki Szent János-szobor" műlaphoz
21.08.19. 20:08
1 új fotót töltöttem a "Nepomuki Szent János-szobor" műlaphoz
18.12.28. 20:26
1 új fotót töltöttem a "Nepomuki Szent János-szobor" műlaphoz
16.03.06. 13:10
A "Nepomuki Szent János-szobor" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
14.09.13. 11:22
A "Nepomuki Szent János-szobor" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
14.09.12. 17:30
A "Nepomuki Szent János-szobor" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
14.03.22. 11:32
1 új fotót töltöttem a "Nepomuki Szent János-szobor" műlaphoz
14.03.22. 11:32
1 új fotót töltöttem a "Nepomuki Szent János-szobor" műlaphoz
13.02.28. 22:37
1 új fotót töltöttem a "Nepomuki Szent János-szobor" műlaphoz
12.01.20. 19:35
1 új fotót töltöttem a "Nepomuki Szent János-szobor" műlaphoz
12.01.20. 19:32
1 új fotót töltöttem a "Nepomuki Szent János-szobor" műlaphoz
12.01.20. 19:31
1 új fotót töltöttem a "Nepomuki Szent János-szobor" műlaphoz
10.03.19. 18:44
A "Nepomuki Szent János-szobor" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
10.01.12. 22:37
Dr. Pinczés Sándor publikálta "Nepomuki Szent János-szobor" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.